Orvosi Hetilap, 1880. február (24. évfolyam, 5-9. szám)

1880-02-01 / 5. szám

91 92 visszanyomott részét, a nyákhártya kivételével felhasítottam, nyák­hártyájából pedig az a lebenynyel szemben másodikat le képeztem. A pöscsap kihúzása után e két lebenyt bélhúrral úgy egyesítettem, hogy nyákhártyafelületü­k a rendes húgycsőbe tekintett, felsebzett felületjeik pedig érintkeztek. IV-dik ábra a. A csomós varratok nem hatoltak át egészen a nyákhártyán, hanem csak annak mélyebb rétegeit öltötték fel. Körülbelül 16 csomós varrattal e két lebeny, mely az egész rendellenes nyílást elzárta, egyesíttetett. Ezután a rendellenes húgycső nyákhártyáját egész hosszában középen behasítva, két felét bistourival kimet­szettem. A jelentéktelen vérzés csillapítása után a mély egyesítés czéljából először karsbadi tűkkel vártam össze a kétoldali seb­­szélt. IV-dik ábra b. Egy tű a nyákhártyalebenyek fölé, egy másik a makk közepe tájára, a harmadik a kettő közé jutott. Az elsővel, a lágy részeknek e helyen való szorosabb egye­sítése által egyszersmind a nyákhártyalebenyeknek erősebb támaszt igyekeztem adni. A bőrt, illetőleg a makkon, a nyákhártyát selyemmel, szűcsvarrattal egyesítettem. Állandó catheterismus alkalmazása mellett a beteg nyugod­tan feküdt az ágyban. 36 óra múlva a karlsbadi tűket és a bőr­varratokat eltávolítottam, s a seb egész hosszában össze volt tapadva. Harmadnapra a beteg az állandó pöscsapolást többé nem tűrte, a vizelet zavaros lett és a pöscsap mellett folyton csurgott ki a húgycsővön, úgy hogy este a pőscsapot eltávolí­tottam. 4-ed nap reggel a sipolynyilás felett a seb felső csúcsa kissé széjjel vált, s rajta vizeléskor vizelet kezdett szivárogni, de már következő nap annak mennyisége kisebb lett, s ez annyira megjavult, hogy mikor beteg a műtét után egy héttel hazautazott, a szétválás helyén képződött borsónyi sarjadzás már csak kissé nedvesedett át. A pöscsap kivétele után a vizelet küleme megjavult, s a vizelés eleinte körülbelül 3 órai, később rendes időközökben történt, 5-öd napra műtét után beteg az ágyat elhagyta. Az egész sebvonal, kivéve a hímvessző tövében ama borsónyi, sarjakkal fedett részt, első érintésre összetapadt. A hímvessző, eltekintve a fonálvékony hegcsíktól, most rendes alakú. Műtét után 3 héttel beteg felkeresett. A hímvessző hátán végig vonuló hegvonalnak majdnem a felső végében egy gom­bostűfej átmérőjű nyílás mutatkozik, melyből vizeléskor 1 vagy 2 csepp vizelet szivárog ki. Remény­em, hogy a bélelő heg össze­húzódása által ha máskép nem, etetés után e pic­iny nyílás is majd elzárul. Az a kérdés most, módunkban állott volna-e megakadályoz­tatni a nyákhártyalebenyeknek műtét után részletes szétválását, a­minek a következménye a ma egy néhány napig tartó vizeletszi­várgás volt. A pöscsap­ó pólyával volt a szokott módon meg­erősítve, megakadályozva azáltal a kicsúszást, de egyúttal azt is, hogy mélyebbre a hólyagba csúszva, itt hurutot okozzon és mégis fellépett a hólyaghurut, úgy hogy folytonos vizeletcsurgás állván be, s így a hólyag folyton üresen lévén, az szorosan a pöscsap­­hoz simult, a­mi a hurutot viszont fokozta. A pöscsapot tehát el kellett távolítani. A legközelebbi vizelés alkalmával már meg volt a vizeletszivárgás a seb csúcsában. Igen nehéz most utólag elhatározni, váljon a pöscsap alkal­mazása nélkül megtörtént volna-e ugyancsak a sebszétválás és vizeletszivárgás. Nem lehetetlen, hogy a pöscsap nyomása oly kedvezőtle­nül befolyásolta a nyákhártya-lebenyek táplálkozását, hogy bennük a gyógyulási hajlam, mely a seb