Ország-Világ, 1936 (57. évfolyam, 1-39. szám)

1936-01-04 / 1. szám

2 teljessé, mikor egy Németországgal­ esetleges megértésről és végre arról beszélt, milyen ádáz ellensége a háborúnak és ha van valaki, aki a békét akarja, az az ő személye. Laval békés szándékának hangoztatásával nyerte meg a csatát és erre vonatkozó kijelentései alatt változtatták meg a szavazódobozokból már kikerült szavazólapok a színüket. A francia sajtó azzal fejezi be tudósítását, hogy a fran­cia nemzet ellenségei előre ittak a medve bőrére, de a medve talpra állt és megmutatta, hogy tigriskarmokkal bír. Mi ebből ismételten csak egy következte­tést vonunk le. Nem lenne könnyű, ha a sor rákerülne, Katót táncba vinni, mert a bal­oldali radikális pártok még annak az árán is békét akarnak, ha az a Mussolini által világra hozott fasiszta Olaszország malmára hajtaná a vizet. A francia frontharcosok nemzeti szövetsége az angol háborús kísérlet ellen A francia frontharcosok nemzeti szövetsége a napokban népes nagygyűlést tartott, me­lyen a parlamenti eseményekkel kapcsolat­ban olyan értelmű határozatot hozott, hogy semmi szín alatt sem fognak fegyvert régi fegyvertársaik, akár az olaszok, vagy az an­golok ellen, kik a világháborúban francia földön mellettük harcoltak. A határozat hiteles szövegében a következők foglaltatnak: Mélyen meg vagyunk rendülve a parla­mentben elhangzott azon súlyos kijelentések­től, melyekből egy háború lehetősége csillan ki. De megdöbbent bennünket egyik-másik képviselő állásfoglalása a béke ellen. Az U. N. C. (Union Nationale des Combattants), kö­telességének tartja kijelenteni, hogy e pilla­nattól kezdődőleg egyetlen egy francia kato­nának életét sem engedi kockáztatni egy test­­vért gyilkos háborúban Olaszország ellen. A francia nép istenkáromlásnak minősítené, ha vezetői a nép többségének hangulatát sem­mibe sem vennék. A nagygyűlés határozatát közölte a szövet­ség 9046 csoportjával, hogy az ország külön­böző választókerületeiben idejében megálla­píthassák a felelősség kérdését országgyűlési képviselőikkel szemben. A határozatot a szö­vetség az összes miniszterekkel közölte. Francia híradás a római francia olasz baráti zarándok útról December 27-én indult el az első ezer nem­zeti frontharcos a római francia-olasz baráti zarándok útra. A zarándok útról az olasz nem­zeti frontharcosok hivatalos lapja külön szám­ban emlékezik meg. A francia sajtó a kö­vetkezőket írja: Az út mentén mindenütt lel­kes tüntetések voltak. Az olasz állomásokon szokatlan nagy tömegben várták a francia frontharcos bajtársakat. Rómába érkezésükkor az avantgardisták a Marseillaiset játszották. A Venezia téren, Róma szívében, gyülekeztek a francia frontharcosok délután két órakor. A tér feketéllett a hatalmas tömegtől, a fa­siszták fekete ingeitől. A látvány, a híradá­sok szerint, az ismeretlen katona márvány­emléke előtt olyan megkapó és megrázó volt, ami minden jelenlévő számára felejthetetlen emlék marad. Palazzo Venezia előtt állt meg a tömeg és a balkon alatt valamennyi szem a Ducét leste. Az olaszok »Duce« kiáltására lassan kinyílt a balkon ajtaja és Mussolini alakja vált láthatóvá. Nem a legendás acélos államférfin, hanem az ember, kinek arca su­gárzott a boldogságtól a rokonszenvnek ek­kora megnyilvánulásának láttára. A hatalmas térség zengett az olaszok és franciák egybe­forrott dübörgő éljenzésétől. Midőn Mussolini kezét felemelte, halotti csend támadt. A Duce a következőket mondotta egyszerű, meleg sza­vakkal: Francia bajtársak, köszönöm néktek üdvözlésieket és latin rokonszenveteket. Mus­solini hatalmas »Vivát« kiáltások között