Orvosi Hetilap, 1882. május (26. évfolyam, 19-22. szám)
1882-05-07 / 19. szám
Budapest, 1882. 19. sz. /május 7. ELŐFIZETÉSI ÁR : helybenés vidéken egész évre 10 írt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmentesítendők. HIRDETÉSEKÉRT soronkint 15 új kir. Megrendelhető minden kir. postahivatalnál, a szerkesztőségnél nádor-utcza 13. szám és Kilián György könyvkereskedésében váczi utcza Drasche-féle házban-ORVOSI HETILAP. CIONIS KÜLFÖLD! GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBUTÁRLAT KÖZLÖNYE. HUSZONHATODIK ÉVFOLYAM. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. Tartalom: Lechner K. tr. Schwartzer F. tr. kir. tan. magán elme- és ideggyógyintézetéből. A téboly agytáplálkozási zavarainak localisatiója. —Irsai Á. és Babes V. trok. Kísérleti adatok az idegrendszer befolyásának tanához a bőr kóros átváltozásaira vonatkozólag. (Vége.) — Könyvismertetés. Die Harnconcretionen des Menschen und die Ursachen ihrer Entstehung. Von Dr. R. Ultzmann in Wien. — Lapszemle. A tüdőbetegségek miatt végzett műtői beavatkozásokról. Tárcza : A budapesti kir. orvosegylet IX. rendes ülése 1882. ápril 22-kén. (Vége). — A biharmegyei orvos-gyógyszerész- és természettudományi egyletnek 1882. évben tartott szakülései. Január, február és martius. — A szülészeti és nőgyógyászati szakosztály a londoni nemzetközi congressuson. — Vegyesek. — Szerkesztői levelezés. — Pályázatok. MEGJELEN MINDEN VASARNAP. Schwartzer F. tr. kir. tanácsos magán elme- és ideg-gyógyintézetéből Budapesten. A téboly agytáplálkozási zavarainak localisatiója. (Tanulmány.) Közli Lechner Károly tr. intézeti főorvos. I. Szellemi életünk azon kóros elváltozásai között, melyek — tisztán csak az agy táplálkozási zavarain alapulva — functionális rendellenességet képeznek, anélkül, hogy az agyban e rendellenességnek megfelelő, kézzelfogható nagyobb materiális elváltozások is lennének jelen: előkelő szerepet játszik a téboly, s ennek számos válfaja. Miután a téboly különféle alakjai összegükben az elmekórok statistikájában majdnem 50%/o-kal vannak képviselve, e gyakoriságuknál fogva a gyakorló orvos szemében is kell, hogy nagy fontossággal bírjanak, annyival inkább, mivel az van hivatva kiválóan a keletkezésében rendszerint fel nem ismert betegségre ideje korán, kellő időben rámutatni, s — a betegség további kifejlődését sokszor megakadályozva — azáltal az emberiséget számos, gyakran roppant horderejű, családi, s társadalmi drámák átszenvedésétől megóvni. A gyakorló orvos e fontos hivatásának czélszerű betölthetésére nem elegendő csak e betegség kórképével ismerkedni meg egyedül. Hisz a tünetek értéke, azok szövődésének mennyisége és lefolyásuknak időrendje, s minősége önmagában nem képes még útmutatót adni arra nézve, mily prophylactikus rendszabályok által óvhatjuk meg az egyes egyént hasonló betegségek átszenvedésétől. Csak a kórságok benső lényegének tudata, s az e belső lényeget alkotó kórboncztani elváltozások kellő ismerete nyújthat biztos támpontot oly órszabályok igénybevételénél, melyeknek segedelme mellett jogos alapon remélhetjük a betegséget csírájában elölhetni, avagy keletkezését egyáltalában megakadályozni. Feladatunk tehát főleg oly adatok nyújtásában összpontosul, mely adatok, a téboly kórboncztani képét nagyobb világosságba helyezve, e betegség kóroktani mozzanatait is jobban kiemelkedni és megbírálhatóbbá válni engedik , s melyek azonfelül e kóroktani mozzanatok szoros körülhatárolása által, hathatós fegyvert is szolgáltathatnak a gyakorló orvos kezébe a betegség elhárításának nehéz munkájában. E szerint elsősorban a téboly lefolyása alkalmával kifejlődésre jutó kórboncztani elváltozásokról kellene szólanunk. A téboly kórboncztanáról azonban mindeddig mit sem tudunk. Bár a bonczolásra kerülő esetek száma nem csekély, mégis azoknak minden typicitást és különös jelleget nélkülöző leletet teljes homályban hagynak bennünket, sőt a legtöbb esetben hiányozván még minden — a tudomány mai segédeszközeivel észlelhető, kimutatható — elváltozás az agyban : kénytelenek vagyunk a téboly lényegének felderítésére vonatkozó szándékunkról, kórboncztani úton, egyelőre lemondani. Tudjuk, hogy az agy élettani működése, boncztani alakelemeinek rendszeres functióiban áll, s bárha nem ismerjük ama materiális, vegyi vagy physikai elváltozásokat, melyek ezen idegelemek életműködései közben végbe mennek, tudjuk még azt is, hogy eme idegelemek kellő functiójának fő feltétele kizárólag csak azoknak rendszeres tápláltatásában keresendő. Az agy bonctani alkatrészeinek helytelen tápláltatása képezi tehát általában az alapot, melyre e szerv működészavarai mindenkor visszavezethetők, s az agykéreg idegelemeinek ily rendellenes tápláltatása szolgálhat különösen azon agyzavaroknak hasisául, melyek a szellemi élet kóros jelenségei alakjában jönnek nyilvánulásra. A kóros elmeműködés magyarázata, annak végső okaiban, kutatás tárgyát képezte a mióta csak egyáltalában elmegyógyászat létezik. A psychopathologia története számtalan ily értelmű kísérletet jegyezett fel lapjaira, anélkül azonban, hogy azok e tudományt csak egy tapáttal is közelebb hozták volna a kitűzött czél felé. Ily tapasztalatok után, s oly kevés kilátás mellett nem csoda, ha a negatív korszaka következett be, mely elérhetlennek hirdetve az értelmi működéseink közepette végbemenő folyamatok élettani magyarázatát, tagadásba vette egyszersmind az elme kóros tüneteinek lényegébe való beláthatás lehetőségét is. Mindezek daczára az ismeretek elégtelensége és a dolgok