Orvosi Hetilap, 1882. július (26. évfolyam, 27-31. szám)

1882-07-02 / 27. szám

675 ' — — — — érdekes esete indított arra, hogy e kérdéssel tüzetesebben fog­lalkozzam. Az eset következő, 1880-diki év július havában W. Venczel, csehországi születésű, 26 éves asztalos segéd az egész testet elborító küteg miatt felvétette magát a helybeli bőrkóro­­dára. Állítása szerint ezelőtt 3 évvel a mony alsó felületén és a fantáron egyes, lassan kint nagyobbodó kinövéseket vett észre, melyek különösen az utóbbi nyári hónapok alatt, véleménye szerint az izzadás miatt, annyira megszaporodtak, hogy most már mindenütt az egész köztakarón feltalálhatók. Pontosabb megtekintéskor csakugyan kitűnik, hogy a hom­lok, a halántéktájak, a szempillák, a nyak, a tarkó és a mell, a has és az ivarszervek, nemkülönben a felső és alsó végtagok is többnyire elszórtan, csak imitt-amott egymáshoz közelebb fekvő köles-, egész lencsenagyságú dudorkákkal vannak megrakva. Ha nagyobb figyelemmel kísérjük az elhelyezési viszonyokat, akkor meggyőződünk arról, hogy a mollus..um-kivirágzások előfordulnak ugyan az egész test felületén, mindazonáltal mennyiségük az egyes testtájakon különböző, így az arc­tól kezdve le a has felső har­madáig csak szórványosan jönnek elő, ezen alul azonban feltűnő­­leg nagyobb számmal találtatnak. Leggyakoriabbak a fanctómban, a fitymán és a borokon, azonban előfordulnak még a mony­ makk­ján is. Igen szembeötlő az, hogy a felső végtagokra a nyakról és a tarkóiról terjedtek át, mit abból lehet következtetni, hogy a vállizületen és a körülötte fekvő részeken számosabbak, mint a felső végtag más helyein. A kéztő­izület körül alig találunk egy­­egy elszórt kivirágzást, a kézen magán pedig (a kézháton és a tenyéri felületen) azok egészen hiányzanak. Az alsó végtagokon oly­módon vannak elhelyezve, hogy majdnem csupán a c­omb belső oldalán jönnek elő, míg annak külső oldalán és a lábszárak men­tén mind ritkábbak lesznek. A bokaizületeken ismét többet látunk, majd megint eltűnnek, míg a két láb teljesen ment ma­radt tőlük. A molluscumnak ezen, az irodalomban alig említett érdekes elterjedésén kívül megemlítendő még annak előfordulása a fej hajas részein is. Ez utóbbi körülményre annál nagyobb súlyt fektetek, mert Kaposit­, s mások annak hiányát ily helyen hang­súlyozzák. Úgy­ látszik, hogy a kivirágzások itten már régóta léteznek, mert a beteg azokat kicsinységük daczára is észrevette. Nevezetes ezen kivirágzásokra nézve az, hogy ezek nem terjedtek el az egész fejen egyenletesen, hanem az utóbbinak több pontján kisebb nagyobb területen egyes csoportokat képezve jönnek elő. Az egyes dagokat átvizsgálva, azok szembetűnőleg külön­böznek egymástól. A legfiatalabb kivirágzások kicsiny, kerekded képletek, melyek rendes bőrszínűek, miért is könyen kikerülik a figyelmet. Ha közelebbről szemügyre vesszük azokat, csúcsaikon a felhámon áttű­nő, világos sárgásba játszó pontocskát látunk, mely oldalról alkalmazott nyomásra kijön, s az ujjak közt kevés maradékkal teljesen szétdörzsölhető. Ezen bennéket górcső alatt vizsgálva, kiderül, hogy az felhám-rögökből, s az alább leírandó molluscum-testecsekből áll. Ebből kétséget kizárólag kitűnik, hogy­ ezen kicsiny, külsejükre nézve némileg a pilaris lichen­hoz hasonló kidudorodások a molluscum contagiosumnak kórodailag alig ki­mutatható kezdetleges stádiumai. A valamivel nagyobb dagok az előbbiekhez néha egészen hasonlók, de gyakrabban külsejükre nézve elütök. Ugyanis a fennt említett, a felhámon áttünő sárgás pontocska kiemelkedik, oldalt szabálytalan csikókban folytatódik, s úgy néz ki, mintha egyes pontocskák egymás mellé sorakozásából jött volna létre. Ennek következtében a daganat egyenetlen felülettel bír. Valamint azonban a dagok felülete az említett pontocskák össze­­halmozódása által egyenetlenné vált, úgy másrészt változik a dagok alakja új dagrészeknek oldalról történt hozzánövése által is. Az ily­en molluscum-dagok tehát különböző irányban elnyúl­­taknak látszanak és szabálytalan alakúak. Ha a molluscum-daganat a kifejlődés ezen fokát elérte, akkor a felhám feszülése miatt némileg fényes, kiállóbb helyein pedig leggyakrabban mintegy tű­szúrással előidézett mélyedést mutat, melyeknek azonban épen nem kell mindig összeesni a dagocska központjával. A dag további fejlődésével azonban rendesen a hiányzó részeken új kinövések