Ország-Világ, 1987. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1987-07-01 / 26. szám
nonOKFUTÓ ts nás ÉRDEKEJJKEK A legújabb csuklós Ikarus-busz élethű modellje csak kevés látogatót késztet hosszabb nézelődésre. Pedig ebből az autóbuszból még alig néhány prototípus járja a főváros útjait. No, de aki a Közlekedési Múzeumba tér be, az nem annyira a jövőre, mint inkább a múltra kíváncsi. S inkább ámul az óriás kerekű biciklin, a százéves autóin, inkább csodálja az ötszáz éves hintót, az ezeréves homokfutót vagy az ősember barlangrajzain megörökített fogatolási módszereket. „Ha micsoda sebességváltó!” — kiáltja társának egy tizenéves forma kisfiú, aki bizonyára betéve tudja a ma forgalomban levő összes gépkocsi márkáját és teljesítményét, de talán hírből sem hallott arról, hogy valaha Magyarországon is gyártottak autót, ezért most ott áll földbe gyökerezett lábbal a századelő magyar kocsija előtt, s arról vitatkozik, vajon milyen sebességgel közlekedhetett ez a csodabogár. Később látott szájjal hallgatja, hogy Kis Pippinnek, az egykori frank uralkodónak egy kétökrös szekér volt a reprezentatív közlekedési eszköze, amit az uralkodó legszívesebben maga hajtott. Egy holland csoport tagjait hazájuk egykori feltalálójának, Simon Stevinnek az 1600- as években tervezett vitorlás kocsija kápráztatja el, eddig erről nem is hallottak. Az átépített, kibővített s nemrég megnyitott Közlekedési Múzeumban bőven akad lázsodálni való. "f'ijteményünk az elmúlt két évtizedben a hatszorosára nőtt — mondja Veress István, a múzeum főigazgatója —, de amíg el nem készült az új épületszárny, bizony a tárgyak többségét a raktárban kellett tartanunk. Most viszont végre megvalósíthattuk az úgynevezett komplex kiállítást, vagyis egyegy korszak járműve az akkori útépítés és technikai fejlettség illusztrálásával együtt kerül a látogatók elé. A régi épületben kapott helyet a hajózás, a hajóépítés, illetve a vasút és utasellátás történetének állandó kiállítása. A világhírű 1:5 méretarányú mozdonyok és vasúti kocsik régi helyükre, a kupolaterembe kerültek. Az új épületben a közúti közlekedés, a kocsik, gépjárművek, út- és hídépítés, illetve a városiközlekedés kellékei láthatók. — Napjainkban örvendetesen megnőtt a régi járművek iránti érdeklődés — folytatja a főigazgató. — Ennek következménye, hogy falainkon kívül is mind több kiállítási teret kapuunk, hogy csak az utóbbi három év eredményeit említsem: a Petőfi Csarnokban berendeztük a repüléstörténeti kiállítást, tavaly a Lánchíd mellett horgonyzó Kossuth múzeumhajót vehette birtokába a nagyközönség. S már három éve, hogy megnyílt Pakson a szabadtéri vasútmúzeum. De hogy az érdeklődők ne csak ,,költ” kiállítási tárgyként gyönyörködhessenek a járművekben, hanem utazhassanak is rajtuk, visszaadtunk a forgalomnak néhány gőzmozdonyt és vasúti szerelvényt, amelyek most nosztalgiavonatként közlekednek. A Szentendrén közlekedő omnibusz is a nálunk őrzött régi rajzok alapján épült. Közlekedési vállalatok kollektívái, nyugdíjasai, magángyűjtők és a TIT modellezői segítik a múzeum munkáját. Nekik köszönhető, hogy a már-már elfelejtett, öreg autókból, mozdonyokból ismét működő nosztalgiajárművek lettek, illetve, hogy a ma legmodernebbnek számító járművek modelljei, műszaki leírásai is a múzeumba kerülhetnek. Mert bár igaz, hogy az Ikarus-modell ma még nem csalogatja a nézelődőket, de tizenöt-húsz év múlva gyerekeink, unokáink úgy csodálkoznak majd rá, mint ahogy most mi a fapados, sárga villamosra. — w — Az 1800-as évek végén épt „régi szárny” is megújut Az emeleten a hajókiállító kapott helye az alsó „fedélzet" a vasútéle