Orvosi Hetilap, 1859. április (3. évfolyam, 14-17. szám)

1859-04-03 / 14. szám

— változásait tekintetbe nem véve, — minden kétségen kivül he­lyezett tapasztalati tény az, hogy az azokat kisérő kisebb na­gyobb vérveszteségek, s az ivarszerveknek együttleg jelenle­vő takaros bántalmai későbben korábban a testi erők hanyat­lását s fogyatkozását idézik elő. Ezen erőfogyás idővel a szük­ségképen bekövetkező vérszegénység által feltételezett oly­­nemű bántalmakat szül, melyek sírba döntik a beteget. Ebből önkényt következik , hogy a méhpöfeteg jelenléte a zavartalan egészség fogalmával össze nem férhet, s hogy ezt csupán csak a pöfeteg eltávolítása által állíthatni vissza. G­yógybánás. A gyógybánást illetőleg , jelenleg nem szenved többé kétséget, hogy a szenvedőt pusztán csak a pöfeteg műtői eltá­volítása által lehetséges megmenteni. Ezen eltávolítás külön­böző eljárások, u. m. a pöfeteg letekerése (Abdrehen) kiszakítása (Ausziehen, Ausreissen), lekötése (Unter­bindung) kimetszése (Excision), vagy az újabb időben felmerült galvanocausticai készület segélyével elvá­lasztása által létesíthető. A pöfeteg letekerése, és kiszakítása. E mű­tétek különösen hosszú vékony kocsányú ülő és kissebbszerű pöfetegeknél bírnak előnynyel.­­ A beteg helyeztetését ille­tőleg legczélszerűbb és legalkalmasabb a beteget egy a szülé­szetből eléggé ismert keresztágyra (Querbett) helyezni, felpó­­czolt kereszttájjal akként, hogy a nő fara az ágy szélére jöjjön, vagy pedig feszes párnával födött , s eléggé magas asztalt is használhatni ezen czélra. A beteg törzse kissé felemeltessék; az alvégtagok csípő- és térdben meghajtatnak, a térdek egy­mástól eltávolíttatnak, s két segéd által rögzíttetnek. A műtő a beteg c­ombjai közt foglal helyet egy alacsonyabb széken. A húgyhólyag és végbél a műtét előtt kiürítendő.­­ A műszer­­készlet egy hosszú egyenes, vagy kevéssé görbült p­ö­feteg­­fogóból (Polypenzange) áll, melynek kissé nyitott szárait az előbb kellőleg bevezetett méhtükör üregén keresztül egészen a pöfetegig visszük, a tág hüvelylyel biró ék­esebb személyek­nél a tükör felesleges , itt a pöfeteg fogó szárait zárva vezet­jük be, a hüvelyben levő ujjunk vezérlete alatt egészen fel a pöfetegig, aztán megnyitván, a pöfeteget megfogjuk, és kímé­letesen kiszakítjuk (kiszakítás), vagy pedig a fogónak tenge­lye körüli óvatos forgatásai által kitekerjük (letekerés). A fogó eltávolítása után hideg vizet fecskendünk be. A pöfeteg lekötése. Javallatott oly esetekben, hol a pöfeteg szerfelett vérdús, a betegek kimerültek, vagy pe­dig metsző eszközöktől irtóznak.­­ A beteg helyeztetése olyan mint már feljebb említtetett. A lekötés vagy szabad kézzel , vagy pedig különösen e czélra szánt lekötési eszközökkel haj­­tatik végre. A szabad kézzeli lekötés a legrégibb s egyszersmind leg­természetesebb mód. Az ivarszervek elé lépett pöfeteg nyaka selyemzsinórral körülköttetik és leszoríttatik. Ha a pöfeteg a hüvelyben ül, akkor a szeméremajkak segéd által egym­ástól eltávolíttatnak, s a pöfeteg az ujjak segélyével körülhurkol­­tatik. A számtalan, többé kevésbbé használható lekötési műsze­rek (u. m. az olvasók (Rosenkranz), kacsszorítók (Schlingen­­schwürrer), csövek (Röhren), fogók (Zangen), stb.) közöl csu­pán Nielsennek Gooch által módosított lekö­tési készletét — mint a lekötés kivitelére nézve legkön­nyebb és legalkalmasabb módot — említendjük. Áll e készü­let két egyes (egymással össze nem kapcsolt) körülbelül 8 hü­­velyknyi hosszú, egyenes, s mind­két végükön nyílt csőből. Egy sodrott selyemből készült , hosszú erős zsinór keresztül vezettetik mindkét csövön úgy, hogy a zsinór végei azokból (alul) szabadon kilógjanak , most a csövek szorosan egymás mellé helyeztetvén, az egyik kéz mutató­ujján a hüvelybe, a pöfeteg mellett egészen ennek kocsányáig vezettetnek fel. Az egyik csövet most a segédnek adjuk át, ki azt mozdulatlanul tartandja, a másik csövet pedig a pöfeteg körül vezetjük mind­addig, míg a segéd által rögzített csőhöz értünk, ez által egy hurok képeztetik, mely a pöfeteget körülövedzi. A két csövet most szorosan összekapcsoljuk úgy, mintha