Ország-Világ, 1976. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-07 / 1. szám

a Wilhelm bácsi Száz éve született Wilhelm Pieck, a német és a nemzetközi munkásmozgalom kimagasló harcosa, német kommunista államférfi Évekkel születésem előtt apám Németországba utazott, hogy részt vegyen a II. Inter­­nacionálé 1907-es stuttgarti kongresszusán és a Szocialista Ifjúsági Internacionálé ugyan­ez időben történő alapításánál. Akkoriban sokat találkozott Karl Liebknechttel és Rosa Luxemburggal, ők ismertették össze Pieckkel. Az ismeretség­ből barátság lett és ez eltartott apám egész életén keresztül. Pieck elvtárs akkortájt Bré­mában lakott és a „Bremer Bürgerzeitung” című lapnak volt a főszerkesztője. Apám a lap budapesti tudósítója lett és az ott megjelent számos cikké­ben informálta a német olvasó­kat a magyarországi proletariá­tus harcairól, leleplezte a refor­mista szociáldemokrata vezetők áruló politikáját és elvtelen paktálását a kormánnyal. Pieck egyengette apám útját más bal­oldali lapokhoz is, mint például a „Leipziger Volkszeitung”-hoz. Az ezekben a lapokban megje­lent cikkek honoráriuma képez­te később apám létalapját. Amikor apámat 1910-ben el­lenzéki tevékenysége miatt ki­zárták a Magyarországi Szociál­demokrata Pártból, bezárult előtte az egész magyar sajtó, és csak a külföldön megjelent cik­kei tájékoztatták a világot ar­ról a harcról, melyet a magyar forradalmi munkások, többek közt az ő vezetése alatt, a meg­alkuvó szocdem pártvezetés el­len folytattak. Hosszú időn át ezek a tiszteletdíjak képezték apám egyetlen jövedelmi forrá­sát. Ugyanakkor, a cikkek ré­vén a magyar forradalmi mun­kásmozgalom bekapcsolódott abba a nemzetközi küzdelembe, amelyet Lenin vezetésével a baloldali szociáldemokraták a Bernstein-féle revizionizmus és reformizmus ellen folytattak. Apám a Wilhelm Pieckkel való levelezését megőrizte hosszú éveken át és csak mikor a hit­leri hordák feldúlták berlini la­kásunkat, semmisült meg. 1935- ben, mély illegalitásból, apám köszöntötte Wilhelm Piecket 60. születésnapján, és erről az idő­szakról így emlékezik meg: „Ez alkalommal örömmel állapítom meg, hogy az elmúlt időszak legnagyobb részében legbensőbb barátságodat és mindenekelőtt szoros harci szövetségedet él­vezhettem. Sőt, mi több, el sem tudom képzelni, hogy harcos időszakom legsúlyosabb éveit, az 1900—1914-es éveket hogyan vészelhettem volna át a Te odaadó és soha meg nem szűnő támogatásod nélkül. A kor vi­szonyai hozták magukkal, hogy hosszú évek óta nemcsak a sa­ját pártomért, hanem a nagy családért is dolgozhatom. Ha ezen a területen valamit is de­rekasan elvégeztem, abban Ne­ked is nagy részed van”. Az első világháború után Le­nin javaslatára a Komintern Alpári Gyulát bízta meg egy több­nyelvű lap, az „Internazio­­nale Pressekorrespondenz” ki­adásával. A lap német felelőse Pieck elvtárs lett. Emlékszem, mikor egyszer apámat megláto­gattam a Friedrich-strassei szerkesztőségben, belépett „Wil­helm bácsi”, ahogy mi Piecket otthon neveztük. Megkérdezte tőlem, hogy láttam-e már nyomdát. Nemleges válaszomra Pieck bácsi levitt a nyomdába, mely ugyanabban az épületben volt. Megmutatta nekem, ho­gyan készül egy újság. Aztán odalépett a szedőszekrényhez és megmutatta, hogyan kell szed­ni. Kivette a betűket a megfe­lelő rekeszekből és fejjel lefelé állította a „vinklibe”, „így bal­ról jobbra lehet a betűket ol­vasni”— magyarázta, majd egy festékes hengerrel átfutott raj­tuk és egy darab papírra lenyo­­matot készített: a nevem volt, így alig 13 éves koromban lát­tam először a nevem nyomta­tásban. Sokszor járt Pieck elvtárs berlini lakásunkban a Montz­­strassén. Míg kisebb voltam, a térdén lovagoltam, játszott