Ország-Világ, 1892 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1892-07-02 / 27. szám

43- nek vele és mielőtt a nap átmelegítette volna a leveleket, mikor a hajnalra rászövődik a reggel pirossága, áhitatos imádkozás közben addig kell a templom padjához ütni a bokrétát, míg mind egy szálig lehullanak róla, összetörötten, apró darabok­ban, az üde zöld levelek. Ezzel mind a mi vétke a közel időben az illetőnek volt, porrá változott és semmivé lett. A zsidók azonnal áruba bocsájtják a bokrétá­kat. Krémeréknek négyet kell venniük. De drágára tartják, de nehezen alkusznak. Eleinte hat kraj­czárt kértek darabjáért s csak bajjal hagyták rá ötre. Sok volt a vesződés — panaszkodtak — a­míg összeszedhették. Egy mértföldnyire a határon túlra kellett menni fűzfáért és tovább menni még egy mértföldnyire, mert amott már megelőzték mások. Aztán meg a ragya megrontotta a füzek leveleit s olyan nehéz volt egészségeseket találni. Végre kiválasztottak négy bokrétát és nagy só­hajjal kifizették érette a húsz krajczárt, mire aztán a zsidók eltávoztak. Még mi a házban voltunk, mikor egyszerre nagy jajveszékelés, átkozódás és lárma támadt a család­ban. De hogyne, az égre, a­mikor a bokrétákat ala­posan megvizsgálva fölfedezték, hogy kettőben ösz­­sze van rongálva egy-egy levél, tehát a bokréta nem «szentséges». — Szentségtörés, zsiványság, rablás, öt krajczárt vesznek érte és lássák, na lássák! kettő nem ér semmit, kettőben rongyosak a levelek ! Utánuk! utánuk !. .. És a gyermekek elszaladnak, hogy visszatérítsék a két zsidót. A FÜRDŐTELEP NYUGATRÓL NÉZVE. KÉPEK A PARÁDI FÜRDŐRŐL: Sas­vár (a forrásnál). ORSZÁG-VILÁG 1892

Next