Ország-Világ, 1925 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1925-01-04 / 1. szám

Wiö iMii i- ~' iP) v ■ -ÁTVETTE ^ _____Budapest, 1925. január 4. kő. évfolyamé ■>.I"JVám. R SztóVlLÁG-53E£Öfe£ KÉPES HETILAP 3S2gteK~ Szerkesztőség : Budapest, VI., Horn Ede-ufca 18., földszint 1. FELELŐS SZERKESZTŐ : Előfizetési ár : Egy évre 120,000 korona. Fél évre 60,000 korona, Kiadóhivatal címe: Budapest, V. kerület, Hold-utca 7. szám. ' negyed évre 30,000 korona, egy hónapra 13,000 korona. Egyes Kiadótulajdonos : a „Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság". PATW 7^TfnlVíOMF) szám ára tőzsdékben és a pályaudvarokon 3,000 korona. Külföldi Megjelenik minden héten egyszer : vasárnapon. LJÍ. J. ZjOLVJJ. előfizetésekhez a posfailag meghatározott vifeldíj is csatolandó. AZ EMBER SZAVA FELHŐÁRNYÉK. Regény. — Irta ZSITVAV I. (1) I. A napszakának legszebb ideje, az alkony közeledik. A füzes korong útjának utolsó ara­szait rója az égen. Ferde sugarai messze be­hatolnak a százados törzsek között a jól gon­dozott uradalmi erdő mélyébe, melyet itt a szélen gondosan megtisztítottak minden bo­zóttól, ne legyen nyugvóhelye, búvófanyája a nemesebb vadnak, nehezebb legyen a vador­zók áldatlan munkája, kik rejtekhelyről elősze­dett fegyvereikkel sötét éjtszakákon zsákmány után indulnak. Nincsen itt áthatlan bozót, csak térdig érő fű és virág, a május hónap rövid életű, de szemkápráztaíóan színes szőnyege. Aranyporos a levegő, folyó arany az ég alja. A százados törzsek mohos kérgét acélszerű ragyogással vonják be a reájuk tévedő sugár­kévék, a hozzájuk simuló rózsaszínű s kék virágfejecskék, mint anfikékszerbe foglalt rubin- és zafirkövek ragyognak rajta. t\ magas erdő eiótti lankás pázsitja síma, mint a bársony, apró fehér csillagvirág sűrűn díszíti, ökölnagyságú fehér pukkancsgomba ezrével lepi be különösen azokon a helyeken, hol egy-egy másfélméferes átmérőjű faóriás került ledöntésre nemrég, ahol a föld mélyre van ásva s a derékvasfagságú főgyőkeiek csillagszerűen veszik körül a mélybehafó fa­tönköt. A föld feketesége itt látszik. Sugárzik belőle az élet, a termőképesség. Valamikor, fán nem is olyan régen még erdő volt a lan­kás s egyes kivágott törzsek gyökere újra ki­hajtott, helyenként kerek, dús bokrokat alkotva, melyeken szivárványszínűvé törik a fehér, ferde alkonyi napsugár. A lankás vége mély vizenyős mező, melyet egész pafakrendszer öntöz. Menta és kakuk- fűfől illatos itt a levegő, derékig ér itt a ka­szára váró fű és virág. Elképzelhetetlen pompa és gazdagság a színekben. A cikória égszín­kékjétől a levendula sötétkékjéig, a legszebb orgonáidétól a melegszínű sötét papliláig, a vadrózsa halvány rózsaszínjétől a legharago­sabb vörösig, a citromsárgától a sötét narancs­színig minden szín és minden árnyalat kép­viselve van itt. Valóságos színorgia és illaffár. A mezőn fúl a faluból mi sem látszik, apró házacskái elvesznek diófái hatalmas lombko­ronái alatt, olyan innen az erdő aljából, mint egy üget, egy szent berek, mert valóban az aranyszínű nyugati égboltról egy templom képe válik le, a magaslaton épült, a falu felett uralkodó egyszerű szerény kis falusi templomé, a maga igépyfen tornyával, égfelé mutató ke­resztjével. Úgy látszik az Isten él itt szere­tettel tökéletes alkotása, a szép természet ölén. Az ember munkájából e helyen mi sem lát­szik. Csak off, ahol az erdő a ligettel érint­kezik, fekszik egy hosszú, padszerű terméskő, útjelző vagy határkő volt valamikor. Azóta le­döntötte a fergeteg, mohával vonta be az idő. Emberi alkotás ... de hol vannak már azok, kik felállították 1 Poraikat rég széthordfa a szél, felszívta az ibolyák gyökere, emlékük is alig maradt. Egy órányira innen a sűrű erdő mélyén örökzölddel, repkénnyel bevonva áll egy elhagyott klasfrom romja, fán annak lakói állították. Vörös barátok voltak, mondja a monda s a nép félve mesél róluk rémmesékef. Az éjfszakáf dehogy töltené ott a pásztor, de tán még a megszorult vadorzó sem, még vihar elől menekülve sem. Minden évben egyszer, augusztus fáján megindul a romok felől az apró cecelegyek raja - kísért a gonoszok lelke, mondja a nép - s jaj akkor annak, kit az erdőben s ligetben lel 1 De csak néhány napig fart a csapás, utána újra csendes lesz minden, élvezetes az erdő magánya. Valóban magány. Henye, sétálni ráérő úri nép nem igen él a környéken, a földmíves pedig betelik a természettel munkája közben, ha dolga nin­csen vele, inkább elül háza kis kapujában, ha az Istenházával, a temetővel szemben köteles­ségének eleget tett. A nap lejjebb-lejjebb száll, végre lebukik a templom mögött. Kalászszínű fénykévék sugá­rozzák körül az Isten lakát, a toronyból meg­szólal a nyugalmat hirdető esti harangszó, a dombon túlról a pásztor filinkója . .. vagy fán Pán ébredt újra ?... A bogárzümmögés lassan- lassan elhal, egy-egy tücsök danája szólal meg, búcsúztatja az eltűnt napot. A liget bokraiban fülemüledal csendül fel, köszönti az első csil-

Next

/
Thumbnails
Contents