Ország-Világ, 1888 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1888-06-30 / 27. szám
418 mentette az uzsorások kezeiből, kik a népet marinál végpusztulással fenyegették. Ritka megye fia örvend oly nagy népszerűségnek és közbecsülésnek, mint Széchenyi Bácsmegyében, mely bizalmát és szeretetét azzal fejezte ki a meleg szívű szerény pap iránt, hogy 1884- ben a kernyajai kerület szabadelvűpárti képviselőjévé választotta, mely idő óta ama kerületet képviseli. Széchenyi 1887 óta a képviselőház közoktatási bizottságának volt elnöke, s mint képviselő azon erők közé tartozott, kik a zaj nélküli csendes munkálkodásban találják működési terüket Ezután a megyének és Nemes-Mireticsnek nélkülöznie kell jeles fiát, ki huszonnégy éven át atyja, jóltevője volt a reá bizott községnek s a megye, melyet annyi odaadással szolgált, bizonyára sajnosan fogja nélkülözni tehetségeit, de büszkén tekinthet ama helyre, melyet a király és a kormány bizalmából elfoglal. ■ A rendjel. Ifjú vagyok, s már van érdemjelem, Nagy kegyben állok legfelsőbb helyen. Hogy hol szereztem érdemet, s mikor? Azt nem tudom, de van lei pártfogol. Aranygyapjú és más érdemjelek. Az enyém mellett csak játékszerek . A becsületrend nagy kitüntetés, De az enyémhez képest mind kevés. S ez érdemjel oly ékes, ragyogó, Nem adta azt földi uralkodó; Szegényeknek maguknak nincs ilyen, Az ég királya adta ezt nekem. Hol hordom ezt a szép érdemjelet. Mit nem cserélnék millió helyett ? Megmondomm: nyakamban viselem, De otthon csak, s nem nyilvános helyen. Kedves leányka, ugye már elég, Megmondjam most az érdemjel nevét ? Nem mondom, hisz tudod, bár nem felelsz, Érdemjelem te vagy, ha megölelsz ! Seress Imre. A RABASSZONY. — Elbeszélés. — Irta TOLNAI LAJOS. Annyi jogot mindig megad a törvény egy királyi alügyésznek, hogy ennek a felesége azt a rabnőt, és akkor hívhatja fel magához dolgozni, amelyiket s a mikor tetszik. Ebben semmi különös nincs, bár e szokás járhat a legváratlanabb fordulatokkal. S tudni kell, hogy minden fordulat egyenesen a sors kegyetlensége és kaján öröme. Részemről a fordulatok kihívásának sohasem voltam barátja. — Édes, kicsi apuskám, — nyújtotta csókra szép ajkait a vízvári alügyészné távozni készülő férjének, — Igen ? úgy-e, nem fogod elfelejteni babuskám ? Oh, ne csináljon maga mindig olyan komor arczot! A sugár, karcsú fiatal asszony átfogta hideg tekintetű, de igen csinos, barna arczú férje hajlékony derekát és még egyszer ismételte a piros, tarka nyakkendő megigazítása közben : — Babos Julit küldd fel ma hozzám, szivecském. A hideg államhivatalnok annyira hozzá volt szokva a magas szélű bürokratikus hidegséghez, az emelkedésnek e biztos karfájához, hogy mikor éppen nem volt hideg, — mert egy szép asszony forró csókja mégis csak kellemes dolog, — akkor is égett érte, hogy hidegnek tartsák. Ez volt fővágya és szép pályáján büszkesége. A legnagyobb és legderekabb emberek, politikai notabilitások különben talán mindig hidegek, zordak, érzéketlenek, mint a havas hegyormok. Együgyűeké a jókedv és kicsinyeké az őszinteség. — Igen? Babos Julit nem fogod elfelejteni, apuskám ? Kérek még egy csókot, rossz, rossz ember, úgy szeretlek ! Igen ? Babos Julit ? — Mit akarsz mindig Babos Julival ? — vizsgálta hideg fehér kezeit és rajtuk a kiesztergályozott piros körmöket az alügyész úr. — Most van egy új, szép