Orvosi Hetilap, 1881. október (25. évfolyam, 40-44. szám)
1881-10-02 / 40. szám
gi7 felében mutatkoznak, s ha végül ezen tüneményekhez még hüdéses állapotok is társulnak. Azonban már említettem fenntebb, hogy a corticalis epilepsiáknak diagnostikája teljesen bizonytalan akkor, ha a kóros gócz az agyfelületnek nem a motorikus zónáján ül, hanem más sensorikus területen, pl. a nyakszirt lebenyen, a halénték-lebenyen, vagy az agy alapján is. Ilyen esetekben a mutatkozó görcsrohamok a közönséges idiopathikus epilepsiával annyira megegyeznek, miután itt a motorikus zóna jellegző melléktünetei hiányoznak, hogy a tulajdonképen fennállott corticalis epilepsiáról csakis a bonczolat világosíthat fel bennünket. Ilyen lappangó módon lefolyó corticalis epilepsiák az irodalomban több helyütt vannak felemlítve, s már magam is, két év előtt közlöttem az „Orvosi Hetilap “ban néhány idevágó esetet. Azóta casuistikus anyagom ismét néhány esettel szaporodott, helyén lesz tehát, ha a fenntebb elmondottakat, néhány rövidre vont kórrajzzal és bonczlelettel kísérem. (Folytatása következik). — Közlemény a pesti szegény-gyermek-kórházból. Nem-gümős alapi lágy-agyburoklob egy esete. Ifj. Bókai János tr., kórházi segédorvos. A lágy-agy burok lob különböző alakjai, a heveny gümős alapi agykérlobot kivéve, még mindig bizonyos homályba burkolvák, úgy hogy azokról tiszta kórképet alig alkothatunk magunknak. Ennek oka ezen kóralakoknak ritka megjelenése, s ezzel összefüggőleg a casuistikus közlések elégtelen száma. Szolgálatot vélek ezek szerint teljesíteni, ha az alább tárgyalandó, s a gyermekkórházban észlelt eset közlését eszközlöm, mely kóreset amellett, hogy ritkasága folytán érdekes, symptomatologikus szempontból tanulságos is. Cs. Mária, 6 éves leányka, 1881. ápril hó 6 dikán vétetett fel a pesti szegény-gyermekkórházba minden kórelőzmény nélkül, a mennyiben egyik külvárosi elöljáróság mint szegénysorsú gyermeket küldte a kórházba gondozás végett. A teljesen elhanyagolt leánygyermek felvétele alkalmával erősen didereg, fájdalmasan nyöszörög, s kérdezve, erős fejfájásról (homloktáji, s nyakszirti fájdalmasságról) panaszkodik. A leány korához mérten elég jól fejlett, gyengén táplált, a bőr sötét barnásan festenyzett. A fej rendes alkotásé, az egyenes átmérőben kissé megnyúlt; a tejbőrön viszérhálózat nem látható. Az arczkifejezés nagy mérvben szenvedős félelmet árul el. A szemhéji köthártyák rendesek. A láták kissé szűkültek, egyenlők, fényre jól reagálnak. A nyelv bevont. A torokár nyákhártyája rendes. A gyermek, ágyában felültetve, fejét erősen hátrafelé hajtja, a gerinczoszlop nyaki szelvényén azonban rendellenesség nem észlelhető. A nyak nyirkmirigyei megnagyobbodást vagy keményedést nem mutatnak. A has nem beesett fajzata petyüdt. A hasi szervek közül a lép megnagyobbodott , alsó tömött széle egy ujjnyira a bordaív alatt tapintható. A máj tompulata a rendes határok között fekszik. A légzések rhythmikusok, számuk perczenkint 28. Az érverés perczenkint 100, elég telt, egyenletes. A vizelés szabad, s a vizelet rendellenes alkatrészeket nem tartalmaz. A gyermek a felvétel alkalmával 39’8'C. végbél-hőmérséket mutat. A hozzá intézett kérdésekre rögtön és értelmesen, olykor kissé indulatosan felel. A már említett fejfájdalmasság helyzet változtatásoknál különösen élénken nyilvánul, így pl. ágyban felültetésnél a gyermek fájdalmasan kiáltoz. Étvágya nincs. Szomjazik. Székletétei keményes tömöttek. A felvételt követő napokon a láz folyton tart, a hőmérsék azonban meglehetősen egy ugyanazon határon belül ingadozik, s a reggeli és esteli temperatura közötti különbség csekély. April hó i-dikén a még lázas leánynál szűk láták mellett időnkénti összetérítő kancsalság, s a bal sulcus naso-labialis csekély mérvű elmosódottsága jelentkezik, az öntudat azonban nem zavart, s a középszapora pulsus nem mutat arhythmiát. Négy nappal későbben a folytonos láz önkényt