Orvosi Hetilap, 1881. augusztus (25. évfolyam, 32-35. szám)

1881-08-07 / 32. szám

- I 747 --- A beteg egy hónapon keresztül feküdt a kórodán, mely idő alatt eczetsavas káliummal, továbbá a szívműködést emelendő, s szabályozandó kis adagban digitális forrázattal kezeltetett, míg később fürdőket használt, melyek mellett vizeletének napi meny­­nyisége egész 1400 kcm-ig növekedett, pulsusa erősebb, időre nézve rendesebb lett, s 104-—108-ra szállt alá; vizeletében azon­ban mindig sok fehérnye volt kimutatható, az elzsírosodott hen­gerek soha sem hiányoztak, lábainak vizenyős beszűrődése nem szűnt meg, a mellkas tompulati viszonyai pedig alig szenvedtek vál­tozást. A beteg ily állapotban 1880. dec. 17-kén, tehát bejövetele után egy hónapra, kijelentvén, hogy elmulaszthatlan magánügyei követelik, miszerint a kórodát elhagyja, elbocsáttatott a következő kórismével: Nephritis parenchymatosa chronica. Exsudatum pleu­­riticum saccatum lat. dextin. Pericarditis exsudativa. 1881. mártius 8-kán ugyan a beteg ismét megjelent a kóro­dán, midőn a következő, csak főbb vonásokban jelzendő jelen álla­pottal vétetett föl. A jobboldali tompulat felső határa egy borda­közzel lejebb szállt. A középvonalban a kardnyújtványig teljes éles a kopogtatási hang. A szívtompulat a bal szegymelletti vonal­ban a 3-dik és 6-dik borda közt foglal helyet, harántirányban a bal bimbóvonalig kopogtatható ki, míg jobbfelé a bal szegymelletti vonal határolja azt. A csúcslökés nem tapintható. Tehát valamint a mellhártyaizzadmány még jelen van, úgy a szívburokbeli izzad­­mány sem tűnt el egészen. A vizelet napi mennyisége ismét 400 kcm., fajsúlya 1.023, s°k fehérnyét és elzsírosodott hengereket tartalmaz. Érverés 120. Hőmérsék 37­0. Ezenkívül azonban feltűnt egy új tünet, mely a múltkor hiányzott, ugyanis beteg arról panaszkodik, hogy jobb kezét nem használhatja evésnél ivásnál oly jól, mint eddig, röviden, hogy nem képes vele tárgyakat biztosan fogni, fél hogy a pohár kiesik kezéből, s azért inkáb­b al kezét használja. Beteget ez irányban vizsgálva kitűnt, hogy a jobb kéz szorító ereje az ellenoldalival szemben feltűnő nagy mértékben csökkent, azonban az egész jobb felső végtag összes activ­e passiv mozgásai nehéz­­ség nélkül kivihetők. Beteg kezét szájához vinni, karját a magasba nyújtani, vagy vízszintesen tartani tudja. A bőr érzékenysége rendes. A jobb felső végtag idegeinek,­s izmainak mindkét nem­beli villámáram iránt magatartása rendes. A jobb felső végtagon rendellenes mozgások, remegés nem észlelhetők. Az izomérzet rendes, beteg csukott szemmel is tudomással beir jobb felső vég­tagjának helyzetéről. Tehát az egyedüli kóros tünet, a jobb kéz szorító erejének csökkent volta. Beteg a kórelőzményben említést tévén arról, hogy’ 1866- ban fején megsérült, ez irányban most még tüzetesebben kérdez­­tetett. Azonban állítása szerint e sérülés oly csekély volt, hogy néhány nap alatt begyógyult, s ma már nem is emlékszik arra, hogy fejének mely­ tája szenvedett gyönge horzsolást. Beteg fején a legszorgosabb vizsgálat után sem lehetett valamely előrement erőszaki sértés nyomát felfedezni. Állítása szerint jobb felső vég­tagjának egész életén keresztül soha semminemű baja nem volt. A dolgok ilyetén állása mellett ez újabb tünet értelmezése felett egyelőre homály lebegett. Beteg hasonló kezelésnek vettetett alá mint legutóbb; vizeletének napi mennyisége szaporodni kez­dett, érvelése számra és minőségre nézve javult. Mártius 13-kán a betegnél a következő, minden előz­mény nélkül fellépő változásoknak voltunk szemtanúi: a jobb kéz hüvelyk és mutató ujja görcsösen összehúzódott, s a követ­kező pillanatban a többi ujjakkal együtt feszíttetett, midőn e gyorsan váltakozó görcsös hajlítás és feszítés ismétlődött, ugyan­akkor az alkarban és néhány pillanat múlva a felkarban, s a jobb arczizmokban léptek fel cronikus görcsök, mely­ utóbbiak a tre convulsio-ra emlékeztettek. Beteg ekkor igen nyugtalan lett, eszmé­letét elvesztő, s midőn e cronikus görcsök átterjedtek először a bal arczizmokra, s a bal felső végtagra, azután mindkét alsó végtagra, beteg valóságos epileptikus roham képét nyujtá, nagy cyanosissal, horkoló légzéssel, habzó szájjal, s