rabnőnk, egy távirásznő, aki gyermeket ölt. No, no, de ki fogjuk menteni, a vádat elejtem, semmi biztos támpont. — ah, gyönyörű termet! Nem lehet tagadni, kapitális egy szép nő, s valóságos sikk van benne. Azt, azt, ha akarod ? Küldjem? És a hideg, hivatalos arezon nem hivatalos tűz lobbant fel. — Nem ! — harapott ajkaiba a szép alügyészné. — BabosJulit. — S miért éppen őt ? Hallani szeretném az okot. — Semmi ok, különösebb — csak — csak kezdett a múltkor nekem valamit, ami érdekes, elbeszélni. Természetes, hogy egy alügyész, akinek legfőbb kötelessége éppen abban áll, hogy minden okot kitaláljon, kihorgászszon, kicsaljon, ha máskép nem volna lehetséges és az ügy pedig megkívánná, hát ki is erőszakoljon: Ám most az éber államközeg szép felesége lángba borult arczán is fölfedezett egy csomó rejtett okot, melyekből mély gyakorlata folytán, hamarosan egész csinos kis bűnpert tudott összekaparászni. Hm ! megidéztethetném ; hm ! letartóztathatnám ; hm ! fogadom, hogy meg tudnám állapítani a kriminálét. Oh, egy bűnper, melyre semmi alap, s melyet egy tiszta látású alügyész szépen összecsinálhat, valami gyönyörteljes, idegingerlő! A logika itt működhetik ellenállhatlan erővel; a fantázia itt játszhatik rémesnél rémesebb alakokkal, és a judiczium itt fejtheti ki megdöbbentő hatalmát. Ez a jogászok tere. Gyönyörű tér az alügyészség, oh, gyönyörű. Mindig, ha csak legkisebb fogódzó pont van, halált kérni, ezt a legfőbb jót, kötelet, e befejező végorvosságot és még az életfogytiglani börtönt is csekélyleni, ami — valljuk meg — csekélység is ! fölemelő munka ! Jr. Feketey Ákos úr büszke, egyenletes léptekkel haladt a városka főutczáján a királyi törvényszék új börtönei felé, oly nyugodtan, mintha csak egy értékes könyvtárba menne drága unikumok, megkerült duplikátumok, értékes inkunabulák közé. Mert mihez lehetne az embert inkább hasonlítani, mint egy könyvhöz ? Jó könyv, rossz könyv , vastag könyv, vékony könyv , arany szegélyű velin lapokon és itatós ponyva minőségű papíron. Egy királyi ügyész, aki többnek akarná tartani az embert, e bűnügyi anyagot egy könyvnél, nagy tévedésben volna. — Babos Julián! — hangzik le a börtön alsóbb rétegeibe a szolgálatkész börtönfelügyelő harang nagyságú hangja. — A nagyságos alügyész úrékhoz. Mint egy drága ékszeres ládát, fegyveres őr kiséri a rabnőt. Mily gonosz teremtés lehet ez a Babos Juli! Alig látszik huszonöt, harmincz éves asszonynak, avagy leánynak és minő jelenség! Barna, halavány, hosszúkás arczán egyetlen vonás se mutatná első tekintetre a súlyos váddal terhelt gonosztevőt. Járása mily szép, nyugodt; tekintete mily nyílt, jóságot sugárzó ; mosolya — még mosolyogni mer — mily nyájas! Nagy fekete könnyes szemeiből bánatos szelíd lélek tekint reád. Ha ránézel, el nem fordul tőled. Mekkora átalkodottság kell ilyen ravasz modorhoz ! A kergetett és megpihent madár nyugodalma lehet ez a törött ágon, mely még hajtásával sem zavar Igen, egy rab, aki megkapta ítéletét, ha még oly ártatlan volt is, többé senkitől sem fél. Az ő sorsa oly biztos ezentúl, mint az uborkáé, melyet leszedtek és gondosan érés alá savanyítottak. Mit kereshetne egy gyönge nő az életben leginkább ? A szeretetét ? Oh, az csalárd! A hűséget ? Oh, az rövid ! A boldogságot ? Az törékenyebb, mint a náci. A nő, ha valamit keres, az legyen a biztosság későn és korán. És mi lehet