Orvosi Hetilap, 1858. szeptember (2. évfolyam, 35-38. szám)

1858-09-05 / 35. szám

547 548 által eredt fekélyek nagyobbak a természetes fekélyeknél, melyekből az ev lön véve, gyakran egyes bujafekély művi gyógykezelés nélkül is meggyógyul 3 — 6 hét alatt; azt, hogy a folytatott beoltások által a támadt genytuiszök folyvást kisebbednek , R. annak tulajdonítja , hogy az ev a fekélyből visszatermedési szakában (á la période de ré­­paration) vétetett; — megengedi R., hogy huzamos be­oltásra előbb-utóbb valamennyi fekély behegedhet, a ké­sőbbi evoltás eredmény nélküli maradvány azonban az ev­­oltásnak eme további foganatlanságát nem a bujaev­oltás hatásának tulajdonítja, hanem az első­ bujakór visszavo­nulásának , hogy az később mint átalános baj törhessen ki egyéb ragályfölvétel nélkül. (De la syphilisation. Let­­tres sur la syphilis par Ricord etc. II. Paris 1856. p. 371 — 380). — Ricord Ilopital du Midi-jében a bujasenyv óvszereiről tartván előadást, mondja: bármi legyen a bujaev-oltásnak jövője, de jelene valóban szomorú; erre két esetet hoz föl. Korodáján t. i. egyik orvosnöven­déke vetette magát kísérlet alá, hogy bebizonyodjék va­jon a bujaev-oltás csakugyan óvszer-e a bujasenyv elle­nében ? Ezen orvos-növendék három hónapig hagyott magán (sőt maga is tett) több mint hatvan evoltást létetni, melyeknek hegyei most is (1851.) látszanak, egy pedig 21 nap óta bujálkodik genybábos bujafekély (chancre ecthymateux) alakjában.­­ A második eset, melyről R. emlékezik, a következő: Dr. L., kinek buja­kóros baja soha sem volt, bujaevvel oltotta be testét, el­szánván magát, igazolni vagy meghazudtolni , a bujaev­­oltásnak óvszergyanánti hatását; e végből 1850. dec. vé­gén és 1851. jan. hónapban egymásután fiz bujafekélyt oltott testébe, melyek rövid idő alatt egyszerű kezelés mellett begyógyultak. — 1851. jun. 2. balkarjába bujafe­kély evet oltott, ebből aztán megkeményedett bujafekély képződött, mely három hónapra bibircses küteget (syphi­lide papuleuse) s a nyaki nyirkmirigyek beszüremkedését s a mondolák gumacsos kifekélyedését (plaques muqueu­­ses) vonta maga után. Ekkor kezde meg Auzias bujaev­i oltási kísérleteit R. jelenlétében, más egyének fekélyeiből vett evvel; azonban a folytatott bujaev-oltási kísérletek nemcsak, hogy nem enyhítették Dr. L. átalános bujakórjá­nak tüneteit, hanem inkább súlyosbították, minthogy ol­tott fekélyei roncsolókká váltak; midőn Dr. L. 1851. nov. 18. az Académie de médecine ülésében magát bemutatta, tagjai roncsoló fekélyek által voltak fölbaráz­dálva, s az egész test a bujasenyvnek legsulyosb alakjait mutatta. Ezen tények által a bujaev-oltás mint óvszer csakugyan kudarcot vallott. Azért Ricordnak igaza van, tanítván, hogy az átalános bujakór kitörésé­nek meggátlására mai napig nincs hatha­tó­bb és biztosabb óvszerünk, mint az el­sőb b uj­a fék é­­­y­ne­k m­i­n­él h­a­m­a­r­a­b­b­­ szét­­roncsoltatása. (Lettres sur la syphilis p Ricord p. 383-387.) A Ricord kirrta ugyan, hogy az Académie de médecine 1852. septemberi ülésében elvileg elvette­tett a bujaev-oltás elmélete, sőt sikerült neki bujaev-oltó kortársait az óvszer gyanánti evoltás kártékony eredmény­telenségéről meggyőzni , s így az óvszergyanánti ev­oltást megbuktatni, mert tapasztalati, elvitázhatlan lényekre alapította nézeteit; e miatt se Auzias, se Sperino, se Marsch­all de Calvi nem vitatták tovább az óvszergyanánti evoltást. Azonban máskép áll a dolog a gyógyszergya­­nánti evoltással.