Orvosi Hetilap, 1870. április (14. évfolyam, 14-17. szám)

1870-04-03 / 14. szám

Pest, 1870. April 3. Előfizetési ár: helyben egész évre 9 frt., félévre 4 frt. 50 kr., vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közle­mények és fizetések bérmentesítendők. Hirdetésekért soronkint 15 ujkr. Megjelen minden vasárnap. Megrendelhető minden kir. postahivatalnál, a szerkesztőség* Erzsébet-tér 10. sz., és Katan György könyvkereskedése*A­váczi-utcza Drasche-féle házban. ORVOSI HETILAP. Honi s külföldi gyógyászat és kórhavárlat közlönye. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. Tartalom. Lumniczer S. e. m. tar. A varjorr-nyujtvány alatti felkarfl­am beigazításának Schinzinger-féle modoráról s ennek Koocher tr. szerinti módosításról. — S z e r e m r e y M. tr. Adatok a lánggörcsök tanához.(Folyt.) — K é 11 i K. tr. Megjegyzések a visszérlü­ktetésről. — Könyvismertetés. — Chirurgische Klinik. Wien, 1868. Erfahrungen auf dem Gebiete der praktischen Chirurgie von Dr. Th. Billroth. Prof. der Chirurgie in Wien. — Lapszemle. Az iblany átvezetése az állati szöveteken keresztül, gyógyczélokra használva. Tárc­z­a. R­u­p­p N. János, elnök, beszéde a m. orvosi könyvkiadó társulat 1870. martius 31-diki nagy gyűlésén. — A m. orvosi könyvkiadó társulat 1870. martius 31-diki nagy gyűlése. — Vegyesek. — Pályázat. — Könyvészet. — Igazítás. Melléklet: A „Szemészet“ 1870-dik évi 1-ső száma. A varsorrnyujtvány alatti felkarficzam beigazításának Schinzinger-féle modoráról s ennek Kocher Jr. szerinti módosításáról. Lumniczer S. főorvos és egyet. m. tanártól. Nyolcz éve már, hogy Schinzinger*), freiburgi tanár, a mellfelé a varsorrnyujtvány alá történt felkarfezam beigazí­tásának saját modorát ismertette. Azóta Bruns ugyanazon szakiratban**) ezen beigazítási modorról kitűnő elismeréssel nyilatkozott. B. Dumreicher, tanár — ha nem tévedek, két év előtt — a bécsi orvosegyletben gyakorlati tapasztalatok alapján azt dicsérőleg tárgyalta. Sőt Bardeleben sebészi tan­könyvének 5-ik (1867-ki) kiadásába teljes méltánylattal be is fogadja. A múlt év folytán, s már ez évben is osztályomon elő­fordult eseteken nekem is ezen beigazítási eljárásnak oly ki­tűnő előnyeiről vala alkalmam meggyőződni, hogy eltökélt szándékom vala, miszerint annak es­teim közlésével meg­érdemelt terjesztéséhez — noha már a felsorolt illetékes te­kintélyek s műveik által jön leírva és felkarolva — ezen ügy­feleimnek ama műveknél könyebben hozzáférhető szaklapunk­ban is hozzá­járuljak. Azon esetek, melyekben ezen beigazítási modort gya­korolni eddigelé alkalmam jutott, kivétel nélkül üde fic­amok voltak. Szándékom lett volna, mielőtt szólanék a dologhoz,még idült esetet is bevárni, melylyel alkalmam lett volna ezen se­bészi műkezelés értékét oly akadályokkal is szemben megbí­rálhatni, melyek nem csupán változott boncttani viszonyok­ban rejlenek, hanem az ízület körüli kóros átalakulásokból és elváltozásokból fejlődtek.­­ Azonban berni magántanár, Kocher tudornak egy a ber­lini „Klinische Wochenschrift“ ez évi 9-ik számában meg­jelent „Eine neue Reductions-Methode für Schulterverzenkun­­gen“ czímű czikke arra ösztönöz, hogy az óhajtott idült ficzam esetének várásával közlésemet ad calendas graecas nehalasz­szám, hanem azon, már az üde ficzamokra nézve is valóban üdvös adatok kíséretében, melyeket a Schinzinger-féle modor tanulmányozásából meríthettem, egyszersmind Kocher in­dítványának méltánylásába, s illetőleg nézeteinek ítészeti bírálatába bocsátkoztam. Schinzinger szerint a beigazítás két időszakban követ­kezőleg hajtandó végre. A széken ülő betegnek bántalmas oldali lapcsontját egy mögötte álló segéd vállra illesztett kezekkel rögzíti. A beigazítást eszközlő sebész a beteggel szemben ülvén, a pir­a­­mos oldalnak megfelelő kezével (tehát jobbal jobbal, balt ballal) körül markolja a derék szögbe hajlított kö­nyökízületet , másik kezével pedig a kéztő ízületet. Ekkor elébb a karjelző (pathognomonicus) állásban távolodott fel­kart a mellkashoz oda nyomván s könyökízületi végét a törzs­höz rögzítvén, a derék szögbe hajlított alkart kéztő ízületen elébb mellűiről kifelé vezeti, s ezután addig, míg mérsékelt erővel legyőzhetlen akadályra nem talál, hátfelé nyomja, — vagyis az alkarral úgy, mint egy keréktengely fogantyújával ki- s hátfelé több mint negyedrész­ környi fordulatot tesz. Ez­által a felkarnak, mely ezen mozdulatnak tengelyét képezi, annyira ki kell fordulnia, hogy belső oldala teljesen mell­­felé nézzen. Midőn a kifelé fordítás ennyire sikerült, — ak­kor Schinzinger a könyökízületet — illetőleg közvetve az íz­­főt — kissé felfelé nyomván, mielőtt a műkezelés második időszakát — t. i. a felkar befelé hengerítését — megindí­taná, a segéd jobb kezének két ujjával az ízfőre a varsorr­­nyujtvány oldaláról nyomást gyakoroltat, mely nyomás alatt az alkar a leírt úton lassan visszavezettetvén, azaz a felkar befelé hengeríttetvén, ennek ízfeje érezhető s hallható ezup­­panással az ízárokba visszacsuklik. A tüzetesen ily módon és feltűnő sikerrel végrehajtott beigazításnak a következő eseteit jegyeztem fel : 1. N. N., 20 éves vasúti kocsis, deczember 10-én csak járó­­lagosan jött a reggeli körszemle ideje alatt osztályomra. Az erős izomzatú szálas legény éjjel lépcsőről, s állítólag felemelt karral esett le. Jobboldali felkarjának körjelvényes állása, s vállízületének körvonalai már reátekintésre is elárulák, hogy fel­karja az ízületből ki van marsálva. Könyökízülete körülbelül 7 c­mnyire volt a törzstől távolodva, az ízfő a varsorrnyujtvány alatt 14 *) Prager Vierteljahresschrift 1862. II. 139 L. **) Prager Vierteljahresschrift. 78-ik kötet. Bruns „Einiges über die Einrenkungslehre. “

Next