Orvosi Hetilap, 1871. november (15. évfolyam, 45-48. szám)

1871-11-05 / 45. szám

November 5. Pest, 1871 'JLS« Meg­jelen minden vasárnap. Megrendelhető minden kir. postahivatalnál, a szerkesztőségi Erzsébet-tér 10. n., és Kilián György könyvkereskedésébe váczi-utcza Drasche-féle házban. Előfizetési ár: helyben egész évre 9 frt., félévre 4 frt 56 kr., vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közle­mények és fizetések bérmentesítendők. Hirdetés­ekért soronként 15 ujkr. ORVOSI HETILAP. Tartalom. Verebély L. tr. Az állandó nyújtás a csípő- és térdízlábnál. — P­o­l­­­ák L. tr. Elméleti adatok a váltó láz tanához. II — Köz­lemények Korányi Pr. t­r. korodájáról Edvi Illés Z­s. tr. Kimutatás az 18a./,0-diki tanévben történt hagyvizsgálatokról. (Folyt). — Könyvismertetés. De Cellularpathologie in ihrer Begründung auf physiologische und pathologische Gewerbelehre. Darge­stellt von Rudolf Virchow. — Lapszemle. Festenysav alkalmazása szájbántalmaknál. — Összeesés vészhimlő folytán, vérátömlesz­tés, gyógyulás. — Törés a koponya alapján, a távolitó szemizom hűdése, gyógyulás. ’ Tárcza. Orvosi apróságok. — Sebészi szemle Bécsből 187°.,-ből. — Vegyesek. — Pályázat. Honi s külföldi gyógyászat és kór­vázlat közlönye. rl''lK‹-nöA«‡«l I k «- I «k a g- c» -Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. Az állandó nyújtás a csípő- és térdízlábnál.1) Vekebély László egy­ magántanártól Pesten. Mióta Boijnet az ízloboknál a nyugalmat mint fő­­gyógyközeget megismertette, s ezen czél elérésére különféle rögzítő kötésekkel rendelkezünk, azóta m­egszűnt a kísérlet­tevésben ingadozó, néha valóban kínzó, s mindamellett csak ritkán czélhoz vezető gyógyeljárás. Mostanság — legyen az ízláb bármily eredetű, legyen lényege bár synovitis se­rosa, hyperplastica, granulosa (s. fungosa) v. tuberosa — a legészszerűbb és legczélszerűbb gyógyeljárást a végtagnak minél előbbi mozdulhatlanságában ismerjük. Szándékosan azt mondom, hogy ismerjük, mert fájdalom általánosan még mindig nem alkalmazzuk. Még nagyon sokan vannak, kik búvárkodva a hagyományos gyógyeljárásokban, a belső ke­zelést helyezik az első helyre, azután igénybe veszik a helyi hatású gyógyközegek egész seregét, még a tüzes vas alkal­mazását is emlegetik, s csak a rögzítő kötést hanyagolják el. Ezen eljárások közt legkárosabbak természetesen azok, melyek — lázon kívül — rendszeresen mint a rábellenes eljárás egy nemével a beteg erejének fogyását eszközük ; de káro­sak azok is, melyek semmit­tevéssel hagyják az időt múlni. Nem tekintve azonban azt, hogy némelyek a gyakorlat­ban a rögzítő kötést, mely által az első időszakban a nyu­galom mellett minden szükséges szerelés lehetőséget biztosí­tani lehet, egészen mellőzik, tagadhatlan, hogy különösen a bántalom hosszabb elhanyagolt tartama után, vannak moz­zanatok, melyek a rögzítő kötés értékét különösen a csípő- és térdízlábnál csorbíthatnák, s ezáltal bírálatuknál egyné­­m­elyiket tévútra vezethetnének. Mindkét ízületben ugyan­is, ha a láb bizonyos fokra emelkedett, a végtag kórjelző állása annak hasznavehetőségét már mint olyan képes kor­látozni vagy megsemmíteni, t. i. azon szeglet szerint, me­lyet a törzszsel képez. Ha tagadhatlan tény, hogy a rögzítő kötés alatti gyógyulás néha ízmerevvel végződik, nem lehet egészen közönbös a végtag állása a kezelő orvosra, mint­hogy, ha az a végtag hasznavehetlenségét vonja maga után, azon körülmény, hogy a bántalom tovaterjedésének ilyen módoni feltartóztatása által közvetve eszközölte az éretfen­­tartást, a közönség méltánylására kevésbé számolhat. A második mozzanat, miben a sebésznek a rögzítő kötés némi hiányosságát csakugyan be kell vallani, az, hogy az ízlés bizonyos fokánál a végtag kóros, de még utólago­san kiegyenlített helyzetben is beköszönnek azon görcsös rángások, melyek a beteget rendkívül kínozzák és fellázítják, s melyek ellen a rögzítő kötés is cserben hagy. E hiányok leküzdésére — úgy látszik — már egyszerűsége miatt is a súlyokkali állandó nyújtás, vagy mint Volkmann nevezi, distractio, széthúzás van hivatva. Az állandó nyújtás alkalmazását, mely a test egyeneszeknél már régebb idő óta gyakorlatban van, az ízléloknál ismét Bonnet kezdeménye­zésének köszönhetjük. Ő azonban azt csak a hódítás alatt nyert előnyök biztosítására és kiegészítésére vette igénybe. Ezen eljárás üdvösségéről a francziák közt Guersant annyira át volt hatva, hogy általánosítása érdekében a drága Bon­­net-féle kettős sodronyvályú (sodronynadrág) helyett igen egyszerű olcsó készüléket alkotott, melynél a fokozható nyújtásról kiválóan gondoskodott. A súlyokkali nyújtást — úgy látszik — legelőször Brodie alkalmazta, míg Ross G. volt az első, ki Bonnet tapasztalatai nyomán az állandó nyúj­tást az ízléltoknál mint különös gyógymodort ajánlotta. Ezentúl az amerikaiak karolták fel ezen eljárást, mely a continensen csak egyeseknél talált méltánylásra, s feladatul tűzvén ki maguknak a betegnek ágyonkívüliségét, külön­féle készülékeket alkottak, melyek igénybe vett tapasz­kötéssel a nyújtás alkalmazhatásának igen egyszerű mód­jára vezettek. Ezekkel egyidejűleg Volkmann is ajánlotta a tapaszkötést, s a­mennyiben a súlyokkal a nyújtást avval egye­sítette, e modor körül kiváló érdemeket szerzett magának. Most azonban mielőtt tovább mennénk, egy kis kité­réssel a végtag pathognomonicus állásának magyarázatáról kell megemlékeznem. Két elmélet áll egymással szemben,melyek egyike az okot erőművi mozzanatban a másik visszahajlási görcsben látja. Bonet-nek általam is ismételt kísérletei kétségtelenné te­szik azt, hogy ha a csípőízületben az íztokot belefecskendett vízzel kifeszítjük, a czomb meghajlik és kifelé forog. Mint­hogy nem lehet képzelni, hogy oly nagy feszülés alatt áll-45 *) Előadatott a budapesti kir. orvosegylet 1871 május 6-kán tar­tott ülésén.

Next