vonult vissza dolgozó szobájába. Blanchard André frontharcos, a fasiszták vállain állva, emlé­keztette bajtársait megállapodásukra. Elhatá­rozták, hogy Laval miniszterelnököt távirati­lag üdvözlik és felkérik arra, hogy találja meg módját a béke megteremtésének, mert esküt tettek, hogy soha fegyvert nem fognak olasz testvéreik ellen, így lett, a francia je­lentés szerint, a zarándok­útból nemzetközi politikai mozgalom az európai béke érde­kében. A francia frontharcosok az olasz királynál Az olasz király a Quirinalban fogadta az ezer francia nemzeti frontharcost, k­ik kilenc órakor gyülekeztek a királyi palota parkjában. Báró Boero di Costanca, a király hadsegéde és Aloisi, a nizzai vicekonzul készítették elő a fogadtatást. A tömeg lázas izgalomban várt Victor Emanuel király megjelenésére. A savo­­yai ház fanfárjainak hangjai jelezték a király érkezését. Ezer francia torok kiáltotta: Éljen a király. Elsőnek Charles Bucn­ét, politikai írót, a zarándokút vezetőjét mutatták be a király­nak, kihez szívélyes szavakat intézett. Buchet Charles válaszában a régi fegyvertársak test­véri együttérzését, a francia-olasz baráti ér­zés el nem múlását tolmácsolta az olasz ki­rálynak. Majd a k­irály az ő kíséretében tette meg az utat a francia frontharcosiak és a za­rándokaiban résztvevő hölgyek sorfala között, nem egy dekorált frontharcost tüntetve ki megszólításával. Délután fél öt órakor a Barberini palotában volt a hivatalos katonai fogadtatás. A fogad­tatást a franciák részéről Thierry ezredes köszönte meg. Mi azok közé a franciák közé tartozunk, mondotta Thierry, kik jól emlékeznek a nagy olasz írónak, D’Annunzionak felhívására, mely­nek folyománya lett az az olasz segítség, mely győzelmünket lehetségessé tette. Ha valaki mindezek után a francia és olasz nemzet közé éket merészelne ütni, azt mondanók, amit Verdininél mondottunk: Kívül tágasabb. Majd Carlo Delacroixhoz, a háborúban megvakult képviselőhöz fordulva a következőképpen folytatta: Mi önben nemcsak az olasz had­sereg nagy szenvedéseinek élő szimbólumát látjuk, hanem szimbólumát az olasz-francia együttérzésnek is. Delacroix a következőkben válaszolt többek között Thierrynek: Mi ola­szok, csak azt kérjük tőletek, franciáktól, hogy ha valaki háborút követel tőletek, legyetek szigorúan semlegesek. — Ha Anglia 1914- ben Franciaország felkérésére azonnal igen­nel válaszolt volna, talán a világháború sem következett volna be, mert a németek talán óvakodtak volna a háborútól. Ma ugyanaz a helyzet. Ila Franciaország Anglia háborúra való unszolására azonnal nemmel fog felelni, a béke biztosítva lesz és a latin faj, mely az európai békének és harmóniának alapköve, meg lesz mentve. A beszédeket frenetikus tapsorkán követte. Eddig a tudósítás, melyet kár lett volna elhallgatni, ma, amikor a ma­gyar anyának éppen úgy remeg szíve gyer­mekéért, mint a franciának, vagy akár az olasznak és a józan emberek mind rettegés­sel vegyes utálattal fordulnak el a háborútól. Egymilliárd francia frank a szovjetnek A józan francia sajtó a Gringoire-ral az élen, megbotránkozással tárgyalja, hogy a francia kormány ismét egymilliárdot akar a Szovjetnek kölcsön adni. Elszörnyüködve álla­pítják meg, hogy ez a pénz csak arra való, hogy a Szovjet ezen az egymilliárdon vasuta­kat építsen a lengyel határra. Az oroszok 57 milliárddal máris tartoznak, melynek még a kamatait sem fizetik meg, amit a franciák egyszerűen komisz becsapásnak minősítenek. Egy vasút sem többet a Szovjetnek, teszi hozzá a francia híradás. ORSZÁG-VILÁG ÜNNEP UTÁN — Mi az, mi az? — kérdi a gyárigazgató barátjától. — Te most