megszűnik, s láztalan állapotba megy át, majd pedig intermittáló láz-típust eltestek, olykor meglehetős magas hőemelkedésekkel. A lázák középtág állást vesznek fel, fényre azonban elég jól reagálnak. Reggelenkint hányás jelentkezik, a petyüdt hasfalzat beesik, a székrekedés fennáll, a pulsusszám csökken, s az érvelés alhythmikussá válik. Ezen időponttól kezdve a hányás naponta ismétlődik. A láták tágult állásukat megtartják. A szemtengelyek strabotikus állása is megmarad, e mellett azonban a szemhéjak mindkét oldalt jól záródnak. A gyenge érvelés arhythmiáját elveszti, a pulsus-szám pedig majd növekszik majd ismét csökken. (88—130 között ingadozik). Május hó 4-dikén a gyermek felette nyugtalan, s minden külső ok nélkül élesen, s fájdalmasan sivít, mintegy 8-szor egymásután, s oly erővel, hogy az a zárt ajtóknak daczára még a harmadik szobába is áthallatszik. A gyermek ugyanekkor teknőszerüleg kivájt, s ránczolt hasbőrét körmeivel ugyannyira felkarczolja, hogy az telve van ferdén felfelé haladó, mélyre ható karczolásokkal. A gyermek különben nyugodt, apathikus. Éjjel többnyire nyitott, szemekkel, s merev tekintettel fekszik. Az önkénytelen felkiáltások és a hányás naponta többször is ismétlődnek, az apathia pedig folyton tart. Időnként a gyermek állapotában látszólagos javulás mutatkozik, amennyiben saját maga kér enni, s a hozzá intézett kérdésekre röviden bár, de azért elég értelmesen felel. Feleletei ilyenkor gyakran indulatosak, s ha nyugalmát kérdezősködéssel hosszabb ideig zavarják, kezeivel dühösen csapkod ide s tova. Május 24-dikén magas, folytonos láz jelentkezik, mely 3 napon át változatlanul fennáll. Május 27-dikén a hó félbenhagyó jellegű, a következő napon pedig az esti lázas kitérés is elmarad. A felkiáltások május hó 26-dikáig észleltettek, mely naptól kezdve az öntudat teljesen elvesz. A gyermek ekkor már végképen lesoványodott. A pofák beesettek, s az arczcsontok erősen kiállnak. A mellkason a bordaközök mélyen besüppednek. A has lehető legnagyobb mérvben kivájult, s a hasfajzat durván ránczolt. A bal hypochondriumban a megnagyobbodott lép alsó tömött széle még mindig jól érezhető. Május 29-dikén a nyelés nehezítetté válik úgy, hogy a táplálás és gyógyszerek adagolása nagy mértékben gátolva lesz, (a végbélhó ezen napon este 40-3 °C.), s a halál rövid tusa után május hó 30-dikán, tehát a kórházi tartózkodás 55-dik napján kora hajnalban következik be. Tonikus és cronikus görcsök az egész, mintegy heti kórházi tartózkodás alatt egyszer sem észleltettek a gyermeknél; a hüdéseket illetőleg pedig csak a kisfokú kancsalság, a facialis paresise, s az utolsó napokban jelentkező garatizomzat hüdése említhető fel. A hulla június i-sején bonczoltatott, s a felvett jegyzőkönyv kivonatosan a következő : A kemény agykér feszült. A lágy agyburkok igen vérszegények, nedvdúsak és az alapon, nevezetesen chiasma, hid és Sylvius-árok edényei körül tetemesen vastagodottak, s helyenkint finom kötszöveti reczézetes álhártyákkal fedettek. Az agy vérszegény és igen nedvdús. Az agygyomrácsok és szarvai nagy fokban tágultak, s bennük körülbelül 200 grm. zavaros folyadék. Az ependyma tömöttebb, környéke azonban majdnem pépszerűen szétmálló. A tüdők puffadtak, vér- és nedvszegények. A jobb középső lebeny szürkés vörös, tömöttebb, metszlapján finoman szemcsés, fénylő, száraz egyes egész babunyi, sima falzatú, sűrű, genyes nyákkal telt zsákszerű hörgtágulattal. A hörg, valamint a fodormirigyek változást (sajtos elfajulást) nem mutatnak. A máj szürkés barna, tömöttebb. A lép tetemesen nagyobbodott, feketés szürke, tömött, burka vastagok. Mint az idézett bonczi adatok mutatják a hullában korlátolt kiterjedésű nem-gümős alapi agykérbeb találtatott belső nagyfokú agyvízkórral, s az oldalgyomrácsokat környező agyállomány fehér lágyulásával (emoll. alba) együttesen. Az agykérlek esetünkben az alapi lágy-agyburok vastagodása, s az erre tapadó 40* 918