Orvosi Hetilap, 1882. március (26. évfolyam, 10-13. szám)

1882-03-05 / 10. szám

2 I I 2 I 2 ingerületbe hozzák. E nézetet Lewinski azzal véli bizo­nyíthatni, hogy tapasztalat szerint az inreflex felfokozva szokott lenni oly betegeknél, kiknél a megfelelő izmok contracturája van jelen. Ezen nézet azonban tarthatlan, mert eltekintve a már fenntebb említett kísérleteimben tapasztalt reflex-kiváltásról, az izületi tokról és a csont­hártyáról is (mint ezt már mások is látták), azon már szintén felhozott kísérletnél, midőn az in alá alapul kemény lapot helyeztem, ilyen intezgés, mely a húrok lengésének megfelelt volna, nem jöhetett létre ; sőt akkor is beállott a reflectorikus összehúzódás, midőn az izom megfeszítése mellett az in ellazult volt, míg ellazított izomnál hiában feszítettem meg az inat, ennek megütése nem váltotta ki a reflexet. Váljon mennyiben szolgálhat az in bántalma az in­reflex hiányának okául, az egyelőre még kérdéses. Tschirjew kísérletei szerint ugyanis (14. 1.) az innak igen nagyfokú traumatikus roncsolása sem szüntette meg az inreflexet; másrészről azonban tekintetbe veendő, habár alig magyarázható, hogy Westphal szerint kurta alszárú egyéneknél, hol a lig. patellae propr­­is igen rövid, nehezebb az inreflexet létrehozni. Fischer észleletei szerint kövér, vastag zsírpárnával fedett embereknél a kiváltás akadályozva van. II. Arra, hogy a patellaris inban keletkezett, s a gerinczagyon áthaladott ingerület összehúzódást hoz­hasson létre, szükséges a m. quadriceps fém­ épsége és bizonyos fokban megfeszülése. Ha ugyanis állatnál (mint fenntebb közöltem) a patellaris inat a tibiáról levágjuk, s felszabadítjuk, hiában ütögetjük azt, hacsak az izmot kissé meg nem feszítjük; de szintúgy tapasztalhatjuk ezt magunkon is, mert ha fennálló helyzetben egyik alsó végtagunkat egyenesen lefelé lógni engedjük, az in meg­ütése nem hoz létre az izomban összehúzódást, sőt álla­tokon tett kísérleteimből kiderült, miszerint a megfeszítés nagyságával legalább bizonyos határig az összehúzódás nagysága egyenes arányban áll. A contractio létrejöttére azonban még egy más körülménynek is van befolyása, mert ha a vizsgálatra közönségesen használt helyzetben (egymás felett átvetett térdeknél) constatáljuk az inreflex jelenlétét, ezt már sokkal kisebb fokban, vagy épen nem találjuk akkor, ha az alsó, támasztó térdet a másik alól elvéve, kénytelenek vagyunk ez utóbbit szabadon tartani, míg az alszárat csak egyszerűen lógni engedjük; ha pedig most lábunkat a földre eresztjük, vagy c­ombunkat valamely alapra támasztva, hajlító izmainak összehúzódását megszüntetjük, a m. quadriceps rángását ismét élénken érezzük. Hogy a reflexnek elmaradása azon esetben, midőn czombunkat szabadon tartjuk és alszárunkat lógni engedjük, nincsen a m. quadriceps activ összehúzódása által feltételezve, abból tűnik ki, hogy a m. quadriceps maga ekkor tényleg nincs is összehúzódva. Az anatómiai viszonyok ugyanis mutatják, hogy ezen izomnak csak leggyengébb része, az ú. n. hosszú teje indul ki a medenc­étől, míg a többi része a femurtól. E részeknek működése egymástól nagy fokban független, s míg a hosszú fej a c­omb előrehajlí­­tásánál még némileg szerepel, az izomnak többi része az alszár feszítőjeképen