Ország-Világ, 1892 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1892-08-20 / 34. szám

1892 Mert Gerlóczy mindenre ráér. Róla beszélik a következő dolgot is, melyre azonban esküt nem vagyok hajlandó tenni: Sir John Waterprof, a híres angol orvos eljött Budapestre, hogy az itteni közegészségügyi viszo­nyokat tanulmányozza. Úgy hallotta, hogy ezek a viszonyok páratlanok. Tudniillik páratlanul — rosszak. Megérkezvén, sir Waterprof szükségesnek találta, hogy fölkeresse a főpolgármestert és kikérje a támo­gatását. A főpolgármester előszobájában egy másfél mé­ter hosszú bajszú huszár fogadta. — Beszélhetek a lord major úrral? — kérdezte sir Waterprof. — Micsoda majorral?... Nincs itt kérem őr­nagy. Sir John Waterprof nagynehezen megértetvén a huszárral, hogy nem őrnagyot, hanem polgár­­mestert keres, belépett a hivatalos szobába. Ott egy rendkívül gömbölyű, tüskés hajú és szakállú úr fogadta. — Én John Waterprof vagyok, — mondta az angol, — azért jöttem, hogy Budapest szanitárius viszonyait tanulmányozzam. — Ah nagyon örvendek sir! — Számíthatok támogatására ? — Óh hogyne, hogyne! Parancsoljon velem tet­szése szerint! Sir Waterprof azzal a meggyőződéssel távozott, hogy Budapest lordmajorja igen kellemes ember és egy órával később elment a­­polgármesteri hiva­talba is. Az anglius ott némileg elcsodálkozott, mikor meglátott egy másfél méter hosszú bajusz tulajdoná­ban levő huszárt, a­ki szakasztott olyan volt, mint az első. Csodálkozása még nagyobb mérveket öltött, mikor belépvén a polgármesterhez, megint egy rendkívül gömbölyű, tüskés hajú és szakállú úr fogadta. — Én John Waterprof vagyok! — Ah nagyon örvendek! — A közegészségügyi viszonyokat jöttem tanul­mányozni. Számíthatok támogatására sir ? — Természetesen! Sir Waterprof azt a meggyőződést szerezte, hogy Budapest polgármestere is fölötte kellemes férfiú. Egy órával aztán elbújtatott az első alpolgármes­terhez is. Ott Sir Waterprof majd hányat vágódott ámu­latában, mikor az előszobában egy ugyanolyan huszárt, a hivatali szobában pedig megint egy rendkívül gömbölyű, tüskés hajú urat pillantott meg. Hanem csak akkor bámult istenigazában, mikor ugyanaz­nap délután elhajtatván a közegészség­ügyi bizottság elnökéhez, ugyanilyen tapasztalato­kat tett. Az angol bele is írta a jegyzőkönyvébe: «Csodálom Budapestet, olyan szép. De a­mit leg­jobban csodálok benne, hogy a tisztviselői mind úgy hasonlítanak egymáshoz, mint egy tojás a másikhoz.» A magyarázat? A magyarázat ez: Ráth főpolgármester szabadságon lévén, a helyet­tese — Gerlóczy, Kamermayer polgármester beteg lévén, a helyettese — Gerlóczy. Az első alpolgár­mester — Gerlóczy. A közegészségügyi bizottság elnöke — Gerlóczy, a­ki hűségesen elviszi magá­val mindenhová az ő hosszú bajszú huszárját. Egyébként pedig kezdünk belejönni a szezonba. A népszínház már megnyílt, az opera is, s ma­holnap megkezdődnek az előadások a Sándor-utczai színházban is. Ezekhez az előadásokhoz már volt is egy kis előjáték, olyan prológ-féle­­ Tápén, a­hol Albertényi választási elnök csinált olyan csinos kis komédiát, mely mindenben rávall Szapáryra, a­ki most Ostendében piheni ki a kormányzás fáradságos munkáját. Könnyű neki! De mit csináljunk mi, a­kik kénytelenek vagyunk itt élni a füledt levegőjű fő­városban, afrikai hőségben, mely megolvasztja az aszfaltot és félangolosra süti az utczán járó­kelőket ? Nézzem csak, hány fok meleg van ? Harminczöt fok árnyékban ! Puh! Jóska, egy cjohár vizet!Hisztria. ORSZÁG-VILÁG híddalom és művészet. A megérdemelt nyugalom. Bélánné Angyal Ilka szeptember hóban úgy a népszínháztól mint a szín­padtól búcsúzik. A népszínház igazgatósága a búcsúzás emlékére négy előadást rendez, melyekben a távozó művésznő még egyszer a legjobb népszínmű­ szerepeit fogja eljátszani. Látni fogjuk tehát A piros bugyellárisban mint Susták Kata czigányasszonyt; A vöröshajúban mint Sári szolgálót; A szökött katonában mint Korpá­­dinét és Felhő Kláriban, mint Rokkánét. Ezután elhagyva a fővárost és Komárom megyébe költözik a testvéréhez. Klárné utódja a népszínháznál Sipossné­ Dobozi Lina lesz. Ez is konfliktus. A lapok olyan, a kuliszák mögött lappangó operaházi konfliktust emlegetnek, mely a belügyminiszter és az intendáns között tört ki. Az inten­dánst ugyanis, igen elkedvetlenítette a belügyminiszter eljárása. Az intendáns négy hivatalnoknak néhány ICO írttal a költségvetés keretében fizetését fölemelve nyújtotta be jóváhagyás végett a jövő évi költségvetést. A minisztériumban azonban e lényegtelen emeléseket is kihúzták, fölhíva az intendánst, hogy jövőre minden ilyen esetet előre bejelentsen. Ilyet eddig nem kíván­tak, kivált ha a pénzügyi keretben mozgott a költség­­vetés. Sajnálatos volna, ha elkedvetlenítés szándéka forogna fenn. Ezt nem is hisszük. De azt újra mondjuk, hogy a nagy színházak felügyelete nem a belügyi, hanem a közoktatásügyi tárcza keretébe való. Andrássy Gyula gr. szobra. Az Andrássy-szobor­­bizottság már kihirdette a pályázatot az emlékszoborra. A megállapodás szerint a szobor helye az Andrássy-út vége s a tervezők lovas-szoboralakú tervezeteket nyujhatnak be. Három pályadíjat tűzött, ki a bizottság: fiOOO, 4000 és 3000 frankosokat, melyeket a viszony­lagosan legjobb művek tervezőinek okvetlen kiadnak. Pályázati határidő 1893 október elseje s a júri ennek a lejáratától számítandó 6 hét múlva ítél és ezután a pályamunkákat alkalmas helyen négy heti közszem­lére ki fogja állítani, hogy legyen alkalma a közönség­­ségnek is a tervezetek fölött véleményt mondani. Próbaéneklés. Esterházy Miklós tatai gróf előtt ma énekelt próbát Alföldi kisasszony, ki erőteljes szoprán hangjával a konzervatóriumi nyilvános zárvizsgálaton általánosan föltűnt. A műpártoló grófnak nagyon meg­tetszett a kisasszony hangja s készséggel vállalkozott, hogy saját költségén kiképezteti a magyar opera számára. A szabadságharcz zenéje. 1848—49-diki szabad­ságharczunk zenéjének bemutatására javában készülnek a vigadóbeli 48-as kiállítás rendezői. A kiállítás egyik termében lesz az érdekes hangverseny. A szabadság­harcz dalainak és indulóinak hangjegyeiből sok szépet és érdekest kapott már a rendezőség, Matus István. Van-e, ki e nevet ismeri? Lehet, de nem lehetnek sokan Magyarországon, pedig innen indult amerikai művész­ körútjára, hol jelenleg a Gilmor­­zenekarnak a tagja s a derék yankókat bámulatba ejti virtuóz­ játékával, mert a legnehezebb klasszikus hegedű­­darabokat is a lehető legbiztosabb kézzel és nyelvvel játsza el klarinettján. Most jelenleg 5000 dollár van kitűzve annak a számára, ki­­t képes a klarinetton túlszárnyalni. Ilyen azonban még nem akadt senki. Matusnak tehát a művészi hírnévért Amerikába kellett menni, mert itt minálunk bizony arra az 5000 dollárra