­­ A bujaev-oltók szaporábban tudtak gyógyev-oltási sikerült eseteket fölmutatni, ellenben Ri­cord a bujaev-oltást elvileg kárhoztatván, nem tett, nem tehetett egyenes és bevégzett kísérleteket, melyekre oly szilárdan alapíthatta volna véleményét, mint ez óv­szer gyanánti oltás ellenében sikerült tennie. Kénytelen len tehát a bujasenyv természetéből merített okoskodá­sokkal harcolni, és tán hibás alapra épített állításokat cá­folni, milyen Mars­eh a 11 következő esete: 23 éves katonatiszt 1848—1851-ig fölváltva keményedétt buja­fekélyben, aztán herelobban, borda­csontdudorban szen­vedett; az első bajból higanynyal, a többiekből ha­lhatjuk meg az idő folyását. Azon emberek, kik rendesen él­nek, rendesen foglalkoznak és keveset szórakoznak, óra nél­kül is megmondják a nap részét; miért ne tehetné ugyanezt egy ébren alvó , agyi működése kórosan fölemelve és minden külbehatástól ment lévén ? Betegnőnk is meglehetős helyesen mondta meg az órát, csakhogy néhány perccel hibázott, mi épen a dolog valódiságát bizonyítja. Nem akarjuk itt felhozni azon hasonszerű esetet, hogy az egészségesen alvó is bizonyos órában fölébred, tehát­­ezt megmondja, ha abban az órában fölébredni feltett szándéka volt. 33­0 kitalálta, hogy emberek vannak körülötte , meg is nevezte őket, kiket részint a bezárt szemek és alvajárói vak­ság miatt, részint mert elrejtve voltak nem láthatta. Finom érzék valamely zárt térben észre veszi az ember jelenlétét; éles emlékező tehetség és élénk eszmélkedés — az alvajárói kóros ideg­állapot sajátszerűsége — rendesen kita­lálja , hogy kik látogathatják valószínűleg. A belépés idejéből, a belépő zajából és a környezett za­jának minőségéből könnyen reá lehet jönni a már ismert egyé­nek jelenlétére. Azon állapot, mely a szórakozottságnak egé­szen ellentéte, meglehetős pontossággal képes efféléket meg­mondani és a mi betegnőnknél sem volt több a valószínűség­nél , miután, noha rendesen eltalált valamit, de némelykor hibázott is. 4) Ő előre megmondá, miszerint egy férfiú, ki őt igen érdekli , bizonyos időben az ablak alatt fog elmenni , mi meg is történt és pedig körülbelől az általa mondott időpontban. Az említett férfiú egy csinos fiatal joggyakornok volt, ki már sokszor a mondott időben, mely az irodai­ óra múltával megegyezett, és pedig kétségkívül szándékosan erre járt. 5) Ő lezárt szemekkel levelet irt; a szerkezése valamint az irás is nem volt megvetendő. Az irás nem volt se jobb se roszabb, mint a minő­t álta­lán hunyt szemekkel írni lehet. Ha a papir előtte rendes hely­zetben hagyatott, akkor megérezte annak elejét és végét bal­ról jobbra és ezen irány és hosszban vezette sorait; de a kö­vetkező sorokat mindig az elsőre h­andotta , ha mi egy sor végeztével a papirt annyira föl nem húztuk volna, a­mennyire egyik sornak a másiktól távol állnia szükséges. 6­­0 magának gyógyszert rendelt, melynek működése az adott esetben épen nem volt tilalmas , sőt némi célszerűségét el kelle ismerni. A betegnek határozott érzése volt arról, miszerint neki, kinek állapotát nagy bánat, tehát lelki nyomás idézte elő, ér­vágás ártana. Amidőn a foganatba veendő gyógykezelés felől kérdeztetett, határozottan ellepte az érvágást és ellenében „cseppeket“ kívánt rendeltetni. További kérdezgetésre azt feleli, hogy a cseppeknek barnáknak és fahéjszagúnak kell lenniök. Átalános bámulatot gerjesztett a meglehetős helyesen rendelő titoklátás ezen példája. De a két orvos nem egy kön­nyen hagyta magát eltántorízni, és nem is hagytak föl oktani kutatásaikkal mindaddig, míg meg nem győződtek a felől, mi­szerint F. S. öt év előtt egyszer jelenleg ki nem tudható baja miatt fahéj festvényt vett be. 7) Emlékező tehetsége szinte oly éles volt a rég mál-35*

Next