Orvosi Hetilap, 1880. június (24. évfolyam, 23-26. szám)
1880-06-06 / 23. szám
535 gadhatjuk el, miután azok az agy más részeinek sértései után is beállanak. A kórtani észleletek szintén nem nyújtottak eddig többet. Miután azonban a boncztan megmutatta, hogy az agykocsányok talpában a lobrok rostjai futnak tova, minden megszakítás nélkül , fel kell tennünk, hogy e rostok a lobrok rostjaival azonosak, hogy működésük amazokétől különálló nem lehet. Ugyanezeket mondhatjuk e rostokról lefolyásuk alatt az agyban, egészen a két központi tekervényig, illetőleg e tekervények szürke borítékáig. Emellett azonban ki nem zárható, hogy úgy itt, mint az agykocsányok nevezett részében a lobrok rostjai mellett más rostok is haladnak, melyek az egész közeg működését bizonyos irányban módosíthatják. Ha a Schulz által leírott egyik esetet az agyban lefutó rostok élettani működésének felderítésére akarnám felhasználni, akkor — (miután a szóban levő tünetcsoport megfejtéséül egyebet nem találtak, mint nagyfokú belső fejvízkórt) — szintén oda kellene nyilatkozni, hogy e rostok működése azonos a különben is folytatásukat képező labor-oldalköteg rostokéval. Sőt mi több, Mank legújabb kísérletei, melyeket az agyfelület működésének felderítésére vitt végbe, oda mutatnak, hogy a két központi agytekervény szürke borítékának — tehát a szóbanforgó rostok eredeti helyének, — Munk-féle psycho-motoricus központnak eltávolítása után, az ellenoldali végtagok vontatott mozgása az ami állandóan visszamarad, a műtétre közvetlen beállott teljes büdés visszafejlődése után. Mank e vontatott mozgást nem izommerevségből származtatja ugyan, de a visszahajlási tünetek fokozódása igen valószínűvé teszi, hogy e központok működése az akaratos mozgások szabályozása mellett, a gerinczagyi önálló (reflex) mozgások gátló befolyásolásában is fekszik. Továbbá féloldali agyi, tisztán mozgási hüdések után, — ha az agy a chockot kiheverte, s a hüdés sokáig fennáll, — úgyszólván kivétel nélkül fokozott visszahajlási, szakaszos és állandó görcsöket, majd zsugorokat észlelünk , sőt igen gyakori az ép oldallali együttmozgás is a kóros oldalon. E tényekből szükségképen azon következtetést kell levonnunk, hogy a két központi tekervény idegsejtjei, valamint az azokból jövő psychomotoricus rostrendszer (labor-oldalköteg utak idegrostjai) működése egy részről az akaratlagos mozgások létrehozásában, másrészről a gerinczagyi mozgási működések gátló befolyásolásában áll. Hogy e kétnemű működés egy és ugyanazon idegrost beidegzésének eredménye, vagy külön ideg út kell számukra, biztosan alig határozható meg. De elég tudnunk, hogy e két — reánk nézve fontos — működés vezetése ezen réstrendszer sajátja. Tárgyalásom keretén túl lenne, az agy és a gerinczagy más részeivel is tüzetesebben foglalkoznom. De a gerinczagyi szürke állomány mellső oszlopait és a mellső ideggyököket teljesen figyelmen kívül nem hagyhatom. A mellső szürke oszlopok nagy sejtjei összekötő — mintegy átmeneti — állomásokat képeznek a tárgyalt rostok és a mellső gyökök közt; azonkívül összeköttetésbe lépnek kétségkívül a szürke állomány egyéb részeivel is. E sejtek bántalma (poliomyelitis anterior, gyermeki lényeges hüdés stb.) akaratlagos és visszahajlási hüdést, ideg, izom és egyéb szövetek táplálkozási csökkenését, s Adamkiewicz szerint a verítékmirigyek működésének felfüggesztését vonja maga után. A mellső ideggyökök bántalma egészen a most elsorolt következményeket hozza létre. E részletek bántalma a minket érdeklő tüneteket távolról sem fejti meg. A görcsös gerinczagyi hüdésnél, mint fenntebb láttuk, akaratlagos hüdés mellett izomra erevség, görcs, zsugor és fokozott visszahajlás képezik a tüneteket. És ha az izommerevséget, görcsöket, melyek teljes nyugalomban érzési behatásoktól való absolut mentességnél úgy is szünetelnek, a visszahajlási működések fokozódása eredményének tekintjük , úgy tulajdonképen e bántalomban csak két főtünet van : akaratlagos hüdés és a visszahajlás fokozódása. De épen a fenntebbiekből láttuk, hogy e két tünet a psycho-motoricus rostrendszer, a labor-oldalköteg utak folytonosságának, illetőleg működésének felfüggesztése után áll be. Ha valamely tünetcsoport és valamely boncztani rész működése között ily kifejezett az összhangzás , úgy — ha még a kórboncztani észlelet is segélyül szolgál — az egyik és másik közötti viszonyosság logikai következetességgel mondható ki. Az elmondottak alapján az Erb-féle görcsös gerinczagyi hüdés okául a labor-oldalköteg utak, illetőleg Flechsigféle psychomotoricus rostrendszer vezetési zavarát és végkifejlődésében e rostok vezetésének megszakítását, illetőleg a psychomotoricus központ működésének felfüggesztését kell tekintenünk. E tételünkkel egyszersmind a Charcot-, Erb-féle gerinczagyi labor-oldalköteg utak elsőd megbetegedése ellen is kívántunk fellépni. Azt, mint olyat, egyáltalán nem fogadhatjuk el. Nézetünk szerint a gerinczagyi labor-oldalköteg utak elsőd megbetegedése csak oly értelemben fogadható el, hogy azok lefutásuk valamely helyén — de körülirtán — elsőd bántalmat szenvednek; ott folytonosságuk, vezetésük részben, vagy egészben megszakíttatik, s innen halad azután — de most már — a másodlagos elfajulás központjátó, a gerinczagyban felülről lefelé haladó irányban. E nézetünk megerősítésére mindenekelőtt az eddig kórbonczolt esetek szolgálnak, hol — mint láttuk — az oldalkötegek elfajulása mindig másodlagosnak mutatkozik, így Schulz és Hallopean eseteiben a nyúltagy dagja, elroncsolván a lobrokat, szolgált a labor-oldalköteg rostok másodlagos elfajulásának okául. De érvül Erb és Berger azon kimondását is felhozhatjuk, hogy az oldalkötegek mondott részeinek elfajulása egészen azonos a hátsó kötegek szürke elfajulásával. Górcsői vizsgálataim, melyekről részben már a hátsó kötegek szürke elfajulása és az ettől függő mozgási összrendezetlenségét tárgyazó munkámban szólottam és melyeket újabban Westphal tanárnál volt alkal- 536