Orvosi Hetilap, 1864. június (8. évfolyam, 23-26. szám)

1864-06-05 / 23. szám

f£Z%. NX. Előfizetési ár: helyben egész évre 9 frt. félévre 4 frt. 50 Megjelen minden vasárnap, hr. vidéken egész évre 10 frt. félévre 5 frt. A közlemények Megrendelhető minden cs. kir. postahivatalnál, a szerkesztő-és fizetések bérme­ntesitendök­­ségnél ájtér 10. sz., és Kilián Gy. könyvkereskedésében, vácii­ Hirdetésekért soronkint 14 ujkr. utcza Parkfrieder féle házban. ORVOSI HETILAP. Honi s külföldi gyógyászat és kórbuvárlat közlönye. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tr. Tartalom: Kaczánder Áron tr. : Hártyás gégelob, légcsőmetszés, gyógyulás. — Vegyesek Oppolzer tanár kórodájából. 1. Rezgő büdös. 2. Derme. Közli: Stiller fr. tr. — Könyvismertetés. Des principales Eaux minérales de l’ Europe, par M. le docteur Rotureau. III. kötet. — Lapszemle. Az ivarok származása. — Az éhbél egy részének kiürítése a végbélen át. — Ütér elfekélyedése tályog következtében. Tárcza : Tardieu A. t­r. : Az orvos közéleti kötelességei. (Vége). — Vegyesek. Pest, 1864. Junius 5. TW B «rzrxtt.e. fi­g. évfolyam. Hártyás gégelob,­­ légcsőmetszés, — gyógyulás.*) Kaczánder Áron tudortól. Az előadandó eset taglalásánál, mely a gyógysükert tekintve, tagadhatatlan, hogy az orvos gyakorlatában korszakot képez, eszmetársulat útján mindenekelőtt eszembe jutnak Jean Paul az orvos kötelmeiről ily esetekre alkalmazható remek gondolatai: „Épen az legszebb előnye az orvos magasztos hivatásának, írja ő, hogy az általa önkénytesen vállalt kötelmek sokkal nagyobbak azoknál, melyeket a törvény szabhat eléje, mert ferde vagy elhanyagolt kötelesség teljesí­­tése csak ritkán és nehezen bizonyítható reája. De midőn tudománya és művészete többnyire a kézzelfog­ható emberi rendszabályok felett áll, a nemes gyógyáldozat kétszeresen serkentve érzi magát többet tenni, mint mennyit kötelessége parancsol, s szívvel és lélekkel egészen oda adja magát betegének, mint ez oda adá magát neki. A törvény felett, mely az államban az uralkodót képviseli, az orvos magasabb jogot tartott fenn magának, tudniillik a kegyelem jogát, és azon kötelmek felett, melyeket a törvény szab neki, előtte még egy magasabb áll, melyet ő maga alkotott, s ez­ szeretete azon tudománynak, melynek tárgya a fele­barát, mi­által az a természettudományok minden ágá­tól lényegesen különbözik. Ámde a szeretet kötelmeinek teljesítése az öntudatban találja meg jutalmát, s hasz­nát is veszi ennek nemcsak az orvos, hanem maga a beteg is, sőt az összes orvosi rend polgári állásának előnyére válik az.“ Az imént idézett szavak értelmében a hártyás gégelob halálosan végződött eseteiben a tudomány szigorú törvényei szerint elintézett gyógykezelés nem nyugtathatja meg egymaga azon gyógyász lelkiisme­­retét, ki kegyelmet oszthat, valamint akkor nem lehet teljes megnyugvása, mert betegét nem kevésbé szereti tudományánál. Hogy az orvos ezen dicső feladatának ura lehes­sen, elkerülhetlen föltétel, miszerint a tudomány azon­­ művészeti részét hatalmába ejtse, mely őt ily életve­szélyes esetekben az élet megmentőjévé s kegyelmet osztó műívészszé idomítja, miszerint oly remek munkát előállítani képes legyen, melyhez hasonlót semmiféle más művészet elő nem varázsolhat; mert daczólni a halál kérlelhetetlen hatalmaival, kiszabadítani karjai közül a már­­már birtokába kerített martalékot, s feléleszteni az enyészet­nek indult élet szikráját, — mindezt csak tudományát szerető orvos képes kivinni. Ha vannak az orvos életében kedélyét sújtó s elkeserítő esetek, — s kinek gyakorlatában ne fordultak volna elő ilyenek, — úgy bizonyára vannak olyanok is, melyek a kinos perczek gyötrelmeit velünk elfeled­tetik, s minket tudományunk és hivatásunk iránt új lelkesedéssel töltenek el. S ily eseményekhez számítom én azon örömet, melyet a légcsőmetszés által szemünk láttára az életnek visszaadott beteg szemlélése ben­nünk kelt. Ezt tapasztalták előttem mások, s csaknem mindnyája az enyimhez hasonló lelkesedéssel nyilat­kozik a műtét szerencsés eredményéről. S ez természe­tes is; az öröm arányban áll a tapasztalt kínokhoz, melyeknek tanúi voltunk, s azon gyorsasághoz, mely­­lyel azoknak — szerencsés esetekben — közbenjárá­sunk folytán vége szakad. Midőn én kisded betege­met látott orrlyukakkal levegő után kapkodni, minden megragadható tárgyba, a köhögési roham alkalmá­val, mintegy segélyt keresve kapaszkodni láttam; midőn azon ösmeretes hangtalan gégebeli görcsös köhögést, a rövid gyors légzést, az arcz kinteljes kife­jezését, a mérgezett vér okozta álomkórság mellett a nyak­visszerek duzzadságát, a tetszhalálos külemet, az egymást érő fuldoklási rohamok legnagyobb fokoza­tát, a minden perezbeni megfúlástóli félelmet, az ér­ülés megszámíthatatlan verését, a szerelés sükeretlen­­ségét észleltem­;­­ s a műtét után mindezen félelmes, megdermesztő tünetek rögtön megszűnnek, s a beteg csöndes, nyugodt álomban elszenderül: nem kell-e ezen élvezetes perczeket tisztán az orvosi művészet­nek felrónom, s tudományunk mellett fellelkesül­nöm ? nem kell-e a szembetűnő siker láttára a lég­csőmetszést , a gége­s légcső hártyás bántalmat­ *) Felolvastatott a borsodmegyei orvosegylet 1 864. mártius 7-én tar­tott ülésében.

Next