vásárolsz Karácsonyra? Nem is tudtam, hogy görögkeletiek vagytok és Vízkeresztkor — ünnepeltek... A megszólított és csomagokkal megrakott barát savanyu arcot vág. — Könnyű neked, te agglegény vagy! De nekem feleségem, lányom, vöm, unokám, szobalányom és szakácsnőm van... Ezek va­lamennyien ajándékot kaptak Karácsonyra a feleségemtől és amit a feleségem rosszul csinált, azt most nekem kell jóvá tennem! — Szóval a feleséged bevásárolt, te pedig — kicserélsz__Dupla kiadás, mert a bevásárlás is a te bőrödre ment és a kicserélés ráfizetése szintén téged terhel... — Ohó, nem egészen úgy van! A keres­kedő ígéretet tett, hogy az esetleges cseré­ket ráfizetés nélkül teljesíti... Mert, kérlek alássan, én nem tehetek arról, hogy nem a leányomnak m­u f f o t vásárolt, ellenben a fe­leségem leányomat bélelt kesztyűvel lepte meg. Most már nem azt az álláspontot fog­lalja el, hogy ha a leányom férjétől muffot kapott, nincs szüksége bélelt kesztyűre, te­hát a józan ész azt diktálja, hogy a bélelt kesztyűt fel kell cserélni béleletlen kesztyűre__Ez csak világos! — De mi közöd ehhez neked? — Hát, barátom, az ember mindent meg­tesz a házibéke kedvéért... Még közvetlen az ünnepek után vagyunk, nem kezdhetem el máris a randalírozást. .. No de ezt, bará­tom, te nem érted... Agglegény vagy, de nem is volt örömed az ünnepben... — És neked? — Nekem? És a csomagok terhe alatt roskadozó férj gondolkozni kezd, majd lassan elindul, de a válasszal adós marad. A Petőfi Sándor ucca sarkán azonban elfogja mindennapi tarokk­­partnerét, aki feldúlt arccal mondja el a rajta esett injuriát... — Bevásárlás vagy csere? — érdeklődik a tarokkpartner. — Csere! — hangzik a szomorú válasz. — Én már túlestem rajta__ No de es­küszöm, hogy a jövő Karácsonyra minden­nemű bevásárlást megtiltok a feleségemnek. Engem ne lepjen meg semmivel! Ha nekem szükségem lesz valamire, azt megveszem ma­gam ... Képzeld, nem Karácsonyra meglepett egy beretválkozó pamaccsal. Megköszöntem, és bele akarom tenni beretválkozó készülé­kem dobozába, de a pamacsnak még a fele sem ment bele. Tudod, én pedáns ember va­gyok. Szeretem, ha dolgaim szép rendben együtt vannak. Most mit csináljak? Vegyek külön dobozt a pamacsnak? Be fogom cse­rélni ... Igen ám, de ez nem olyan egyszerű dolog, mint ahogy te képzeled­... A keres­kedő, aki ígéretet tett feleségemnek, hogy ha pamacs nem volna megfelelő, készséggel be­cseréli, azt a merev álláspontot foglalta el, hogy higiénikus árut nem cserélhet be, mert hátha én azt már­­ megfertőztem... De van egy megoldás, — mondta a kereskedő, — vegyen uraságod egy olyan készüléket, amelyben pamacs is van! Hát mondd, most mit csináljak? Vettem egy pamaccsal ellá­tott új készüléket és igy most van egy pa­­macsos készülékem, egy külön pamacsom, de nem dobhatom el a régi, pamacs nélküli ké­szülékemet sem... No, Isten veled — jó cserét! A muffos férj tovább bandukol, mikor hir­telen hátbaüti szomszédja — Kovács úr. — ön is a Kálváriát járja? No, mi fér­jek nagy állatai vagyunk az Úristennek!... De hát Karácsony, a gyerek... Az ember minden áldozatra kész... Csak a feleség ne avatkozna bele a dologba... Aladár fiamnak vett egy pulóvert, mert hát a gyerek már síel, de ezt nem akarta bevallani, mert ak­kor nem volna az örökifjú­­ feleség... Per­sze, a pulóver szűk Aladárnak, be kell cse­rélnem nagyobbra, de ezt a cserét én oko­san fogom megoldani, mert a soffőröm mé­reteit veszem irányadónak s ha esetleg a pu­lóver nagy lesz Aladárnak, legalább a soffő­röm hozzájut egy karácsonyi pulóverhez... Rohanok, szomszéd úr, mert még rengeteg cserélni valóm van...

Next