Orvosi Hetilap, 1875. november (19. évfolyam, 45-48. szám)
1875-11-07 / 45. szám
Előfizetési db: helyben és vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmentesítendők. Hirdetésekért soronkint 15 új kr. Megfelelt minden vasárnap. Megrendelhető minden kir. postahivatalnál, a szerkesztőségné nádor-utcza 12. sz. és Kilián György könyvkereskedésében váczi utcza Drasehe-féle házban. ORVOSI HETILA \\ Honi s külföldi gyógyászat és kórhavárlat közlönye. Budapest, 1875. November 7. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh, Kálmán tanár. Tartalom: Réczey 1. far. Kovács József tar. sebészeti korodájáról. A csontok roszindulatú álképletei. — Genersich A. tr. Adalék az ember hasi együttérző fonatán levő Pacini-testek ép- és kórbonettanához. (Folyt.) — Kelemen M. tr. Válasz Ujfalusy József tr. úrnak. — Könyvismertetés. Die unverrückbaren Verbände der neueren Chirurgie. Von Dr. Carl Schrauth. — La pszeme. Három hánytató hatásáról. — A salicylsav a fogászatban. — A fehérvérűség a vér szövetbántalma. Tárcza : Úti emlékek a skandináv félszigeten ez év nyarán tett kirándulásomból. — Vegyesek. Kovács József tanár sebészeti karodájáról a budapesti kir. nagy egyetemen. A csontok roszindulatú álképletei. Knczey Imre Jr.-tól. A csontrendszernek álképleti megbetegedései nem tartoznak a ritka esetek közé. A csontszövet, mint a kötszöveti csoport egyik tagja elég gyakran van kitéve ilynemű bántalmaknak, főleg roszindulatú álképleteknek. Demm e szerint, atyjának 25 évi működése alatt 1145 roszindulatú álképlet közös, a csontokon ült 14,8%.') Billroth kimutatásai szerint 10 év alatt (1860—1867. zürichi és 1868 —1870. bécsi tanárkodása alatt) 529 roszindulatú álképlet közül 85-16.06% esett a csontokra.2) Korodánknak, mely álképleti esetekben rendkívül gazdag, legközelebbi 6’A év alatt (186%—1875. nyárig, mióta t. i. alkalmam volt a kóroda működését folyton szemmel tartani) 323 roszindulatú álképleti esetet volt alkalma ápolni, s ezek között 48 esetben a csontokban volt az álképlet székhelye, ami tehát 12,53%-nak felelne meg. Ezen adatokkal összhangzó más sebészek tapasztalata is a csontokban előjövő rostindulatú álképletek gyakoriságára nézve. Daczára annak azonban, hogy ezek szerint elég gyakran van alkalmunk roszindulatú álképletet a csontokon észlelni, a csontok elsődleges megbetegedései aránylag mégis ritkábbak. Legtöbbször a szomszéd lágy szövetekről terjednek át a roszindulatú álképletek a csontokra, mégpedig legkönyebben a szivacsos állományú csontokra, tehát az ízületi csontvégekre is, melyek szivacsos voltában különösen kedvező talajra találnak a roszindulatú álképletek. A hosszú csontok teste (diaphysis) tömöttebb szerkezeténél fogva tovább ellenáll ezen elfajulásoknak. Főkép a rákok azok, melyek a csontokat elég korán már a roncsolás körébe vonják; a hasdagok inkább a csont felületén húzódnak el, s csak hosszabb fennállás után terjednek át a csontra. Míg tehát a csontrákok legtöbbnyire a szomszéd lágy szövetek rákos elfajulásának átterjedése által állanak *) elő, addig a csontok hústagos álképletei legtöbbnyire a csontból indulnak ki, azaz elsődleges képződésűek. A csontban székelő roszindulatú álképletek fejlődési okáról ép oly kevés biztos ismerettel bírunk, mint egyáltalában az álképletek fejlődését megindító oki mozzanatokról. Nem akarunk ez alkalommal azon nézetek fejtegetésébe bocsátkozni, melyek az álképletek fejlődését erőművi hatályok befolyásától feltételezik (Virchow és iskolája); nem akarunk azon kérdés fejtegetésével foglalkozni, hogy mennyi és mily befolyással vannak a kor, nem, fejlődési szak és a szervezet különféle állapotai az álképletek fejlődésére. E kérdések taglalása igen messzire elvolna tárgyunktól. Figyelmünket ez alkalommal inkább a roszindulatú csontálképletek bonczi szerkezetére és idevágó eseteink tanulmányozására akarjuk fordítani. Az úgynevezett roszindulatú álképletek mindkét neme előfordulhat a csontokon, mégis csonthúldagok sokkal nagyobb számú esetekben jönnek észlelésünk alá, mint csontrákok. Billroth 10 évi (1860—1870) tapasztalata szerint a csontok roszindulatú álképletei között 51.76%-ot tesz ki a csonthúsdag, míg a csontrákok száma csak 48.23%. Még feltűnőbb ezen különbség kórodánk tapasztalataiban. Kórodánkon ugyanis 62 év alatt a csonthúsdagok száma 64.58%-kát, a csontrákoké 35.41%-kát tette ki a roszindulatú csontálképletek összes számának. Úgy látszik tehát, mintha a búzdag különös előszeretettel viseltetnék a csontrendszer iránt, mert Billroth és a mi kórodánk tapasztalata szerint az összes roszindulatú álképletek között túlnyomó számmal jönnek elő a rákok. Billroth ugyanis 10 év alatt 529 roszindulatú álképlet közül 427=80.71% rákot és 102=19.28% húsdagot kezelt. Kórodánkon pedig 60/a év alatt 383 roszindulatú álképlet közül 271=70.75% a rákok és 112=29.24% a húsdagok csoportjába tartozott. E feltűnő eltérés értelmezését — úgy hisszük — Thiersch-nek az álképletek eredetéről szóló feltevése elég kielégítően adhatja. Általánosan ismeretes ugyanis most már Thiersch és Waldeyer által felhozott azon tétel, hogy az álképleteknek nem minden faja ered a kötszövetből, mint anyaszövetből (Virchow állítása szerint), hanem az ú. n. hámsejtekből álló alképletek, tehát a rák is, a hámszövetekből (az ébrényi szarulemezből fejlődő szövetekből). 45 *) Schweizer. Zeitschrift. 1863. 2) Chirurgische Klinik. Zürich, 1860—1867. — Chirurgische Klinik. Wien, 1868. — Chirurgische Klinik. Wien, 1869—1870.