Orvosi Hetilap, 1880. június (24. évfolyam, 23-26. szám)

1880-06-06 / 23. szám

535 gadhatjuk el, miután azok az agy más részeinek sértései után is beállanak. A kórtani észleletek szintén nem nyújtottak eddig többet. Miután azonban a boncztan megmutatta, hogy az agykocsányok talpában a lobrok rostjai futnak tova, minden megszakítás nélkül , fel kell tennünk, hogy e rostok a lobrok rostjaival azonosak, hogy működésük amazokétől különálló nem lehet. Ugyanezeket mondhatjuk e rostokról lefolyásuk alatt az agyban, egészen a két központi tekervényig, illetőleg e tekervények szürke borítékáig. Emellett azonban ki nem zárható, hogy úgy itt, mint az agy­kocsányok nevezett részében a lobrok rostjai mellett más rostok is haladnak, melyek az egész közeg műkö­dését bizonyos irányban módosíthatják. Ha a Schulz által leírott egyik esetet az agyban lefutó rostok élettani működésének felderítésére akarnám felhasználni, akkor — (miután a szóban levő tünetcsoport megfejtéséül egyebet nem találtak, mint nagyfokú belső fejvízkórt) — szintén oda kellene nyilatkozni, hogy e rostok működése azonos a különben is folytatásukat képező labor-oldalköteg rostokéval. Sőt mi több, Mank legújabb kísérletei, melyeket az agyfelület működésének felderítésére vitt végbe, oda mutatnak, hogy a két központi agytekervény szürke borítékának — tehát a szóbanforgó rostok eredeti helyé­nek, — Munk-féle psycho-motoricus központnak eltávolí­tása után, az ellenoldali végtagok vontatott mozgása az a­mi állandóan visszamarad, a műtétre közvetlen beállott teljes büdés visszafejlődése után. Mank e vontatott mozgást nem izommerevségből származtatja ugyan, de a visszahajlási tünetek fokozó­dása igen valószínűvé teszi, hogy e központok működése az akaratos mozgások szabályozása mellett, a gerincz­agyi önálló (reflex) mozgások gátló befolyásolásában is fekszik. Továbbá féloldali agyi, tisztán mozgási hüdések után, — ha az agy a choc­kot kiheverte, s a hüdés sokáig fennáll, — úgyszólván kivétel nélkül fokozott visszahajlási, szakaszos és állandó görcsöket, majd zsu­gorokat észlelünk , sőt igen gyakori az ép oldallali együttmozgás is a kóros oldalon. E tényekből szüks­égképen azon következtetést kell levonnunk, hogy a két központi tekervény idegsejtjei, valamint az azokból jövő psychomotoricus rostrendszer (labor-oldalköteg utak idegrostjai) működése egy részről az akaratlagos mozgások létrehozásában, másrészről a gerinczagyi mozgási működések gátló befolyásolásá­­ban áll. Hogy e kétnemű működés egy és ugyanazon ideg­rost beidegzésének eredménye, vagy külön ideg út kell számukra, biztosan alig határozható meg. De elég tud­nunk, hogy e két — reánk nézve fontos — működés vezetése ezen réstrendszer sajátja. Tárgyalásom keretén túl lenne, az agy és a gerincz­agy más részeivel is tüzetesebben foglalkoznom. De a gerinczagyi szürke állomány mellső oszlopait és a mellső ideggyököket teljesen figyelmen kívül nem hagyhatom. A mellső szürke oszlopok nagy sejtjei összekötő — mintegy átmeneti — állomásokat képeznek a tárgyalt rostok és a mellső gyökök közt; azonkívül összekötte­tésbe lépnek kétségkívül a szürke állomány egyéb részeivel is. E sejtek bántalma (poliomyelitis anterior, gyermeki lényeges hüdés stb.) akaratlagos és vissza­hajlási hüdést, ideg, izom és egyéb szövetek táplálko­zási csökkenését, s Adamkiewicz szerint a verítékmiri­­gyek működésének felfüggesztését vonja maga után. A mellső ideggyökök bántalma egészen a most elsorolt következményeket hozza létre. E részletek bántalma a minket érdeklő tüneteket távolról sem fejti meg. A görcsös gerinczagyi hüdésnél, mint fenntebb láttuk, akaratlagos hüdés mellett izomra erevség, görcs, zsugor és fokozott visszahajlás képezik a tüneteket. És ha az izommerevséget, görcsöket, melyek teljes nyugalomban érzési behatásoktól való absolut mentességnél úgy is szünetelnek, a visszahajlási működések fokozódása ered­ményének tekintjük , úgy tulajdonképen e bántalomban csak két főtünet van : akaratlagos hüdés és a visszahaj­lás fokozódása. De épen a fenntebbiekből láttuk, hogy e két tünet a psycho-motoricus rostrendszer, a labor-oldalköteg utak folytonosságának, illetőleg működésének felfüggesztése után áll be. Ha valamely tünetcsoport és valamely boncztani rész működése között ily kifejezett az összhangzás , úgy — ha még a kórboncztani észlelet is segélyül szolgál — az egyik és másik közötti viszonyosság logikai követke­zetességgel mondható ki. Az elmondottak alapján az Erb-féle görcsös gerincz­­agyi hüdés okáu­l a labor-oldalköteg utak, illetőleg Flechsig­­féle psychomotoricus rostrendszer vezetési zavarát és vég­kifej­lődésében e rostok vezetésének megszakítását, illetőleg a psycho­motoricus központ működésének felfüggesztését kell tekintenünk. E tételünkkel egyszersmind a Charcot-, Erb-féle gerinczagyi labor-oldalköteg utak elsőd megbetegedése ellen is kívántunk fellépni. Azt, mint olyat, egyáltalán nem fogadhatjuk el. Nézetünk szerint a gerinczagyi labor-oldalköteg utak elsőd megbetegedése csak oly értelemben fogad­ható el, hogy azok lefutásuk valamely helyén — de körülirtán — elsőd bántalmat szenvednek; ott foly­tonosságuk, vezetésük részben, vagy egészben megszakít­­tatik, s innen halad azután — de most már — a másod­lagos elfajulás központjátó, a gerinczagyban felülről lefelé haladó irányban. E nézetünk megerősítésére mindenekelőtt az eddig kórbonczolt esetek szolgálnak, hol — mint láttuk — az oldalkötegek elfajulása mindig másodlagosnak mutatkozik, így Schulz és Hallopean eseteiben a nyúltagy dagja, elroncsolván a lobrokat, szolgált a labor-oldalköteg rostok másodlagos elfajulásának okául. De érvül Erb és Berger azon kimondását is felhoz­hatjuk, hogy az oldalkötegek mondott részeinek elfaju­lása egészen azonos a hátsó kötegek szürke elfajulá­sával. Górcsői vizsgálataim, melyekről részben már a hátsó kötegek szürke elfajulása és az ettől függő moz­gási összrendezetlenségét tárgyazó munkámban szólot­tam és melyeket újabban Westphal tanárnál volt alkal- 536

Next