akadna elég s még tán szerencsés vállalkozó is ! Jelen­leg Amerikában van még egy szerencsés magyar mu­zsikus, ki szintén tisztelt nevet szerzett a magyar mű­vészetnek. Ez László Árpád, az orsz. zeneakadémia egykori növendéke, ki zongorajátékával meghódította a new-yorki közönséget. Hódításai között azonban a leg­nagyobb az, hogy Miss Annie Buttler, egy milliomos yankee leánya beleszeretett s már jegyesek is együtt. A müncheni nemzetiközi műkiállítás juryje, mint már említettük, oda ítélte az érmeket. Sajnos, csak egyetlen egy magyar kapott másod­osztályú érmet. A nyer­tes magyar a Münchenben élő Eisenhut Ferencz. S ez már a megnyitás napján látható volt, mert a magyar művészek még nem szerepeltek nemzetközi tárlaton kedvezőtlenebbül; legjobb nevű festőink másodrendű dolgokkal voltak képviselve. Lengyel festő négy kapott érmet, köztük Pochivalszki, a geniális arczképfestő. A kis Dánia négy érmet visz haza, Svédország szintén négyet, sőt a kis amerikai kabinetre is, mely annál jobban meglepte a tárlat látogatóit, négy érem esik. Kossuth legújabb mellszobra, Aradi Zsigmond, Velenczében élő jeles szobrászunk a kilenczven éves Kossuthnak életnagyságu szobrát elkészítette. Aradi a szobrot természet után mintázta s a szobor a nagy hazafit késő agg korában élethíven és igazi jellemző erővel adta vissza az agyagmintában. A hazafias kegye­let, melyet mindnyájan érezünk, megköveteli azt, hogy ennek a szobornak a plasztikai művészet legnemesebb anyagában karrarai márványban való kivitelére a mű­vésznek segédkezet nyújtsunk. Hazai művészeti viszo­nyainkra is rossz világot vetne, ha ily szép szobor agyagban szétmállana, vagy gipszben néhány év alatt elkallódnék. Az országos dalegyesület. Huszonöt éve már annak, hogy a magyar dal- és zeneegyesületek országos tes­tületté alakultak át. Ez alatt e testület sok megpróbál­tatáson ment át, de mindig fentartotta a magyar dal. Ez tette ez ügyet nemzeti ügygyé, s egy fogja lételét még hosszú időkön át biztosítani. Ennek a küzdelmes huszonöt évnek emlékére gyűltek össze most az ország székes fővárosába jubiláris közgyűlésre a vidéki egy­letek képviselői megbízottai. Az első napi közgyűlésen mutatta be a titkár id. Ábrányi Kornélnak «Az orsz. m. daláregyesület negyedszázados története» czimű nagy munkáját, melyben a «hazai műviszonyok fejlő­dési» adatai mellett megvan írva a legilletékesebb iró által e testületnek egész története. Este a kiváncsiak ezrétől kisérve és folytonosan éljenezve vonult ki az egyesület a városligeti iparcsarnokba, az első jubiláris hangversenyre. Impozáns látványt nyújtott valóban az a néhány száz főre rugó, egészséges színű, hamisítatlan magyar kinézésű tömeg, mely kis csoportokban saját zászlóik alatt megannyi külön jelvényekkel s nem egy nemzeti magyar viseletben, egy szép összhangzó eleven mozaik-képhez hasonlított. A tágas iparcsarnok pedig csak azt a kívánságot elégítette, hogy fedél alatt vol­tak, de mint hangversenyterem, bizony sok kívánni valót hagyott fenn. Ez tehát egy kis botlás volt. Másik kifogás szakértői körökben a versenydal ellen volt, s ez már súlyosabb az előbbinél, mert ezt bizony nem találták méltónak a versenyzők szorgalmához s nem főkép a magyar szellemet oly híven ápoló dalárokhoz, mert ebben nem volt egy szikra magyarság sem. A versenyen a pálmát tizennégy próbálkozó egylet közül az egriek és a pécsiekkel