azok csak egyetlen egy műszer volnának , ezt egy merev érczrudacska segélyével érjük el , mely mindkét végén két karikával van ellátva, ezen készületet *) a két egymás mellett levő csőre csúsztatjuk, mi által azok mozgathatlanul egybekapcsoltatnak, az alsó karikák egyike egy kis haránt csappal bir, melyre a feszesen meghú­zott zsinór végei megerősít­etnek. A műtettnek mindaddig, míg a lekötési készlet alkalmaz­va van , csendes hátfekvésben kell feküdnie ; az éves váladék kiürülését naponkint többször langyos vízzeli befecskendések­­kel kell előmozdítani; ha pedig az szerfelett bűzös volna, halo­­mész (Chlorkalk) olvadék használandó. A lekötés bírálata. A lekötés ez előtt majdnem ki­zárólag alkalmaztatott. Oka ennek az volt , hogy az orvosok a pöfeteg kórboncztanát nem ismervén, a kimetszés következ­tében netán beállható vérzéstől rettegtek Ezen aggály napjaink­ban alaptalannak bizonyult be, miután tudva levő dolog,hogy a pöfeteg szövete rendesen vérszegény ; a vérzés csupán a pö­feteget beburkoló lakhártya vérdús állapotából ered. Igen nyo­mós és kellőleg méltánylandó körülmény továbbá az, hogy a lekötés következtében (a vérkeringés megszűnte miatt t. i.) lét­rejövő üszkösödési folyam kártékonyan hat az amúgy is sokat szenvedett nő egészségi állapotára részint az által, hogy a meg­üszkösödött pöfetegből ömlő igen bűzös ev edzőleg és marólag hat azon utakra, melyeken keresztül megyen ; — részint az ál­tal, hogy az ev felszívódhatván evvért (Pyaemia) hoz létre. — Továbbá nagy tertelmű pöfetegeknél a működési tér szűk vol­ta miatt sokszor ki sem vihető a lekötés. Ezen eléggé nyoma­tékos okok azon meggyőződésre vezérelték a jelenkor sebészeit és nőkórgyógyászait, hogy e műtéttől elálljanak. Ki metszés. — Javaltatik oly pöfetegeknél, melyek hozzáférhetők, habár szélesebb alapon ülnek is; legyenek azok akár megszületve, akár pedig a méh űrében ; ez utóbbi esetben felható langyvíz-sugárral , méhzuhanynyal nyitjuk meg, és tágítjuk a méhszájt mindaddig, míg nem elegendő működési tért nyertünk. Műszerkészlet. Szükséges egy Muzeux-féle k­a­m­­p­o­s f­o­g­ó**) (Muzeuxs Hackenzange) a Chiariféle pöfe­teg ( 1t ó***) (Chiaris Polypenscheere), nagy sebészi tű erős selyemfonallal, zsír, hideg vagy jeges víz, fecskendő méhcső­­vel, tépet, szivacsok s élesztő szerek. A beteg helyeztetése, s a műtő állása már feljebb (a letekerésnél) említtetett; három segéd szükséges, kik közöl kettő a műteendő alvégtagjainak rögzítését teljesíti; a harmadik a műtő mellett a műtét egyes mozzanatait kiséri, s a pöfeteget rögzíti. A műtét kivitele. A műtétet a húgyhólyag és vég­bél kiürítése előzi­ meg. A műteendő beteg c­ombjai között ülő műtő, bal kezének ujjai közöl annyit , a­mennyit csak lehetsé­ges, a pöfetegig felvezeti; jobb kezével a kampós fogót zárva egészen a pöfeteg testéig felviszi, s a fogó szárait szétnyitván annak kampós végeit a pöfeteg állományába mélyeszti; most a mellette álló segédre bízza a pöfeteg rögzítését, egyik, vagy másik oldal felé (a­mint t. i. a szükség hozza magával) irány­zandó húzását. Ezután a zárt pöfetegollót jobb kezével, a bal­kéz ujjainak védelme alatt egészen a pöfeteg kocsányáig ve­zeti, s az olló lemezeit szétnyitván többszöri — a pöfeteg ko­­csánya és nem a méh falazata felé irányzott — metszéssel a ko­csányt leválasztja. — Ha egyébiránt a kampós fogó a pöfeteg testét szétszaggatván kisikamlanék (a­mint az olykor meg­történik), akkor erős selyemfonallal ellátott nagy sebészi tűt vezetünk a pöfeteg testén keresztül, s a fonal segélyével ipar­kodunk a pöfeteget rögzíteni , s lefelé húzni. (Ezen alkalom­mal bemutattatott a hallgatóságnak azon, a helybeli szürkóro­­da gyüjteménytárában őrzött öt rostos méhpöfeteg , melyek közül három az 1856/7-diki , kettő pedig 1857/7-diki tanév folytán kimetszés által távolittatott el; az illető szenvedők felgyógyulva hagyták el az intézetet). *) Scanzoninál a 222. lapon található a rajz. **) Lásd Scanzoninál a 217-dik lapon. ***) Dessner „Insrumenten et Verbandlehre“, 2-dik kiadás 344-d ük lapon, 302-diki számú ábrán van legjobb rajza e műszernek 1 14* 219 220

Next