mint említem eszméletlenséggel egybekötve. A roham 3 perc­ig tartott, utána a beteg eszmélete csakhamar visszatért ,azonban igen kimerültnek érzi magát. Bármennyire közel feküdnék is a gyanú arra, hogy neph­ritis parenchymatosa chronicában szenvedő betegnél, ha váratlan és epileptikus roham lép fel, az uraemikus alapon nyugvónak tar­tassák, jelen esetben mégis, tekintetbe véve e roham föllépésének sajátos módját, nevezetesen, hogy a cronikus görcsök a már előbb patetikus állapotban lévő kézből, s ujjakból indultak ki, s csakúgy váltak fokozatosan általánossá, agykéregbeli változáson alapuló epilepsiára kellett gondolni. A rohamot követő napon a jobb kéz szorító ereje még nagyobb fokban csökkent, beteg a poharat nem tudta megfogni, karját azonban feje fölé elég könyen emelte, úgy­­hogy nem lehetett a monoparesis brachialist kimondani, legfeljebb monopa­resis manus et digitorum volt jelen. Martius 30-kán ismét minden előzmény nélkül hasonló epi­leptikus alakú roham lépett fel, mint 13-kán; a cronikus görcsök ismét a jobb hüvely­k,­s mutatóujjban vették kezdetüket, ugyan­azon sorrendben lettek általánossá, még nagy­obb cyanosis fejlő­dött, beteg eszméletét elveszítő, s a rendkívül heves, mintegy­ öt perczig tartó roham közben meghalt. E második roham által, mely ismét a már előbb hütött (vagy legalább félhüdéses állapotban levő) izmokban vette croni­kus görcsökkel kezdetét, s csak aztán lett általánossá, még nagy­obb biztosságot nyert a kórisme, mely szerint a már fennt­­említett alapbántalom mellett, s ettől függetlenül egy más körfo­lyamatnak kellett jelen lenni, nevezetesen agykéregbeli változásnak, s legvalószínűbben az agykéreg daganatának, a­nélkül, hogy annak helyét közelebbről meghatározni lehetne, minthogy­ a daganatokat jellemző, s izgalmi tüneteket előidéző távhatás mértéke életben meg nem szabható. Az április 1-jén megejtett bonczolat eredménye öszszegezve a következő: Az egész bal parietalis lebeny gyrusai szélesedtek, lapultak. A baloldali első gyrus parietalis() oldalsó részében, annak velőlészé­­ben, s részben a szürkeállományba terjedőleg egy dióny­i, gömböly­­ded, a szomszédságtól nem élesen határolt, körny­i részében körülbelül állományának egy harmadában szürkés, rózsaszínű, áttetsző, me­rev, tömött gócz, melynek centrális része szabálytalan alakban fehéres sárga, tömött, még ruganyos, sajtszerű. A gócz szomszéd­sága, nevezetesen az egész parietalis lebeny, mellfelé a gyrus postcentralisba folytatólag majdnem pépszerűen lágy­últ, igen nedvdús, szürkés czitromsárga színárny­alattal. A jobb mellürnek alsó kétharmadában mellül és oldalt körülbelül két liter tiszta sárga savó, mely­ hátul és fölül az összenyomott tüdő és a fali mellhártya közt kifeszített szívós rostos álhártyák által elzárt. A szívburokban 30 gm. zavaros savó; a fali lemez erősen vastagodott, kötszöveti és vastag bolyhos, vagy rec­ézetes rosto­­nyaálhárty­ákkal fedett. A hashártya mindenütt szívós kötszöveti álhártyákkal fedett. A vesék (mit a görcsövi vizsgálat is bizonyított) zsírosan elfajultak. A bonczlelet tehát teljesen igazolta az életben meg­állapított kórismét. Az alapbántalom a nephritis parenchymatosa chronica magyarázatát adja a savós hártyák (jobb pleura, pericardium és peritoneum) idült lobjának. A daganatot méltán nevezhetjük az agykéreg daga­natának, a­mennyiben az a szürke állomány egy részét is elfoglalta, s egészen subcorticaliter az első gyrus parie­talis oldalsó részében foglalt helyet a nélkül, hogy mélyen a centrum ovale-ba terjedt volna. Tekintetbe véve az irodalomban eddig közzétett oly esetek rendkívül nagy számát, melyekben a parietalis gyrusokban, sőt az egész parietalis lebenyben, heveny vagy régi kiesési góczok foglaltak helyet a nélkül, hogy kiesési tüneteket (hüdéseket) okoztak volna, ez esetben sem lehet a jobb kéz félhüdéses állapotát az első parietalis gyrus daganatából értelmezni, hanem inkább azon sárga lágyulásból, mely az egész gyrus postcentralisra terjedt. Terrier, ki a felső végtag különböző mozgásaira több !) Lobulus parietalis superior (Eckert Vorzwickel und innere obere Scheitelbogenwindung (Bischoff). Praecuneus (Henle). Postero-parietal lobule (Turner). 748 —

Next