Orvosi Hetilap, 1859. október (3. évfolyam, 40-44. szám)
1859-10-02 / 40. szám
639 640 alsó falán csúszva halad s hol a (húgycső gömöre táján) a cső rendes állapotban is kissé tágasabb. S miért ne lehetne a húgycső e helyen ép állapotban is néha a szokottnál öblösebb ? Ezeket tudva már ma többé ott, hol vékony viaszszálacsom párszor akadályra talál, habár a húgycsap bevitelének lehetlensége s egyéb alanyi s tárgyilagos tünemények szerint ítélve alapos okom van lényeges szűkülés jelenlétét hinni, soha sem mulasztom el azonnal sodronynyal ellátott vastagság szerint fokozatos ruganyos szálacs bevitelének óvatos megkísérlését. Azóta ezen kísérlet eredményétől függesztem fel a kórisme szabatos meghatározását. A húgycsőszor szűkülésébe beikelve nem volt bármily vékony viaszszálacsnak a hártyás rész előtti csupa megakadására épített kórismét, legalább a bal fokára nézve, elhamarkodottnak s nem eléggé szabatosnak hinném. Lássuk tovább utóbbi 2 esetem történetét. — Az egyikbe még 3-mas számú, a másikba nem teljes 4- gyes számú hengerded ruganyos szálacsot is sikerült ily módon bevinni. Ily mértékű szálacs azonban már a legszorosabban járt, s vezető kezem tisztán érezte azon érmésztelen keménységet,melynek kérges szórókban sajátságos érzéklését bővebb gyakorlattal szerezhetni meg. Ennél vastagabb szálacsot erőszakolnom kellett volna. Naponkénti ilyszerű szálacsolással a viaszszálacsoknak útat nyithatni reméltem, mi azonban huzamos idő — hetek — eltelte alatt sem sikerült. — Kúpos ruganyos szálacsot ily módon már azért sem alkalmazhattam , mert rajtok a sodrony végig nem tolható s így a szálacs végének fölötte fontos irányzása nem leendett vala tökéletesen hatalmamban; de különben is az ekkép — a sodrony által — engedékenységéből sokat vesztett, merővé lett, többé kevesbbé hegyes műszer bevitelét nem is mertem volna oly mérvben erőltetni , mint az szükséges lett volna hogy czélt érjek. Végre ezen esetek egyikében a hengerded ruganyos szálacs állandó (permanens) benhagyását kísérlettem meg. E czélra, hogy a beteg vizelési ösztön esetében meg ne legyen akadva, szálacs helyett ruganyos húgycsapot alkalmaztam, mely a sodrony eltávolítása után dugóval ellátva fonalaknál fogva ragtapasz-csikókkal körkörösen a taghoz vala kötözve; a műszer minden nap mással jön fölcserélve. De mi húgycsősípolyok végleges gyógyításakor gyakran oly örvendetesen meglepő eredményű szokott lenni (mint ezt egy ily esetemben jelenleg is tapasztalom), ez alkalommal sikertelen maradt. A húgycsap folytonos benlétét alkalmatlan gyakoribb vizelési inger s néhány nap múlva húgycsőtakár fejlődése követte; e mellett betegem türelme napról napra fogyott s vastagabb szálacs a szűkülés torkolatába sehogy sem hatott. A sebészi kézikönyvekben végsőség szere gyanánt felhozott erőszakos húgycsapolás (cathétérisme force) eszméjétől már mint minden durva eljárás iránti ellenszenvből visszarettentem. Fölösleges, hogy az erőszakkal kezelt húgycsap alkalmazásának zúzódás és könnyen tévút képzés általi elriasztó árnyoldalait fejtegessem. A húgycsemetesz a konok kérges szóróknak ennél sokkal kiméletesb s meggyőződésem szerint veszélytelenebb szerét adta kezünkbe, ha tőle többet nem követelünk, mint, a mi elv szerint szakadatlan fonálként szövődik gyógyeljárásom történetén végig — hogy véleti, csak egy legközelebb fokozatos számú szálacsnak elégséges tért nyissunk. Mind az öt esetben tehát ugyanazon mozzanatokból indultam ki a húgycsemetesz igénybevételénél t. i. egyedül csak segédszer gyanánt használtam azt a megakadt rendszeres szalacsozás előmozdítására. Műszerem még a közönséges Ricordo Ivanchich-féle urethrotom. *) Egy gyenge 3-mas szálacs vastagságú vályús , húgycsap módjára meghajtott s derekán a kimérés czéljából számozott rovásos műszer , melynek vályújában egy sodronynyelű kisded penge van elrejtve. E penge a műszer tompa zsiger végének domború felén tolul ki, ha annak nyele végén lévő gombjára nyomás eszközöltetik; ha pedig a nyomást megszüntetjük rejtekébe önként visszalöhetik, pörge rugó által, mely a műszer egy vastagabb henger tokjában a penge nyelét övedzi. A penge nyelének e rugó tokjából középen kinyúló része csavarjáratos és e csavaron egy kis gomb forgatható előre vagy hátra, melylyel a pengének rejtekéből történő kitolulása fokát tetszés szerint lehet mérsékelnünk vagy teljesen meg is gátolnunk. A penge rugójának tokját derékon egy párkányzat alakú gyűrű övedzi, mely vágáskor a penge nyelének gombjára hüvelykünkkel gyakorolt nyomás alatt mutatós középujjunknak a műszert rögzítő ellennyomás czéljára támpont gyanánt szolgál. A véres tágítás tényleges véghezvitele előtt néhány napig a műszert csupán kutasz módjára alkalmazom , csak azért, hogy a szer kiterjedéséről, ennek kül- és belvége helyéről s illetőleg ezeknek a húgycsőnyilástóli távolságáról — a műszer mozdulatait s működő kezembeni érzést e kezelés közben feszült figyelemmel kisérvén, magamnak lehető legbiztosabb tudomást szerezzek. Ha a húgycsömetesz a szert nem, tölti ki , egy a szűkülésben szorosabban járó szálacs ezen pontok kijelölésére alkalmasabb , s ily esetben az illető távolságról szálacscsal szerzett mértéket a meteszhez illesztve jelöljük ki. Egyébiránt a szűkülés innenső végének a húgycsőnyílástóli távolsága mintázó szálacscsal legbiztosabban mérhető ki. Közvetlen műtétei előtt ezen mértékvétel ismétlendő s annak eredménye a műszer számzott rovásain pontosan megnézendő, mert ezen eljárásra a húgycsőnek a tag változékonyságához képest különböző hosszáért nem lehet elegendő figyelmet fordítanunk. Magában érthető, hogy e kezelésnek, úgy mint a műtéteinek magának is a tag petyhüdt állapotában kell történnie, amidőn arra kell ügyelnünk , hogy az esetlegesen — például a húgycső nyálkahártyájának a műszerhez tapadása által — hosszabbra ne nyúljon. Nem lévén szándékom, — mint mondom — egyéb E műszer a többi fnígycsemeteszszel lapunk 1. évi 11. sz. van lerajzolva. Sz.