Ország-Világ, 1980. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-02 / 1. szám
BESZÉLGETÉS KOVÁCS ANTALLAL, _ -«_: Folyamatos kapnak. Át kell értékelnünk a korábbi gazdasági gyakorlatot, de ezt, úgy hiszem, ma már mindenki természetesnek tartja. A dolgok dialektikája kívánja ezt: változik a világ. Itt kell keresnünk az okát annak, hogy felismeréseinkben miért jutottunk a hetvenes évek közepétől új következtetésre. És nyilvánvaló az is hogy ezeknek az összefüggéseknek rendszerében változik a cselekvő ember is, aki felismeréseiben új következtetésekre jut. Éppen ezért nem kell megtagadnunk tegnapi önmagunkat sem, hiszen véleményünket, cselekedetünket, reakciónkat a mindenkori konkrét helyzetben ítélhetjük csak meg. Ehhez pedig, úgy érzem, elegendő információ áll mindenki rendelkezésére. Az információrobbanás közepette új kifejezéseket is tanulunk. Mostanában gyakran fogalmazunk úgy, hogy a világpiac kihívásának kell megfelelnie a magyar gazdaságnak. A kelső gazdasági környezet erősen hatott és hat belső körülményeinkre is. A nemzetközi ár- és értékesítési viszonyok számunkra a vártnál jóval kedvezőtlenebbé váltak, és ez a helyzet olyan periódusban következett be, amikor a magyar gazdaság jelentős átalakulásban volt, a fejlődés új, intenzív szakaszába lépett. A világpiac kihívására mégis bizonyos késéssel válaszoltunk. Bíztunk erőnkben, hiszen korábban jelentős anyagi eszközöket halmoztunk fel, gondoljunk csak a negyedik ötéves terv sikeres teljesítésére. Most azonban meggyorsítjuk azokat a folyamatokat, amelyekkel válaszolni kívánunk e kihívásra. — 1980. január 1-ét sokan úgy tekintik mintha ettől kezdve minden átrendeződne. — Magától értetődik, hogy sok mindenben lesznek változások. Azt is megfogalmaztuk: miért? A magyar gazdaságot az eddiginél sokkal reálisabb értékviszonyokkal kell a világpiachoz kapcsolnunk. A korábban alkalmazott támogatási rendszer, a dotációk, az árkiegészítések eltorzították a kibontakozó, jó folyamaokat, megnehezítették a gyors alkalmazkodást az új követelményekhez. E program összefüggésében jobban kell honorálnunk a színvonalasabb vállalati és egyéni munkát, nagyobb teret engedve az öntevékenységnek, a kezdeménovács Antal Szegváron született, 1925-ben. 1942-től Budapesten, az építőiparban dolgozott. Az ország fővárosa körül még folytak a felszabadító harcok, amikor 1944 telén Cegléden már aktívan bekapcsolódott a kommunista párt munkájába. Később a Pest megyei PB ifjúsági titkára, majd az Országos Sporthivatal osztályvezetője. Az V. kerületi pártbizottságról került politikai iskolára, s onnan a főváros tekintélyes munkásnegyedének, Zuglónak lett párttitkára. A politikai élet mozgalmasságából ő is kivette részét: rövidebb ideig budapesti DISZ-titkár volt, majd a budapesti pártbizottság munkatársa. Életének új szakasza kezdődött, amikor hallgatója lett az SZKP főiskolájának. Ezt követően hat esztendőn át az MSZMP csepeli pártbizottságának első titkára volt, majd 11 évig a Vas megyei pártbizottság első titkára. 1977 óta az MSZMP KB ipari, mezőgazdasági és közlekedési osztályát vezeti a nyerésnek. Aki kissé is járatos a gazdaságpolitikában, tudja, hogy a termelési szerkezet átalakítása, a struktúraváltás nem könnyű feladat még akkor sem, ha folyamatosan bővül és korszerűsödik iparunk és mezőgazdaságunk anyagi-műszaki bázisa. És ha figyelmesen tanulmányozzuk napjaink gazdaságpolitikai megnyilatkozásait, pontosan látjuk is: 1979. december 31. és 1980. január elseje közé nem húzható választóvonal. Szerves folyamatról van szó, továbbfejlődésről, méghozzá a politikai célok és a társadalmi törekvések azonosságáról. Korábban is módosult a szabályozás, mindenkor igazodva a külső és belső helyzethez, jól segítve napi és távlati gazdaságpolitikai programjaink valóra váltását. De ezelőtt is tudtuk: a szabályozás nem lehet az öncélúan megfogalmazott paragrafusok sora. A gazdasági szabályozás feltételrendszer, a célok elérését segítő eszköz, teret szab és lehetőséget teremt a gazdasági mozgásoknak. Éppen ezért a mostani módosulásokat sem szabad egyszer és mindenkorra lezárt diszciplínának tekinteni. Éppen ez a dialektikus értelmezés a záloga a stabilitásnak, hiszen e gazdasági feltételrendszer eleve kiiktatja a változásokból az indokolatlanság, a kapkodás elemeit, ilyenformán is szavatolva a mozgásokon belüli állandó, reális fejlődést. A közvélemény tisztában van azzal, hogy a szabályozó rendszer módosítására most sem öncélúan került sor. Az eddigi szabályozás, amely korábban, az adott körülmények között, segítette érvényre juttatni gazdaságpolitikai céljainkat, a továbbiakban már nem hozna olyan eredményeket, amelyre szükség van. A körülmények kívül is belül is, nehezebbek. A megoldandó feladatokhoz a társadalompolitikai célok valóra váltásához pedig növekvő anyagi javakra van szükség, és ezek előállítását csakis az új eszköztár segítheti. És még valami indokolta a változást. Minden, tapasztalatunk amellett szól, hogy a magyar gazdaság lényegesen nagyobb teljesítményekre képes, mint jelenleg. És nemcsak másokhoz, szomszédainkhoz és a távolabb fekvő ipari országokhoz viszonyítva vannak tartalékaink. Ma önmagunk adottságaihoz mérve is kisebb hatékonysággal dolgozunk, s közel sem használjuk ki gazdag lehetőségeinket, szellemi és más emberi kapacitásainkat. Népünk, munkásosztályunk, parasztságunk, értelmiségünk