biztosabb, mint egy lelkiismeretes őrizet alatt álló államfogház jelen korunkban. Innen van az a megható nyugodtság súlyos rabjaink arczán. Itt fenn a szabadban vergődünk, kínlódunk ; egy szóért halálos párbajra izgatjuk magunkat: ott béke és nyugalom honol a keblekben. Ez a béke lehet ideálja modern nagy számú sikkasztóinknak és fáradhatlan hamisítóinknak. BabosJuli tudja már egyébiránt, hogy az alügyész úréknál mi a teendője : finom hófehér kezelők vasalása. Oh, jól esik az a szerencsétlen rabnak, ha egy csinosan, gondosan öltözött, feldi megjelenésű ember mondja ki reá: halált kérek vagy örökös börtönt, a büntetés kitöltése után 5—10 évi polgári jogvesztéssel. A fényes fehér mandhetták, ragyogó hófehér gallérok nagy mértékben mérséklik a kétségbeesésre vagy őrületre hajló kedély hullámzását. — dűli, kérem, — hangzik a nyitott szobából a konyhára egy édes, lágy hang, — azt a történetet a múltkor nem fejezte be. Kiváncsi vagyok reá, most nem folytathatná ? Szegény asszony! én őszintén sajnálom magát. Mondja, mit tehetnék a maga érdekében ? Maga jobb családból való lehet, oh, most sokan kerülnek a jobb családokból hozzánk . . . maga . .. úgy e, Babos Juli. .. mit kívánna például ? — Ha innen Kassára vinnének, jó nagyságos asszonyom. — Iiért ? Itt rosszul bánnak magával? Szóljon. — Nem, mert egy rab semmit sem kívánhat a halálon kivül, — csak nem láthatom Iduskát. — S ők ott laknak ? — Kassán laknak. — Szép leányka? — Oh, dehogy! Hisz az egész gyermek egy merő seb volt, mikor a házhoz kerültem. — Hogy-hogy ? — Annak a kis gyönge háta, annak a vékony karocskái, annak az erőtlen lábacskái, mind, mind egy seb. Anyja a koporsóban feküdt, az a kis ártatlan meg az édesanyja ágyában mozdulatlanul, hogy csak a szép kék szemeivel mutatta, hogy: él még! Oda mentem hozzá : — Babuska, babi, édesem, hát mi? maga nem szól hozzám? a Babos dali nénihez? Lehetett már harmadfél esztendős, és egy hang kevés, de annyit nem tudott szólni. Valami vén leány kötözött batyuba, pakolt holmikat, ezüstöt, kést, villát és egyszer csak oda csúszott a kicsihez és a kis ártatlan lelkemnek a sebes fülecskéjéből ki akarta rángatni az arany függőt. A kis gyermek nyöszörgött, az anyjára nézett, hogy a mama szóljon, oh, de aki a koporsóban .. . — Mi az? mit akar maga? — ugrottam a vén leányhoz, — hagyjon békét annak a gyereknek. S megfogtam a rossz csont kezét. Dulakodtunk. E közben bejött az úr. A vén leány a testvére volt. Összeszólalkoztak, majd ott hagyták a gyermeket. — És maga ? — Ott maradtam. A szegény kicsiny belém kapaszkodott, sírt, s mintha az anyja volnék, nem eresztett el. Ez elválasztotta a sorsomat. — Mit csinált ? — Ott maradtam, az úr felfogadott. A czudar már ott a koporsó mellett kezdett ölelgetni. Mondok, hagyjon békét a nagyságos úr! Itt ez a beteg kis teremtés ...— És maga azt a beteg leánykát.. . — Én mostam, takargattam ... — Oh, maga Juli, azt a csúf gyereket... — Egy beteg kis kutyát megszánunk az arczán és felveszünk, hát egy kis gyermeket, egy gyönge teremtést hogy hagynánk ! ? — De csúf volt. — Én nem láttam, csak azt, hogy szegényke nyög és a nagy, öreg könyei hullanak... — Valami rút jegy nem volt az arczán? a homlokán ? Borzasztó, mikor valakinek az arczán ... ujj ! — Tőlem akár egér lehetett volna a kis sebes arczán, akkor se hagytam volna ott. Soha se ORSZÁG VILÁG 1888