támadnak, úgy hogy végtére is eredeti gömbölyded alakjához visszatér. Tekintettel a molluscum fejlő­désének leírt módjára, azt hajlandó vagyok érett, illetőleg teljesen kifejlődött képletnek tartani, mely új dagrészeknek minden oldal­ról egyenletes hozzánövése által az eredeti kerek alakot vissza­nyerte. Az ilyen dagocska viaszszínű vagy gyöngyházfényű, göm­bölyded, felülről tekintve kissé ellipsoid alakú, falain edényháló­zatokkal bír, s tetején sárgás fehér, száraz anyag, az előbb leírt pontocskákból fejlődve, van felhalmozva. Ha az érintett felhalmo­zott anyagot óvatosan eltávolítjuk, azt látjuk, hogy az össze­függő tömeg tulajdonképen több darabnak összetapadásából kelet­kezett, s hogy minden egyes darab egy mélyedésbe mint valami csap be van ágyazva. Ezen magyarázat helyessége mellett szól azon tény, hogy ha valamely molluscumot oldalt összenyomunk, akkor bennéke több helyen nyomul elő. Nem ritkán azonban megtörténik az is, hogy egy nagyobb molluscum felületén levő nyílások azáltal, hogy válaszfalaik részben egybeolvadnak és leválnak, egy nagy űrré folynak össze, s ekkor jön létre a köl­dök (Delle) typikus képe. Smitt, amott oly kivirágzásokat találunk, melyek a rendes nagyságot túlhaladják, így pl. találunk a meny hátsó felületén dagot, mely 1*5 cm. széles, 1-8 cm. hosszú és 6-5 cm. magas volt, s kiirtása után megméretvén, súlya 6-5 gm-ot tett. Ily dagoknak közelebbi megtekintésénél nagyobbrészt észrevesszük, hogy a szó szoros értelmében egyes önálló kivirágzások össze­olvadásából keletkeztek. Könyen lehet ugyanis észlelni, hogy két vagy több kivirágzás eredetileg oly közel állott egymáshoz, hogy fejlődési folyamatukban összefolytak, mint már Ebert*) és mások ezt leírták. A dagok terjedésének másik oka a gyuladás követ­keztében támadt duzzadtságot lehet észlelni. Mind­ezen külön­böző tényezők közreműködése által azután tekintélyes nagyszámú dagok keletkeznek. Sajátszerűségüknél fogva különös figyelemreméltók azon molluscum-kivirágzások, melyeket a test szőrösebb helyein talá­lunk. Az ilyen dagokon legtöbb esetben nem találunk szőrt; ez csak a dag szélén jön elő, mi első tekintetre azt a benyomást teszi, mintha a molluscum csak az egyes szőrök közt szabadon maradt bőrtereket töltene be. Hogy ez azonban nem így van, arról meggyőződünk, ha pl. a fandomban, vagy a borokon fej­lődésben levő kivirágzást közelebbről megtekintünk, a­midőn is azt látjuk, hogy a dagban csakugyan van szőr, de annak szélén, míg nagyobb dagoknál a közepén is található. Csakhogy ezen szőrszál nem sokára kihull, s a daganaton csak egyes pehely­­szőröcskék (lanugo) maradnak hátra. A felhozott tényekből azt következtetem, hogy a szőröknek a daganaton való jelenléte vagy hiánya a­dagok fejlődésére semmi bizonyítékot sem ad. Ezen fejlődési stádiumok mellett betegünkön még különböző visszafejlődési szakok is észlelhetők: igen gyakori visszafejlődési mód az, a­midőn a daganat kiszárad és lelohad. A daganat ezen esetben petyüdt és ránczos, belőle még erősebb nyomással sem nyomható ki molluscum-bennük, hanem a helyett a vérző sze­­mölcs­ test fordul ki. A visszafejlődés egy másik betegünkön ész­lelhető neme az, midőn a daganatban lob lép fel, minek követ­keztében genyedés támad, mely az egészet elpusztítja. Oly kivi­rágzásokon, melyeknél a lob kezdő stádiumban van, kívülről semmi feltűnőt sem lát az ember. Ezek oldalainak összenyomása­kor többé kevésbé sűrű, fehéres pép (milk liken Bateman) fordul ki, melyben górcső alatt geny- és epidermis-sejtek, s molluscum-testecsek találhatók. A láb fokozódásával a daganat két akkorára is megnő, intens piros színű és oedematosus kül­lemű. Az ilyen daganatból kinyomott bennek véres, savósgenyes folyadékot képez, melyben rostonya alvadék is van. Ha a láb ennyire haladott, akkor a daganat elpusztulása okvetlenül bekö­vetkezik. Ily esetekben t. i. kisebb-nagyobb mérvű anyagvesz­­teség áll be, minek következtében az egész molluscum elpusztul. A lefolyt processus utolsó maradványaiként apró, rendetlen alakú, élénk piros színű hegek láthatók. Betegünk bőre különben ép, rajta semmi kóros behatásnak nyoma sem fedezhető fel. Arczán és a törzsön számos milium és molluscum fibrosum látható ; ez utóbbiak különösen a tarkót *) Vierteljahresschrift für Dermatologie und Syphilis. Wien 1887. P- 333-) Jahrbuch der Kinderheilkunde. 1870,'p. 152. 676

Next