szemben a debreczeni dalegyesület vitte el. Ez volt az első nap lefolyása. A második napon folytatták a közgyűlést, melynek leglényegesebb tárgya az volt: Fiume város meghívására elhatározták, hogy a jövő évi országos gyűlést ott fog­ják megtartani. Este újra hangverseny következett. Ezen már minden egylet tetszése szerinti dallal állhatott elő s ennek tulajdonítható annak nagyszerű sikerülése és az elsőnél tömegesebb látogatása. Dicséretes buzgalom­mal járult minden egyes kör az est sikeréhez s így annál nagyobb öröme lehet az egrinek az «egri» név kinyeréséért- A közönség pedig azon boldog kétségek között távozhatott mégis, hogy a küzdelem az egriek és pécsiek között ezúttal eldöntetlenül maradt. NŐK VILÁGA. A kis főherczegnő kirándulása. Stefánia özvegy trónörökösné leánykájával, a kis Erzsébet főherczeg­­nével a minap Mürzstegből Mária-Zellbe kocsizott. Wegscheid helység közelében a kis főherczegné azt a kívánságát fejezte ki, hogy Lóri asszonyt, a touristák előtt jól ismert buchbergi majorosnét, ki most a posta­korcsmát bírja Wegscheidben, ismerni szeretné. Sokat hallott már az eredeti, dalos és tréfás csaplárosnéról, ki fölkeltette kíváncsiságát. Midőn a kocsi a vendéglő előtt megállt, előhívták Lóri asszonyt, ki alpesi ruhá­zatában saját pinczéjéből hozott egy pohár bort a főherczegasszonynak. A főherczegnők hosszabb ideig beszélgettek a csaplárosnéval, megnézték szelíd szarvasát is, aztán barátságosan elbúcsúzva, tovább folytatták útjukat. Szent­ István napján a budavári helyőrségi temp­lomban reggel nyolc­ órakor lesz az ünnepi istentisz­telet, a­melyen Vaszary Kolozs herczegprimás fog pontifikálni. Vaszary Kolozs, mint herczegprimás, most először vesz részt a nemzeti ünnepen. A mise alatt a kórus Bogisich Mihály átiratában két, Szent­ Istvánról szóló régi szép egyházi éneket fog előadni. A herczeg­prímás asszisztenc­iáját fővárosi és vidéki lelkészekbe állítják össze. Az előzékeny királynő, Viktória királynő, titkára útján megüzente Gladstone-nak, hogy ne fáradjon külön hozzá, mert korát tekintve, elég fáradság lesz akkor utaznia Osborne-ba, midőn a kormányt már megalakí­totta; mindamellett az a hír, hogy holnap a «nagy öreg» elmegy a királynőhöz, ki elfogadta a Salisbury­­kormány lemondását. Ne menj jégre, nem esel el! Ez a példabeszéd teljesedett be az opera fiatal tenoristáján, Szirovatkán, ki Tatán nyaral. Művészünk a sportszenvedély hatása alatt vadászpuskát és tarisznyát akasztott a nyakába s lóra pattanva vágtatott ki a mezőre. Hajh, de a nye­reg nem oly biztos hely, mint a színpad deszkája s így nem csoda, ha a tenorista is csakhamar «kiesett» a huszár szerepéből, minek következése az lett, hogy a paripa lovag nélkül szaladt istállójába s a művészt, a puskát és a tarisznyát úgy kellett hosszas keresés után még egyszer összegyűjteni. Komolyabb oldala a komédiának az, hogy Szirovatkának néhány napig az ágyat kellett őrizni ez után a baleset után. A kis szerb király ez idő szerint nagyon magá­nos és rideg életre van kárhoztatva. Az a visszataszító viszálykodás, mely szülei közt évek óta folyik, abba a kényszerhelyzetbe hozta a régenseket, hogy megnehe­zítsék a gyermekkirálynak a szüleivel, kivált az any­jával való találkozást, mert méltán lehet attól tartani, hogy Natália oly módon befolyásolná gyermekét, a­melylyel aligha lennének Belgrádban megelégedve. 553

Next