Ország-Világ, 1986. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1986-07-02 / 27. szám

Gyermekkoromban a nyári szünidőket rendszerint vidéken, nagy­­szüleimnél töltöttem. Itt szinte minden szabad volt a pesti aszfaltról érkezett unokának, egy tiltás azon­ban mindmáig élénken él az emlékezetemben. A tíz­óraira, uzsonnára kapott vajas vagy zsíros kenyeret előszeretettel fogyasztot­tam az utcai kerítés előtti kiapadón. Legalábbis ak­kor, ha nagyapám éppen nem volt otthon, hiszen ő, számomra megmagyaráz­hatatlan okok miatt, elle­nezte az utcai táplálko­zást. Sőt, nemtetszésének komolyabb formában is hangsúlyt adott, többszöri felszólítása után súlyos fe­kete kalapjával alaposan meglegyintett, így aztán kénytelen-kelletlen le­szoktam a nyilvános m evé­­szetről. Ha még élne sze­gény nagyapám, s útja a fővárosba vezetne, bizto­san gyorsan elkopna a fe­kete kalap a temérdek hot dog, hamburger s meg­annyi más, ízes étek utcai fogyasztása láttán. Azt is a­ nagyszülőktől tudtam meg, hogy a fagy­lalt esetleg az utcára va­ló, bár némi rosszallás ezt is kísérte, mondván, az édesség elfogyasztásá­nak igazi helye a cukrász­da. Arról is­ értesültem, hogy a napraforgómag, pontosabban, a szotyola bizonyos jeles alkalmak­kor ehető nyilvánosan, például a helyi csapat fut­ballmérkőzésein. Néha egy-egy lángos is lecsúsz­hatott az utcán,, ez az en­gedmény a szerdai és a szombati piacnapokon járt, ellensúlyozandó a ci­­pekedés és a sok gyalog­lás fáradalmait. De mit látna ma nagy­apám? Eszünk utcán, te­reken, parkokban, autó­ban, metrón, buszon és villamoson. S a menü már jóval gazdagabb. Nemcsak fagylaltot, szotyolát, no meg lángost tartalmaz. A kiflibe bújtatott virslivel, magyarul „hot dog”-gal, még nem volt nagyobb baj, elviselhető mustár­vagy éppen ketchup-illa­­tot árasztott. De jött a hot dog utódja a hamburger. S mivel az eredeti recept hagyma adagolását is­ elő­írja, a város útjai lassacs­kán, üzemi konyhához illő szagokkal teltek meg. De úgy tetszik, nincs más választásunk. Állandóan rohanunk, megéhezünk, s így mindenképpen enni kell. Éppen eléggé inge­rültek vagyunk, jó, ha ba­jainkat nem tetézzük egy újabbal, hiszen köztudott: az éhes, ember ideges. En­nek az újabb stressznek nem tehetjük ki magun­kat, enni kell. Utcákon, tereken, parkokban, autó­ban, metrón, buszon és villamoson. S a jó üzletre érzékeny embertársaink nem is hagynak cserben bennünket. Valódi terülj­­terülj asztalkát varázsol­nak az aszfaltra. Aki a zsírosabb falatokat kedve­li, Lángosssal csillapíthatja éhségét, a szárazabb tész­tákat kedvelők a legkü­lönfélébb palacsintákból válogathatnak. No meg persze a húspártiaknak ott a hot dog és a hamburger, vagy a múltra emlékezte­tő rántott húsos zsemle. Futtunkban elfogyasztha­tunk egy szívószálas italt is. Már csak a leves hiány­zik a teljes menüből, ezért még haza kell mennünk. De talán egyszer ... I. NAGY ISTVÁN FOTÓ: ZAY PÉTER ÍGY ESZÜNK MI TON - ttTFÉLEI I N­HMI MjlJP P p pmmm ■ 2 I ORSZÁG-VILÁG

Next