szolgál ; miután pedig az előbb jelzett kísérletnél az alszár csak egyszerűen lefelé lóg, nincsen ok rá, hogy akkor a vastusok is összehúzódva legyenek. Ha ellenben alszárunkat térdben meghajlítjuk, mialatt c­ombunkat lefelé lógni hagyjuk, (vagy még jobban azt kissé hátrahajlítva tartjuk) az inreflexet kivált­­hatjuk; pedig ekkor nemcsak a m. quadriceps nincsen actív összehúzódásban, hanem még antagonistáinak kell contractióba jönni, hogy az alszár súlya legyőzessék. De már a m. quadriceps gyenge activ összehúzódásánál is elvesz az inreflex, ha ugyanis megtámasztott c­omb mellett lábunkkal valamely szilárdan álló tárgyat érin­tünk a quadricepset pedig csak kevéssé is megfeszítjük — azáltal, hogy lábunkat az illető tárgyhoz gyengén oda­nyomjuk az in megütése után reflexnek megfelelő össze­húzódást nem észlelünk (és nem is érzünk), minek oka nem abban rejlik, hogy a megtámasztott láb, helyéből ki nem mozdulhat, s ezáltal a rángást felismerhetlenné teszi, mert ha izmainkat ellazítjuk, habár a láb megtámasztva marad, az izom összehúzódását élénken érezzük, a­mit éreznünk kellene akkor is, ha az a quadriceps gyenge activ összehúzódása mellett valóban létrejönne. Ellenkező viszonyok állnak fenn a c­omb hátulsó felületén elhelyezett izmok tevékenységére nézve; ha ugyanis czombunkat, valamely támasztóra helyezve, lefelé szorítjuk, vagy ha feltámasztott czomb mellett sarkunkat szilárdan álló tárgyhoz nyomjuk (mit elérhetünk úgy, hogy szék mellé állva, czombunkat a támasztóra helyez­zük, s alszárunkat egyenesen lefelé lógni engedve, sar­kunkat a szék lábához érintjük) az in megütése, az izmok ellenkező működésének daczára élénk reflexet vált ki. Miután ezen kétrendbeli izomcsoport különböző idegek által van ellátva, ezen viszonyokból az derül ki, hogy azon izmok összehúzódása, melyek a n. cruralis-szal állanak összeköttetésben, az inreflexet csökkenti, vagy telje­sen megszünteti, ellenben nem gátolja azt a n. ischiadikus által ellátott izmok contractioja. További bizonyítékul szol­gálhat még az is, hogy az adductorok és a m. gracilis összehúzódása, tehát a térdnek befelé szorítása a reflexet nem szünteti meg, ezen izmok ugyanis a n.­ischiadikus-szal állanak összeköttetésben. Ezen vizsgálati eredményeknek annyiból lehet gya­korlati értéke, a­mennyiben még mindig kérdés alatt áll, váljon hiányozhatik-e egészséges embernél is az inreflex? Tapasztalásom szerint vannak egyének, kik egykönnyen nem képesek izmaikat egészen elernyeszteni, hanem a n.­cruralis által beidegzetteket az inreflex vizsgálata alkal­mával megfeszítve tartják, s ekkor, épen e miatt náluk az inreflex alig, vagy nem is található. Czélszerű ilyenkor az illetőt felszólítani, miszerint a másik térdére átfektetett czombját lefelé szorítsa, hogy így a m. quadriceps-szel antagonismusban álló izmok összehúzódása által, azon izomnak beidegzésétől inkább visszatartassék. Hogy az izmok kóros elváltozása mellett az inreflex­nek megfelelő összehúzódás nem nyilvánulhat, az magától érthető. III. Tschirjew kísérletei kiderítették, hogy az inge­rület mind a gerinczagyhoz, mind attól az izomhoz a n. cruralison át halad. Ezen tényből következik, hogy ha a n.­cruralisban a vezetés meg van akadályozva, az in­reflex meg fog szűnni.

Next