Ország-Világ, 1924 (45. évfolyam, 1-53. szám)

1924-01-01 / 1. szám

tsámS& ■^teKEPES HETILAP «&E5a • ­Szerheszfőség : Budapest, VI., Horn Ede-utca 18., földszint \. Kiadóhivatal címe : Budapest, V. kerület, Hold-utca 7. szám. Kiadótulajdonos : a „Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság". Megjelenik minden héten egyszer: vasárnapon. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. FALK ZSIGMOND Előfizetési ár: Egész évre 20,000 korona, fél évre 10,000 korona, negyed évre 5,000 korona, egy hónapra 2,000 korona. Egyes szám ára tőzsdékben és a pályaudvarokon is 500 korona. Külföldi elő­fizetésekhez a posfailag meghatározott viteldíj is csatolandó. VEZEKLÉS. A francia akadémia által pályakoszorúzott regény. Irta TH. BENTZON. Franciából fordította ESTY 3ÁNOSNÉ. (1) ELSŐ FEJEZET. — Igen barátom, ez valósággal regény tárgy, önnek való téma, - szólt Clairac báróné és mélyen belesüppedf egy kényelmes karszék párnáiba a kandalló előtt. - Ugyan maradjon még néhány percig. — Nagyon szívesen, attól tartok azonban, hogy jelenlétem alkalmatlan, — felelt a kan­dalló túlsó végéből egy, az esthomályba vesző férfihang. Ama rövid féli napok egyikének alkonyati óráiban történt, midőn a sötétség már-már legyőzte a napvilágot. — Félek, hogy megzavarom az önök első ömlengéseit ily hosszú elválás után. — Istenem! Hiszen inkább egész életen át tartó elválásról lehetne beszélni! És épp e miatt nem fog ön bennünket zavarni. Ha csupán Viszontlátásról lenne szó! Ámde mi csak most ismerkedünk össze, a húgom meg én. érti. űgy-e ? Kcízös emlékeink felújítása az első percben csakis fájón érinthet bennünket, sőt nagyon is fájón ! Minél kevésbbé érzékenyülünk el tehát, annál jobb reánk nézve. Egy harma­diknak a jelenléte csakis javunkra lehet. — Ez esetben tehát maradok. A fűz hirtelen fellobbanó fénye egy férfi­alakot világított meg, elegáns karcsú férfialakot, midőn az egy kerevef puha párnáiba sülyedf. — Be is vallom most önnek — folytatta Clairac báróné — hogy éppannyira a túlságos elérzékenyülésfől való félelem, mint az a rosszulléf, mely ilyen időfájf rendesen meg­támad, tartott vissza attól, hogy magam menjek a húgom elébe. Kifértem a pályaudvaron való ölelkezés, a féfe-a-féfe alól a kupéban. Márta leányom helyettesít. Amint ön is tudja, Márta semmitől sem ijed meg, semmi sem ejti őt zavarba, sőt mindaz, ami új, élvezetes előtte: Most már körülbelül ott is van a pályaudvaron. De csitt! Nem kocsi fordult be most az udvarra ? Madame de Clairac félbeszakította elbeszé­lését és az udvarról felhangzó kocsizörgésre figyelt. Vendége odalépett az ablak elé és félrevonfa a csipkefüggönyöket. — Nem - jelentette néhány pillanat múlva, — csakugyan kocsi érkezett, de nem az ön kocsija. — Ezzel visszajött, hogy újra elfoglalja helyét a kerevef mélyében. — Lássa, már ez a vaklárma is felizgatott — szólalt meg Clairac báróné panaszos hangon. — Olyan idegessé lettem, hogy megöregedtem 1 És ez a fiatal leány, akit most várok, minden, ami szegény Henrimből számomra megmaradt! Ah, a halál sokat feledtet 1 Sohase hittem volna, hogy ennyire feledni tudjam azt a sok bánatot, amit nekünk fivérünk okozott... — Tényleg, ön mindig szigorú hangon emlé­kezett meg M. de Chellesről. — Fájdalom, falán fúlszigorú hangon 1 Ma­kacsul ahhoz ragaszkodtam, hogy csakis a hibáit tartsam szem előtt, hogy ezzel ellen­súlyozzam azt a varázshatalmaf, melyet Henri nemcsak reám, de mindnyájunkra gyakorolt. Fivérem csábos tulajdonokkal bírt, mint a javíf- hatlanok rendesen, akikkel semmit sem tehe­tünk, de kik, amellett, hogy kéfségbeej fenek, lefegyvereznek bennünket. Végtelenül szellemes volt, elragadóan nyíltszívű, telve lovagias bájjal. E mellett bátor a vakmerőségig. Az egyetlen, aminek híját érezte, az a nélkülözhetetlen valami, a józan ész volt, amelyet önök, poéták oly kevéssé méltatnak műveikben, mely nélkül azonban a legszebb jellem, a legnagyobb intelligencia, a legjobb akarat is a tévelygés útjára kerül. Ezt ön is helybenhagyja Morfon, úgy-e ?- Ki ne lenne kénytelen ezt helybenhagyni ? A józan ész az az Istenség mely ott székel az én lelkem mélyén - ezt tudja meg asszo­nyom - afféle szerény, intim istenség, melyet ugyan nem szoktam nyíltan imádni; de mely sokkal több szolgálatot tett nekem, mint vala­mennyi tulajdonságom együttvéve.- Sejtem, hogy ön igazat mond. Ön prak­tikus, határozott ember, noha alkalomadtán olyan veszedelmes művészettel szolgálja a szenvedély kitöréseit 1 Azt állítják, hogy az a színész, aki lázba ejti a közönséget, a leg­higgadtabb, legrendesebb ember szokott lenni. Igaz ez ? Igaz-e, hogy másokat csak azzal vehetünk rá őrültségek elkövetésére, ha magunk teljesen megőrizzük önuralmunkat ?- Ne várja el tőlem báróné, hogy erre meg­I

Next

/
Thumbnails
Contents