Orvosi Hetilap, 1858. március (2. évfolyam, 9-12. szám)

1858-03-07 / 9. szám

131 áldozat­i tevékenységgel teli életünket szem előtt tartsuk, mert mi bárkinél hamarább a sírba dűlünk akkor, midőn nyu­godtan élni kezdeni s családunk sorsát biztosítani akarnék. Sok év, egy egész élet szükségeltetik azon összeg megtakaríthatá­­sára, mely jövőnket biztosíthatná. Hány orvos van, ki azt el­éri ? vagy inkább megfordítva hányan vannak, kik azt el nem érik ? — Ezen sürgős s sok oldalú szükség csak nyugpénz alapit­­vány által orvosolható. Minden orvos, ki ez alapítványhoz járul, kötelezi magát bizonyos összeget mint betéteit letenni, évenként pedig szinte csekély összegecskét lefizetni. Ki is nem akarna erő­s hatás teljes éveiben minden áldozattal e célhoz kedves övéinek vigasztaló jövőjéért járulni ? Kinek esnék ne­hezére évenként csekély összeget áldozni, hogy nyugodtan, szomorú hangulat nélkül a jövő iránt, működéseit annál övö­­rkestebb s erélyesebben végezhesse ? Kinek ne derülne fel ke­délye s kevesebbé terhesnek ne látszanék élete, ha tudja, hogy övéinek jövője a nyomor s szükségnek nincsen kitéve? Ezen körülményeket s viszonyokat Magyar s Erdély hon orvosai méltányos figyelmükbe vehetnék s egyakaratulag ily pénzalap felállításához járulhatnának. Orvosi nyugdíj­intézetek. Az orvosi nyugdíjintézet célja a hátrahagyott özvegy­nek vagy évdíjat haláláig, vagy egyszerre bizonyos összeget fizetni. Más nyugdíjintézetek kiterjeszkednek a tagokra is, kik bizonyos életkortól kezdve halálukig nyugdíjban részesülnek, mely nyugdíj az orvos halála után egészen vagy félig az öz­vegyre átháramlik. Más nyugdíjintézetek csak az özvegyeket és árvákat ve­szik tekintetbe azért mert az orvos családjáért gondja a saját léte körüli gondot felülmúlja. De miután az orvos idősb korá­ban , ha nem is érzi elméjének s testerejének hanyatlását, ren­desen észlelheti keresetének csökkenését, mely kereset a fiatal orvosok nagy s erőteljes sarjadéka, nem különben a közönség változékony gondolkozásmódja által (noha az idősb orvos mel- 132 aztán a takhártyának a félhámtól megfosz­tott önként vérző edénycsoportja látszik, m­íg a többi izzadmánynyal terhelt helyek mint fehér iz­­zadmánycafatok, szigetek gyanánt tűnnek elő. A takhár­­tya lemeztelenített piros helyei m­indi­nkább az idült takár jellemét öltik föl, csak hogy a dagadt szemölcsök nem hosszas dagokban (Wülsten) állnak egy­más mellett, hanem valóságos csomókat (Knöpfe) képez­nek, és hogy ezen szemölcs-bujálkodások között, épen mivel előrement mély savós izzadmány által közös ellent­­álló alappal bírnak, több összetartást (Cobosion) tanúsít­nak, mint az elsődleges takárnál.­­ Ezzel egy­idejűleg a chemosis is lágy-piros és (wulstig) duzzadt lesz, egy szóval , ezen második időszakban (takáros időszak) a Dipht­herilis kórisméje az idült takártól alig különböztethető meg. A harmadik időszak azonban ismét tökéletesen meg­különböztethető a másik bántalométól, a fellépő és hirte­len növekedő összezsugorodás (Schrumpfung) és megképzés által, mely a lakhártyán lép föl, úgyszinte a héj rövidülése által, miután itt a kötszövet (Bin­degewebe) erős beszűrődésével volt dolgunk. A három időszak tartóssága igen különböző; az első gyakran oly rövid, hogy észleletünk elé alig jut, midőn is a köthártya csupán fölületes izzadmánynyal átszövődik s inkább csak fölületes rostanyalvadék tűnik elő, úgy hogy az egész haj az újszülöttek takara némely formáitól alig különböztethető meg.