Orvosi Hetilap, 1857. július (1. évfolyam, 5-9. szám)
1857-07-02 / 5. szám
69 hányinger annak kiürítését elősegitendik; szükség esetén egy a garatban alulról a nyilas felé tett gyönge nyomás, ujjal vagy lapockával, azt könnyitendi. A szájüreg beföldtendése kisdedeknél, kiöblítése nagyobbaknál a tályog és garatür tisztázására elegendők, s napjában többször ismételve, rövid idő alatti gyógyulást idéznek elő. Más utóbánást csak különleges körülmények igényelhetnek. (Folyt. köv.) SAUER TANÁR ORVOSI KORODÁJA. Kanyaró (Morbilli). Közli Dr. Poor Imre belgyógyászati tanársegéd. Folytatás. Második v. lá zszak. Kezdődik ez a cselekvő jellemű láz hidegségi szakával, (I. 21. lapon). A rövid ideig tartó hideget csakhamar hőség váltja föl; első 24 órában e lázas hőségből az orvos még gyapitni is alig meri, a kifejlendő betegséget (a kanyaró eme határozatlan szakában volt betegünk akár, mikor őt először láttuk). A lázas forróság második napján hurut támad a légutakon: nátha, közhártya-belöveltség, fényiszony, gége- légcső- meg hörghurut, kisebb-nagyobb fokban erőszakos köhögés mellett, majd egyenként majd együtt nyilatkoznak; a légzési lakhártyán támadt izgatottság néha elterjed a homlokűrbe, Highmor barlangba, s ott tompa fejfájást — emitt orrcsavarási érzést okoz; ritkán terjed át a hörghurut a légsejtekre, de ha ide fészkelt, kanyarós tüdőlobbá (pneumonia morbilica) magasodik. A légzésszervek hurutja eleinte száraz, innen van, hogy az orr meg száj kiszikkad, hogy a beteg gyakran prüszög, nehezen nyel, gégéje csiklandik, köhögése pedig szinte száraz, s ez néha oly erőszakossá fajul, hogy kéhrángás (tussis convulsiva) gyanánt görcsös rohamokban tör ki; e közben orrvérzés, vérköpés tűn elő; a kontatási mellhang nem változik, a légzés erősben hólyagcsás, rekedt, itt-ott hortyolást (rhonchus), simogást (str. fistulosus), vagy sziszegést (sibillus) hallhatni. E lázszak kórjelei esténkint súlyosbodnak, három nap múlva, azaz a harmadik esti súlyosbodás után a Harmadik v. k ütegzés-szak fejlődik ki. E szak kezdetén éri el a kanyaró belterje tetőfokát. A harmadik súlyosbodás alkalmával a láz leghevesben tör ki, melyhez néha görcsös rángások csatlakoznak, a köhögés legszaporábban erőszakoskodik. Eközben a külbőrön a duzzadt helyeken apró, köles—lencsényi világos-vörös foltocskák támadnak, mégpedig először az arcon, nyakon, aztán a törzsökön, végre a föl- és alvégtagokon. A vörös foltocskák sekélyen emelkednek a külbör felszíne fölé, közepükön sokszor parányi tüszőt (phlydaenula) láthatni; nem sajognak, nem égetnek sem viszketnek, csak túlérzékenyek panaszkodnak néha némi viszketés felől. A foltocskák nem mindenkor kerekdedek, néha kettétört lencséhez hasonlítnak, másszor bolhaszúrás küllemét láttatják; ha pedig sok foltocska összefoly, a kanyaréküteg első tekintetre vörhenyt (scarlatina) vagy legalább bőrpirt (erythema) hazud. Ha ma lat annyira igénybe veszi minden időnket, hogy a szó szoros értelmében, enni is alig érünk rá, annál kevésbé hírlapi, tudományos cikkeket írni. De tudom azt is, mikép ez nincs folytonosan így, s csak akarnunk kell s tudományos foglalkozásra is jut időnk. E tekintetben öntapasztalásból eléggé nem ntálhatom a rendes orvosi napló vezetését, melybe érdekes esetek folyamát, észlelésünk, megszerelésünk eredményét stb. röviden följegyezzük. Ez adatok gyűjtése sem sok időbe, sem sok fáradságba nem kerül, s azok koronkinti áttekintésénél az üdvös eredmény bizonyosan mindenkit meg fog lepni, ez adatok további gyűjtésére ösztönözni. Lelkiismeretes orvos e jegyzetek által saját hibáira fog bukkanni, s azokból leginkább okulni. Hiszen a felejthetlen mester, a nagy Hildebrandt tanítványi előtt sokszor elősoroló valamely bevégzett kórodai orvoslás alatt elkövetett botlásait, nyíltan beváltván, mikép azokból szokott legtöbbet tanulni. Egy híres, még most is működő este az arcot és nyakát lepte el a küteg, holnap reggel a mell s egész törzsök van vele elárasztva, nyolc órányi időköz alatt a küteg egyik