többi részében teljes érvényre emelkedett, itt elmaradt. Ezt bebizonyítani ugyan most nem lehet, de azért egy második esetben megkísérteném műtét után az állandó pöscsapolást nem alkalmazni. * * * Mint igen ritka kifejlődési rendellenesség ezen eset megérdemli, hogy az irodalomban a hozzá hasonlók között egy kis körültekintést tartsunk. Leginkább hasonlít ezen esethez a Pribram által leírt 1), melyben a makkot ugyancsak egy 4 mm. mély, finom nyakhártyával bélelt barázda kétfelé osztotta. A hímvessző háti oldalán, közel a tövéhez egy 9 mm-nyi, de könyen még egyszer annyira kitágítható nyílás volt, mely egy 5,5 cm. hosszú, a fan­­ízület alá húzódó csatornába ment át. E csatornából közösüléskor sűrű, üvegszerű nyák ömlött ki. Röviddel előtte Luschkal­ közölt egy esetet, mely­ben a hímvessző hátán nyíló csatorna sűrű, nedvet elválasztó mirigybe, szerinte járulékos dülmirigybe ment át. E közleménytől befolyásolva, Pribram azt hiszi, hogy az ő esetében is a rendellenes csatorna nem egyéb, mint a dülmirigynek, v­ egy lebenyének a kivezető csöve. Azonban az egyén halála után ivarszervei Eppinger kezei közé kerültek, ki azokat Klebssel egyetemben megvizsgálta és azt találta, hogy a csatorna, melyet Pribram leír, a fanízület alatt megszakad ugyan, de igen kis távolságnyira ismét folytatódik és a rendes húgycső hólyagbeli nyílása felett 2 cm-nyire a hólyagba nyílik. Az egész tehát egy cső, mely a húgyhólyagban veszi kezdetét és a hímvessző hátán nyílik, s melyet a fanizü­let alatt oly vékony hártya választ egy környi és egy központi részre, hogy a két nyíláson bevezetett kutaszok egymást érintik. Eppinger kiderítette azt is, hogy e csatornának a dülmirigygyel P. által feltételezett összeköttetése nem létezik és hogy a nyákhártya tüszőin kívül semmi mirigy sem nyílik bele. A közösülésnél kiürített nyákot véle­ményünk szerint csakis a nyáktüszők választhatták el, melyek a merevedés tartama alatt bővebb táplálékot nyertek. Különben valószínűnek tartjuk, hogy merevedéskor a rendes húgycső nyílásánál megjelenő nyák szintén a nyáktüszőknek a vérbőség által hirtelen megszaporodott váladéka. Mindenek szerint tehát P. esete nem egyéb, mint egy húgycsökettözet, melynek a fanizület alatt atresiája van, makki része pedig epispadiacus. Azért hangsúlyozzuk ezt különösen, mert ép úgy a sebészeti, mint a kórboncztani tankönyvekben a hímvesszőn nyíló csatornák mind hímvesszősipoly gyanév alatt együvé soroztatnak, jólehet különböző jelentőségűek. Több, boncztanilag szorosabban körülírt csoportot kellene itt felállítani. Cruveilhier esetében állítólag a két ductus ejaculatorius az urethrát két oldalról ívalakúlag körülfogván, a hímvessző tövén és hátán közös csővé folyt össze és a makkon a húgycső felett nyílott. Testa ír le egy esetet, mely ugyan pontosabb bonczi vizsgá­latnak nem képezte a tárgyát, s melyet azért csak mellesleg akarok felemlíteni, de a melyről ő azt írja, hogy a rendellenes nyíláson csakis ondó ömlött, mely eset tehát Cruveilhieréhez hasonlít. Míg tehát Pribram esetében a rendellenes csatorna egy kis megszakítással a húgyhólyagba vezetett, Cruveilhiernél az az ondóhó­­lyagocskáknak, Luschkánál pedig egy járulékos dülmirigy­nek képezte kivezető csövét. Ezen három, külön-külön fejlődésű, jelentőségű és egymástól egészen eltérő bonczi viszonyokat feltüntető fejlődési rendellenességet csak nem lehet egy csoportba állítani, csupán azon egy okból, hogy mindháromnál a kivezető csatorna a penisen nyílik. 1) Prager Vierteljahrschrift. Bd. 96. 1867. L) Virchow’s Archiv 1865.

Next