Ország-Világ, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-05 / 1. szám
Lakatostanulókat láttam a minap egy pályaudvar fűtőházában. Valamely munkafolyamattal ismerkedtek és az egyik legényke először magában nevetgélt, majd pedig oktatója kérésére elmondta a nevetés okát: az egyik kerék olyan muris, rajtahagytak egy csomó vasat, amit azért se ért, mert hogy forog akkor rendesen? Az oktató mérges lett, rá is ripakodott. „Mi az, fiam, te még nem láttál lendkereket? Vagy ha láttál, nem kérdezted meg, mi is ez, s most nekem kell ezt is elmagyarázni? Persze, mert röhögcsélni, hülyéskedni van kedve, bezzeg reszelni nem smakkol a fiatalúrnak.” És folytatta a korholást. Sokszor türelmetlenek az oktatók — joggal —, mert nem olyan „batyuval”, azaz felkészültséggel érkeznek hozzájuk a tizenöt évesek, amilyennel szeretnék, de igazságtalanok lennénk, ha nem vennénk észre: türelmetlenek a fiatalok is. Mihelyst felfedezik a lehetőséget, azonnal élni akarnak vele. Egyből a távvezérlésű műszerrel mérni, a hidraulikus emelővel emelni, a lángvágóval vágni. Ehelyett viszont colstokot kapnak a kezükbe, pajszerrel tanulják az emelést és kézi vasfűrésszel szerencsétlenkednek. Csalódásukhoz, idő előtti kiábrándulásukhoz ez is hozzájárul, így az iskolai félév táján már sokan hátat fordítanak az iskolának. Nézem ezeket a képeket és találgatom, melyikük állja ki a türelem próbáit? Melyikből lesz szakmunkás? És milyen? Ez már az induláskor meghatározódik. Tanulni és dolgozni Dcossa FL4MIOK A M