testrészről másikra terjed át. Mihelyt a küteg a test nagyobb részét befedte, a láz azonnal enyhül, de a mellhurut nem. A köhögés csak akor enged, mikor a küteg oszlani kezd, mi a kiszegzés harmadik napján történik; ekor már a láz egészen megszűnt, a mellkasban a hurut száraz zörejei helyett hörgési zörejeket, az úgynevezett szortyogást (stertor humidus) hallhatni, s a beteg nyálkát köp ki. E szak három — sőt szelidebb esetekben két nap alatt is véget ért. Negyedik v. lekorpádzási szak. A bőr külháma apró pikkelycsékben hull le korpa gyanánt; ez alatt a köhögés folyvást tart, a kiköpés szaporodik; a mellkasban terjedtebben hallatszik a szortyogás (szertor), mi azt jelenti, hogy a csökönös hörghurut nedves szakába lépett át. Láznak semmi nyoma. A külbőr életi működése visszatér, és pedig annál könnyebben, minthogy kanyaróban nem vesz el a bőr életi tevékenysége úgy, mint ez a vörhenyben történik, hanem csak a bőr van gátolva életműködésében a kifejlett küteg által, azért kanyarónál a bőr alatti sejtszövet vizenyős beszűrődésétől sem kell tartanunk, sőt lekorpádzás után sokszor válság áll be,nemcsak húgykiürítés hanem bő izzadás által is; jelül, hogy a bőr életműködése is helyre van állítva. Az ekor kiürített húgy a rendes mennyiséget mintegy kétnegyeddel múlja fölül, fajsúlya 1024 — 1028 közt ingadoz, savas hatású, a fehérnye eltűn belőle, hugyang és halyagok rendes mennyiségűek, ellenben a rendellenesen támadt húgysavas sók (urates) 6 — 12 óra múlva üledékké csapódnak. E lehámlási szak is — mint az előbbiek — három napig tart, s így a betegség 7 — 12 nap alatt megszün, legtöbb ízben egyéb utódaj nélkül. Azonban nem mindenkor ily rendes lefolyású a kanyaró. Ha e betegség alatt a beteg hirtelen légváltozásoknak lévén kitéve, meghűtötte magát, akár a kütegzési szakkal nem szün meg a láz, hanem mindig súlyosbodó köhögés mellett az is újra emelkedik, s vele majd vérköpés, majd hörgláb (bronchitis) majd tüdőláb (pneumonia) áll be; vagy ha a kanyarós akár öröklött akár később szerzett hajlammal bír a gümőkórra, ez emelendi föl fejét a kanyaró nyomán; ez esetben nem a kanyaró változik gümőkórrá, hanem a kanyaró csak alkalmat, nyújt a már lappangó gümőkór kifejlődésére. Más alakot ölt a kanyaró, ha ez akár üt ki, midőn a láb (gyuladás, inflammatio), pos (sepsis) vagy csórva akár állapodott, akár évszaki járvány gyanánt uralkodik. Ilyenkor a kanyaró az uralgó járvány bélyegét viseli, s vele eggyé olvadni látszik. Első esetben, ha a kanyaróhoz járványos lob társul, (mint ez húsz év előtt az állapodott lobjárvány uralma alatt gyakorta történt), akár a kanyaró mellett és vele hörglob, tüdőlob, gyomorlob, közhártya- v. szemlob, agykérgyuladás stb. szokott mutatkozni, melyek következtében a kanyaró láza sem a kütegzés, sem a lehámlás szakában nemcsak hogy meg nem szűn, sőt lobos jellemű lázzá magasodik, s ekor a láb terménye nem rostanyos hanem fehérnyés leend, minthogy a fehérnyés körvegyű kanyarót a vér viszonylagos (relativ) fehérnyerősége meg rostany fogyatkozása jellemzi. Második esetben, hat. i. a kanyaróhoz pos járvány bécsi tanárnak szokása minden érdekes esetről jegyzeteket írni, s azokban tévedéseiről is hiven megemlékezni. Egykor fölhasználás végett szives volt azokat velem közleni, s valóban meglepő volt látnom a vas szorgalmat, pontosságot s őszinteséget, mellyel e jegyzetek írattak. Kövessük az ily jeles férfiak példáját, jegyezgessünk mi is ! hisz előttünk is nyitva áll a természet arany könyve; tekintsünk belé, de úgy, hogy lássunk is abban valamit. Bontakozzunk ki valahára keleti szenvtelenségünkből, lendítsünk mi is valamit, ne várjunk mindent a fővárostól. Mi a nyelvet illeti, ha nincs is mindegyikünk birtokában, az a közremunkálástól ne riasszon vissza bennünket, írjon kiki úgy hogyan tud, magyarul vagy németül, s bízza a szerkesztőre a lefordíttatást, vagy hibái kijavítását. Végre, a túl szerényeknek azt válaszolom : én is becsülöm a Horác-féle szabályt: „nonum prematur in annum“, ki sem 70 5*