Orvosi Hetilap, 1859. október (3. évfolyam, 40-44. szám)

1859-10-02 / 40. szám

639 640 alsó falán csúszva halad s hol a (húgycső gömöre tá­ján) a cső rendes állapotban is kissé tágasabb. S miért ne lehetne a húgycső e helyen ép állapotban is néha a szokottnál öblösebb ? Ezeket tudva már ma többé ott, hol vékony viaszszálacsom párszor akadályra talál, ha­bár a húgycsap bevitelének lehetlensége s egyéb alanyi s tárgyilagos tünemények szerint ítélve alapos okom van lényeges szűkülés jelenlétét hinni, soha sem mulasztom el azonnal sodronynyal ellátott vastagság szerint fokozatos ruganyos szálacs bevite­lének óvatos megkísérlését. Az­óta ezen kísérlet ered­ményétől függesztem fel a kórisme szabatos megha­tározását. A húgycsőszor szűkülésébe beikelve nem volt bármily vékony viaszszálacsnak a hártyás rész előtti csupa megakadására épített kórismét, legalább a bal fokára nézve, elhamarkodottnak s nem eléggé sza­batosnak hinném. Lássuk tovább utóbbi 2 esetem történetét. — Az egyikbe még 3-mas számú, a másikba nem teljes 4- gyes számú hengerded ruganyos szálacsot is sikerült ily módon bevinni. Ily mértékű szálacs azonban már a legszorosabban járt, s vezető kezem tisztán érezte azon érmésztelen keménységet,melynek kérges szó­rókban sajátságos érzéklését bővebb gyakorlattal sze­rezhetni meg. Ennél vastagabb szálacsot erőszakol­nom kellett volna. Naponkénti ilyszerű szálacsolással a viaszszálacsoknak útat nyithatni reméltem, mi azon­ban huzamos idő — hetek — eltelte alatt sem sike­rült. — Kúpos ruganyos szálacsot ily módon már azért sem alkalmazhattam , mert rajtok a sodrony végig nem tolható s így a szálacs végének fölötte fontos irányzása nem leendett vala tökéletesen hatalmamban; de különben is az ekkép — a sodrony által — enge­dékenységéből sokat vesztett, merővé lett, többé ke­­vesbbé hegyes műszer bevitelét nem is mertem volna oly mérvben erőltetni , mint az szükséges lett volna hogy czélt érjek. Végre ezen esetek egyiké­ben a hengerded ruganyos szálacs állandó (perma­nens) benhagyását kísérlettem meg. E czélra, hogy a beteg vizelési ösztön esetében meg ne legyen akad­va, szálacs helyett ruganyos húgycsapot alkalmaztam, mely a sodrony eltávolítása után dugóval ellátva fo­nalaknál fogva ragtapasz-csikókkal körkörösen a tag­hoz vala kötözve; a műszer minden nap mással jön fölcserélve. De mi húgycsősípolyok végleges gyógyí­tásakor gyakran oly örvendetesen meglepő eredmé­nyű szokott lenni (mint ezt egy ily esetemben jelen­leg is tapasztalom),­­ ez alkalommal sikertelen ma­radt. A húgycsap folytonos benlétét alkalmatlan gya­koribb vizelési inger s néhány nap múlva húgycső­­takár fejlődése követte; e mellett betegem türelme napról napra fogyott s vastagabb szálacs a szűkülés torkolatába sehogy sem hatott. A sebészi kéziköny­vekben végsőség szere gyanánt felhozott erősza­kos húgycsapolás (cathétérisme force) eszméjé­től már mint minden durva eljárás iránti ellenszenv­ből vissza­rettentem. Fölösleges, hogy az erőszakkal kezelt húgycsap alkalmazásának zúzódás és könnyen tévút képzés általi elriasztó árnyoldalait fejtegessem. A húgycsemetesz a konok kérges szóróknak ennél sokkal kiméletesb s meggyőződésem szerint veszély­telenebb szerét adta kezünkbe, ha tőle többet nem követelünk, mint, a mi elv szerint szakadatlan fonál­ként szövődik gyógyeljárásom történetén végig — hogy véle­t­­i, csak egy legközelebb fokozatos számú szálacsnak elégséges tért nyis­­s­u­n­k. Mind az öt esetben tehát ugyanazon mozzanatok­ból indultam ki a húgycsemetesz igénybevételénél t. i. egyedül csak segédszer gyanánt használtam azt a megakadt rendszeres szalacsozás elő­mozdítására. Műszerem még a közönséges R­i­c­o­r­d­o Ivanchich-féle urethrotom. *) Egy gyenge 3-mas szálacs vastagságú vályús , húgycsap módjára meghajtott s derekán a kimérés czéljából számozott rovásos műszer , melynek vályújában egy sodrony­­nyelű kisded penge van elrejtve. E penge a műszer tompa zsiger végének domború felén tolul ki, ha an­nak nyele végén lévő gombjára nyomás eszközöltetik; ha pedig a nyomást megszüntetjük rejtekébe önként visszalöhetik, pörge rugó által, mely a műszer egy vas­tagabb henger­ tokjában a penge nyelét övedzi. A penge nyelének e rugó tokjából középen kinyúló ré­sze csavarjáratos és e csavaron egy kis gomb forgat­ható előre vagy hátra, melylyel a pengének rejteké­­ből történő kitolulása fokát tetszés szerint lehet mér­sékelnünk vagy teljesen meg is gátolnunk. A penge rugójának tokját derékon egy párkányzat alakú gyűrű övedzi, mely vágáskor a penge nyelének gombjára hüvelykünkkel gyakorolt nyomás alatt mutató­s kö­­zépujjunknak a műszert rögzítő ellennyomás czéljára támpont gyanánt szolgál. A véres tágítás tényleges véghezvitele előtt né­hány napig a műszert csupán kutasz módjára alkal­­mazom , csak azért, hogy a szer kiterjedéséről, ennek kül- és belvége helyéről s illetőleg ezeknek a húgy­­csőnyilástóli távolságáról — a műszer mozdulatait s működő kezembeni érzést e kezelés közben feszült figyelemmel kisérvén, magamnak lehető legbiztosabb tudomást szerezzek. Ha a húgycsömetesz a szert nem, tölti ki , egy a szűkülésben szorosabban járó szálacs ezen pontok kijelölésére alkalmasabb , s ily esetben az illető távolságról szálacscsal szerzett mértéket a meteszhez illesztve jelöljük ki. Egyébiránt a szűkülés innenső végének a húgycsőnyílástóli távolsága min­tázó szálacscsal legbiztosabban mérhető ki. Közvetlen műtétei előtt ezen mértékvétel ismétlendő s annak eredménye a műszer számzott rovásain pontosan meg­nézendő, mert ezen eljárásra a húgycsőnek a tag vál­tozékonyságához képest különböző hosszáért nem le­het elegendő figyelmet fordítanunk. Magában érthető, hogy e kezelésnek, úgy mint a műtéteinek magának is a tag petyhüdt állapotában kell történnie, a­midőn arra kell ügyelnünk , hogy az esetlegesen — például a húgycső nyálkahártyájának a műszerhez tapadása által — hosszabbra ne nyúljon. Nem lévén szándékom, — mint mondom — egyéb E műszer a többi fnígycsemeteszszel lapunk 1. évi 11. sz. van le­rajzolva. Sz.

Next