­­ Néha az első szak tart 6, 8 —10 napig és a második szakban visszaesés (re­cidive) által ismét beszűrődés áll be. Épen ily különféle­képen alakul a 2-dik szak is, s majd fenyegető takarral, majd csak a takhártya mérsékelt nedültségével (succu­­lent) lép föl. A zsugorodás és rövidülés végre minden­kor arányban áll a mélyben történt rostany izzadmány le­rakodása tömegével. A szaruhártya bántalma itt is, mint a szemtakarnál, leg­biztosabb mértéka a szem veszélyének s nem is marad soká el , miután a köthártya keringése teljes megakadá­sánál szükségképen kell a szaruhártyában is táplálati za­varnak létre jönni. Kezdetben könnyű füstforma izzad­­mányi homály támad valamely helyen, mely 10—15 óra alatt már külhámjától lemeztelenítve találtatik, mi­közben a színezet élénkebben kékes-szürke lesz, bizonyos vegyí­­tékével a sárgának. Szóval fekély van jelen, melynek alapja, az ott történt lemez vékonyulás miatt, kissé előnyö­mül, úgy, hogy ez igen felületes­ és jelentéktelennek lát­szik, holott valóságban az átlyukadáshoz közel van. Üveg lencsével (loupe) szemlélve a fekélyalap nagy mennyi­ségű apró-sárgás pontot mutat, melyek üszkös elhalás nyomatát viselik magukon ; homálya az átlyukadás előtti órákban enged nem csekély átlátszóságnak , mi rövid ideig tartó örömet szerez a betegnek. A kifekélyzés (Ulceration) míg más lefolyása is ész­­leltetik itt-ott; tudniillik a fekélyalap a szomszéd részek színvonalán túl lép, fehér színt mutat és levélszerűen válik el a középponttól a környék felé; itt is átlátszóbb lesz a fekély az átlyukadás előtt. Nevezetes a szaruhártyán lerakódó izzadmány nagy fokú képlékenysége (Plasticität), mely oka hogy a fe­kélyre alkalmazott beszúrás (Paracenthese) majd­nem azon pillanatban a seb egyesülése által hatástalanná válik. Még akkor is , ha a fekélyalapnak egy részét kimetszük, a hézag azonnal kitöltetik, és a szivárvány elesése csakha­mar képlékeny izzadmánynyal fedve van. De ezen körül­mény épen nem kedvező a szaruhártya föntartására, miu­tán a szem tartalma által reá történő nyomás nem enged­het, az annyira jótevő tartósabb kifolyása a szemnedvnek lehetlenné válik, s ezen okokból az izzadmányi és a levá­lási folyamat kikerülhetlenül a szomszédrészekre, sőt az egész szaruhártya állományára kiterjedhet. Ezen viszonyzat egyébként igen különbözik a be­tegség különböző szaka szerint, melyben a szarubántalom lép föl. Míg a virágzó és növekedő terembeli izzadmányi folyamat alatt végtelen veszélylyel van összekötve, már a 2-dik időszakban, a takaros átizzadás megtörténte után, a veszély sokkal csekélyebb, s egy­úttal a szaruhártya csapolásában igen sikeres segélyre talál; ha pedig a baj valódi alábbhagyásánál a kötszél (limbus conjunctivalis) már edény récét nyert, akkor még oly nagy szarufekély is minden műsegély nélkül magától gyógyul meg. Graef­e-é az érdem, hogy ezeket a különböző kór­­folyamati állapotokat, és pedig kölcsönös kórszármazási (nosogenetischen) viszonyaikban tanulmányozta, és be­cses világot gyűjtött oly baj körül, melynek eredményeit a szemészek sok szomorúan végződő takár esetben tapasz­talták ugyan, de a roncsoló folyamat valódi okának sza­batos ismerete nélkül. Még azonban nincs eldöntve, hogy Gr­a­e­f e, kinek jeles leírását (Archiv f. Ophthalmologie I. B.) mind a kórtünetekre, mind átalában az egészre néz­ve követőnk, föl volna jogosítva, ezen elsődlegesen föl­

Next