ve­lem. Apámnak óriási könyvtára volt. Minden meg volt rakva könyvekkel, de egy rendes könyvállvány nem volt a szo­bában. Wilhelm bácsi mindig mérgelődött emiatt, öt, aki va­laha asztalos volt, sértette a gyönyörű könyvek és az össze­tákolt polcok ellentéte. Egyszer kijelentette apámnak, hogy ő tervez egy szép, nagy könyv­­szekrényt. Már mértéket is vett, de a kivitelezésre nem került sor. Hitler közbelépett. Amikor már 16—18 éves let­tem és a német kommunista if­júsági mozgalomban aktívan részt vettem, nem szalasztott el Pieck bácsi egyetlen alkalmat sem, hogy az ifjúsági mozga­lomról beszéljen. Két bíráló megjegyzésére máig is emlék­szem. Az egyik a mi dalainkat érintette. A német ifjúmunkás mozgalomban akkoriban na­gyon népszerűek voltak az orosz és más nyelvekből fordított for­radalmi, főleg komszomolista dalok. A régi német népdalokat nem is énekeltük, „polgárinak” ítéltük. De ha nem szervezett fiatalok körünkbe sodródtak, nem vehettek részt a mi dalolá­sunkban, hisz a mi dalaink ne­kik ismeretlenek voltak, így önkéntelenül elszigetelődtünk tőlük, nem közeledtek hozzá­.... Igaza volt Pieck elvtársnak és a mozgalom később ezt a hibát kijavította. A másik megjegyzés az egyenruhánkat illette. Akkor­tájt be akartuk vezetni az ifjú­munkás egyenruhát. Pieck elv­társ ezt nagyon ellenezte. A gazdasági világválság közepén nem kerestek az ifjúmunkások és tanulok annyit, hogy sokan tudtak volna ilyen uniformisra szert tenni. Ez viszont azt je­lentette volna, hogy a nagy ifjú­sági tömegektől elszigetelő­dünk. Az élet itt is erősebb volt és Pieck elvtársnak adott iga­zat. Az egyenruha nem vált be és lekerült a napirendről. Később, a moszkvai emigrá­cióban sokat együtt voltunk, egy házban laktunk, együtt utaztunk „dácsára” Kuncevóba, ahol röplabdáztunk és télen sí­eltünk. Közben megszületett a kislányom, aki elfoglalta hajda­ni helyemet Wilhelm bácsi tér­dén, és akit ő vitt szánkózni. ‘ Apám akkortájt illegális munkán Svájcban és Francia­­országban járt, de többször el­jött Moszkvába is, a Komin­tern egyes konferenciái alkal­mából. Ilyenkor több estét együtt töltöttünk a Pieck csa­láddal, amikor az „öregek” so­kat beszéltek régi ifjúkori em­lékeikről. W. Piecknek a Komintern végrehajtó bizottságában be­töltött funkciója mellett még sok társadalmi munkája volt, így a Nemzetközi Vörös Segély vezetőségének is tagja volt. A Vörös Segély elsősorban a be­börtönzött antifasisztákat és családjukat támogatta, de segí­tett a politikai emigránsoknak is, ügyes-bajos dolgaik intézésé­ben, így sok száz német és más nemzetiségű emigráns is meg­kereste őt. Én is többször for­dultam Pieck elvtárshoz, és ő minden esetben segített. Pieck elvtárs egyik kiemelke­dő megbízatása Moszkvában a Komintern VII. kongresszusá­nak megnyitása volt. Miért ő reá esett a választás? Ez a kong­resszus fogadta el az új politi­kai vonalat, a népfrontpolitikát. Sok évvel azelőtt, mielőtt meg­alakult a Németországi EP, Wilhelm Pieck volt a német szo­ciáldemokrata baloldal egyik vezére és sok ezer szociáldemok­rata ismerte őt és emlékezett még reá. Ezért is bizonyult Pieck a legalkalmasabbnak a kongresszus megnyitására. A világháború végével meg­szűnt az emigráció és én is ha­zakerültem. Később, amikor megtudtuk, nagy örömünkre, hogy Wilhelm Pieck elvtárs lett az egyesült párt, Németország Szocialista Egységpártja együk elnöke, majd három év múltán, az NDK megalakulásakor az el­ső német forradalmi munkás­paraszt állam elnöke, nem tud­tunk volna arra a posztra mél­tóbb embert elképzelni. Alpári Pál­Fotó: Archívant A brémai pártiskola, amelynek tanárai között volt Rosa Luxemburg és August Bebel (Kereszttel jelölve: Wilhelm Pieck) ORSZÁG-VILÁG

Next