Ország-Világ, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1983-01-05 / 1. szám

L­akatostanulókat láttam a mi­nap egy pályaudvar fűtő­­házában. Valamely mun­kafolyamattal ismerked­­­­tek és az egyik legényke először magában nevetgélt, majd pedig oktatója kérésére elmondta a nevetés okát: az egyik kerék olyan muris, rajtahagytak egy csomó vasat, amit azért se ért, mert hogy forog akkor rendesen? Az oktató mérges lett, rá is ri­­pakodott. „Mi az, fiam, te még nem láttál lendkereket? Vagy ha láttál, nem kérdezted meg, mi is ez, s most nekem kell ez­t is el­magyarázni? Persze, mert röhög­­csélni, hülyéskedni van kedve, bezzeg reszelni nem smakkol a fiatalúrnak.” És folytatta a kor­­holást. Sokszor türelmetlenek az okta­tók — joggal —, mert nem olyan „batyuval”, azaz felkészültséggel érkeznek hozzájuk a tizenöt éve­sek, amilyennel szeretnék, de igazságtalanok lennénk, ha nem vennénk észre: türelmetlenek a fiatalok is. Mihelyst felfedezik a lehetőséget, azonnal élni akarnak vele. Egyből a távvezérlésű mű­szerrel mérni, a hidraulikus eme­lővel emelni, a lángvágóval vág­­ni. Ehelyett viszont colstokot kap­nak a kezükbe, pajszerrel tanul­ják az emelést és kézi vasfűrés­­­szel szerencsétlenkednek. Csalódásukhoz, idő előtti kiáb­rándulásukhoz ez is hozzájárul, így az iskolai félév táján már so­kan hátat fordítanak az iskolá­nak. Nézem ezeket a képeket és ta­lálgatom, melyikük állja ki a tü­relem próbáit? Melyikből lesz szakmunkás? És milyen? Ez már az induláskor meghatá­rozódik. Tanulni­­ és dolgozni Dcossa FL4MIOK A M

Next