Ország-Világ, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-05 / 1. szám
A nyolcadikosoknak épp ezekben a hetekben kell dönteni: tovább akarnak-e tanulni, ami lehetővé teszi felsőfokon a folytatást vagy szakmát választanak. Döntésük nyilván akkor helyes, ha az nem adottságaik ellenére születik. Ha rátermetten és jókedvvel ülnek be az újabb iskolába és úgy lépik át a tanműhely küszöbét is. Azt mondjuk, a gyerek választ jól vagy rosszul. Lehet. De a felnőttek teremtik meg hozzá a körülményeket. Vannak szerencsés szakmunkástanulók, akiknek az iskolájuk tágas, jól felszerelt, modern, rendelkeznek tanműhellyel — sajnos, még ma sincs minden intézetnek —, és nagy tapasztalatúak; türelmesek az oktatóik; osztályfőnökük odafigyel — egyenként is — a gondjaikra; járnak kirándulni, színháziba, diszkóba; nem kapnak fölösleges feladatot és amit jól megoldanak, azért megdicsérik őket. Se nem véletlen, se nem csoda tehát, hogy kik járják végig a három évet és kik veszik át magabiztosan, büszkén a szakmunkás-bizonyítványt. A fűtőházból kijövet az jutott eszembe: a szakoktató vajon tisztában van-e azzal, mi a lendkerék? Mi az a nehezék, az a súlytöbblet, ami az ipari tanulón még egyenetlenül oszlik el és többek közt épp az ő feladata, hogy mindaz a helyére kerüljön, s az így kapott lendület — kiegyenlítve a sebességváltozásokat — átsegítse a leendő ifjúmunkást a holtponton? SIKLÓS LÁSZLÓ FOTÓ: MTI — BENKŐ IMRE ÖNKÁR4DOKNÁL ország-vilAg