Ország-Világ, 1892 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1892-07-02 / 27. szám

XIII. évfolyam Budapest, 1892 julius 2. 27-ik szám. Hirdetések helyben fölvétetnek a kiadóhivatal­ban (Erzsébet-körút 12. sz. a.) és bármelyik hir­detési iroda útján. Felelős szerkesztő: BENEDEK ELEK. Franczia-, Angolország-, Belgium- és Hollandiá­ból hirdetéseket John F. Jones et Gie (Páris) irodájától fogadunk el. Szerkesztőség és Kiadóhivatal : BUDAPEST, VII. KERÜLET, ERZSÉBET-KÖRÚT 12. SZÁM, HOVÁ A LAPNAK SZÁNT KÖZLEMÉNYEK KÜLDENDŐK. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évbe... ................... 8 fkt | Negyedévbe............ 2 fiit — kb F ÉLÉVRE ............................ i « EGY HÓBA ............— « 70 . Eg yes szám ába 16 kr., kettős számé 30 kr. Az kló'fizetési pénzek a PALLAS ÍROD. ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁGHOZ (IV., KKCSKEMÉTI-ÚTCZA 6. SZ.) KÜLDENDŐK. LEONÓRA. REGÉNY. Irta SZIKLAY JÁNOS. II. Förgeteges reggel következett. Az útczákat el- boritá a hú. Sűrű fehér fátyol Iakarta el az abla­kokat ; homályba burkolva még jobban a szobát­Későre járt már az idő, de az alvó dalköltöt nem merte felkölteni szolgája. Látta a leégett gyer­tyán, a szerteszórt papírlapokon, hogy megint so­káig dolgozott; talán egész éjjel. Egy csomó látogatót már elrebbentett. Némelyek otthagytak egy kis levelet; meghivók voltak es­télyre, hangversenyre; müárusok, a kik kiadvány­ért jöttek, enthuziaszták, a kik látni akarták a nagyhírű fiatal embert. Egyet nem rázhatott le a nyakáról. Az opera- színház igazgatóját. A fiatal művész még nem irt dalművet; nem kereste föl a színházakat. Ezért járt ö utána az igazgató. Nem akart meddő fáradságot; elhatározta^ hogy megfogja várni, a míg tőikéi. Lajos fölébredt, megdörzsölte szemét, az órára tekintett és csöngetett. A szolga helyett az igazgató lépett be. — Jó reggelt! — Jó reggelt. Maga az ? Ilyen korán ? —- Egy órája várok már önre. — Nem az én hibám. Tudtommal nem hivat­tam, — felelt a művész idegesen. — A magam szántából jöttem. — Akkor magának tulajdoníthatja, ha várakoz­nia kellett. — ügy látszik, rosszkor jöttem. — Nekem is úgy tetszik. Az igazgatót nem hozta ki sodrából. — Mindegy. Ha már itt vagyok, hát beszélni akarok. — Tessék! — szólt a zenész, megszabadítva egy széket a rajta heverő hangjegy-csomagtól. — Bocsánat, hogy háborgatom. De nem tudtam, hogy ilyen későn kel. — Sokáig dolgoztam az éjszaka. — Ah! Talán az új operán ? — Melyiken? — Kétségkívül azon, melyet nekem ígért. — Eszem ágában sincs. — Nincs ? — kérdé az igazgató meglepetve. — Nincs, nincs. — De hiszen ön azt mondá, hogy gondolkozik fölötte. — Nem hazudtam. Most is gondolkozom. — És? — Hát önnek több is kell egyszerre ? Nem elég! ha gondolkozom? — Abból nem élek meg, uram. Nekem opera kell. — Van elég. — Le vannak játszva. Újat nem kapkatok. — De mennyit! — A mi semmit sem ér. Hova forduljak? Olasz­országban interregnumot teremtettek a franczia fegyverek. Ott most hazafias dalokat komponálnak, nem színdarabot. Francziaország el van zárva. Németország nem produkál és marsokat dudál. Egyedül önben van reménységem, mert ígéretét adta. Mozart nincs már. Ha élne, nem kellene sokáig könyörögnöm. Már régen készen lehetne... — Én nem dolgozhatom úgy, mint ö. Az én tol­iam nehéz. — Ne mentegetőzzék. Fogadom, éjjel irta az egész paksamétát. No úgy-e? Tudom én, hogy szokott ön komponálni. Csak akarjon, s meg lesz mihamarább. PWÄly ■ 1; JWhÄ Mill* "“‘Suii'i illKM «k A mmmmii ll W hI ' ' . . Kf Jp» S& í í'Jé-i Wf 1- fi* win ff cJüü Jf l ilik M II A MÉZES_HETEK ALATT. — Margitay Tihamér festménye után.

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents