Orvosi Hetilap, 1883. február (27. évfolyam, 5-8. szám)

1883-02-04 / 5. szám

103 104 orvosok is igen sokszor, mint épelméjű egyéneket tekintik azokat. Továbbá találtam, hogy a roham többnyire hir­telen lép fel; vannak azonban esetek, mikor mindig bizonyos előjelek előzik meg azt. Felkiáltás soha sem törté­nik, mint ez a nehézkórnál történni szokott; a száj nem habzik, a láták azonban kitágúlnak, s nem reagálnak; sőt vannak esetek, mikor a láta-tágulás a rohamot több órá­val megelőzi. Legújabban többen említik, hogy a vizelet­ben fehérnye jelen meg. A betegeknek úgy tűnik fel, mintha a körülöttük levő tárgyak forognának; sőt Dela- siauve azt állítja, hogy valami ösztön magát a beteget is azon irány felé vonja, mindazonáltal az elesést meg­akadályozza azáltal, hogy vagy leül,,vagy megtámaszkodik. Ezen betegeknél a teljes eszméletlenség leginkább csak pillanatra vesz el, azután elhalaványodnak azok, egész tes­tükben reszketnek, s vagy egyes végtagokban, vagy csak egyes izomcsoportokban lehet rángást észrevenni. Mindezek után bágyadtság, félénkség, szomorúság és tévengés lepik meg a betegeket, s a legkülönfélébb dolgokat követik el, vagyis a roham után sokkal feltűnőbbek a következmények, mintsem azalatt. Vannak esetek, midőn a betegek a roham után czél nélkül kóborolnak, s ha a roham éjjel jelent­kezett, ágyukból kikelnek, barangolásnak indúlnak, s ez rendesen akkor szokott történni, mikor a baj még csak kezdetleges. A későbbi stádiumban, kivált ha a baj félénkséggel van párosúlva, hajlandók vagy önmagukat, vagy másokat megölni, vagy gyújtogatni; magukat min­denki előtt védelmi állásba helyezik, bárha meg sem szólíttattak; ilyenkor gorombák, dühösek lesznek, s nem­csak verekedésre készek, hanem gyilkosságra is, sőt ezt a legtöbb esetben elkövetik. Ezen esetek különfélesége tényleg az orvosi gyakor­latban nem ritka, de ezen kórformákat simulálók száma sem ritka. Volt alkalmam több ily esetet észlelni, midőn az illetők annyira vitték a simulatiót, hogy legkevésbé sem lehet azon csodálkozni, hogy az ezen kórformákkal nem-foglalkozók nem ismerték fel az illetők turpisságát, mit azonban csak hosszas megfigyelés által lehet felismerni. A nehézkor ezen aequivalens alakjai elő szoktak fordúlni úgy nőknél mint férfiaknál; az utóbbiaknál azon­ban azok mégis gyakoribbak, mit leginkább bizonyít a magyarországi tébolydák statistikája. Nőknél jól meg kell azt különböztetni a hysteriától, s ennek válfajaitól, — mi szintén szokott elmebeli tünetekkel előfordúlni, — nemkü­lönben catalepsia és eclampsiatól. A nem rég múltban alkalmam volt több esetet ész­lelni, melyek közül pár idevágó exquisit esetet van sze­rencsém közölni, Laufenauer tnr. oszt. főorvos úr enge­délye folytán, a sz. Rókus-közkórház elmebeteg-figyelő osztályáról. A) Sch. A., 43 éves, rkath., nőtlen, budapesti születésű tanuló, majd katona, később vasúti raktárnok, az utóbbi időben pedig foglalkozás nélküli. Előzmények. Szülei előtte ismeretlen betegségben és korban haltak el ; három testvére közül a legidősebbiket ő maga lőtte agyon, a második sz. Rókus-közkórházban nehézkóros roham közt halt el, míg a harmadik él, egészséges, s négy gyermek anyja. Gyermekkorában szülei iskoláztatták őt, s négy real-osztályt végzett; iskoláztatási ideje alatt mintegy 12 éves korában ját­szás közben elesett, s fejét igen súlyosan megsértette. Plzen helyen több napig tartó fájdalmas daganatja is volt, mely azonban később teljesen meggyógyúlt. 17 —18 éves korában súlyosabb I bujakórban szenvedett. 21 éves korában már mint katona lová­ról leszédült, s eszméletlenül, kocsin szállíttatott a katonai kór­házba, hol hat héten át súlyosan megbetegedve, időnkint ön­kívületi állapotban feküdt. Ezen betegségéből felgyógyúlva, koron- kint szédülés fogta el őt, mely azonban csak rövid ideig tartott. A szédülési rohamokat rendesen hosszabban tartó kisebb fokú fej­fájás követte. 24 éves korában szintén még mint katonafegyencz szállítmánnyal volt megbízva B-ről M-be, s midőn az expeditioból visszatérőben volt, Pesten átutaztában feltette magában, hogy katonai állására többé nem megy vissza. Hogy ezt annál könyebben keresztülvihesse, előzetesen pár napi szabadságot vett, szabadságideje első napjának estéjén mulatni ment, s a mu­latság után másnap a már régebben kimaradt szédülése ismét jelentkezett, melyhez még fejnyomás érzete és némi izgatottság járúlt. Ezen állapotban újból neki fogott a mulatságnak, pénzét fecsérelte, s a mulatságon jelenlevőkkel kisebb összekoczczanása is volt. Másnap fivéréhez ment, őt valamely ügyben kérdőre vonni, vele szintén összeveszett, s csak azután távozott onnan. A rá következő napon töltött fegyverrel kiment a kerepesi temetőbe, s minden előzetes és előtte ismeretlen okból öngyilkos akart lenni, de az ott járókelők ebbeli szándékában őt megakadályozták. Ekkor valami különös ösztön által arra indíttatott, hogy fivére laká­sára menjen, el is indúlt a temetőből, s az úton különféle gondolatok­kal volt eltelve, mialatt azon vette magát észre, hogy fivére lakásán van, kivel épen a lépcsőn találkozott, s miután vele több heves szóváltása volt, a nála levő fegyverrel fivérét mellbe lőtte, ki is halva rogyott össze. Ezután felment sógornőjéhez, s ezt mondá: „Ha nem láttál még gyilkost, úgy nézz meg engem, ki férjedet, t. i. fivéremet lőttem le“. A tett elkövetése után éjjel­nappal járt-kelt, igen nyugtalan volt, s csak nyolcz nap után kezdett tisztábban eszmélni, midőn is a felett elmélkedett, hogy hát mi is történt vele; nem birta felfogni, hogy egy embert, az ő saját fivérét minden ok nélkül így meggyilkolt. Ezután hadi törvényszék elé lett állítva, s tíz évi várfogságra ítéltetett (kegyelem útján). Fogsági ideje alatt önálló dolgot nem végzett, disciplinarius büntetése nem volt, cellába soha sem zár­ták őt, s bort vagy sört, ha becsempésztek, ő is ivott, s tíz év lefo­lyása alatt szédülései — bár ritkán és kis mérvben, de még mindig jelentkeztek. A várfogságból 1871-ben lett szabadon bocsátva, a mikor is a m. északkeleti vasútnál S.-A.-Ujhelyen raktárnoki állást kapott. Szolgálatát pontosan teljesítve, dolga elég jól ment, annyival is inkább, mert szédülései meglehetős hosszú időközök­ben jelentkeztek; 1876-ban azonban a szédülési rohamok gyak­rabban jelentkeztek, még pedig párosúlva fejfájással és fejnyomás- érzettel, sokkal nagyobb mérvben mint azelőtt, melyhez még járúlt az alsó végtagok zsibbadása, később pedig görcsös rán- gása. A baj mindinkább gyakoribbá vált úgy annyira, hogy 2—3 naponkint — leginkább éjjel — jelentkezett. Ugyanezen időtájban Bécsben lévén dolga, felutazott, s midőn dolgait elvégezte, egy nagy kést vásárolt azon szándékkal, hogy azzal életét kioltja, mit oly formán eszközölt, hogy balkarjának hajlító oldalán nagy sebet ejtett, a nagy vérvesztés következtében önkívületi állapotba esett, s csak akkor eszmélt fel ismét, midőn már kór­házban volt, a honnan öt heti gyógykezelés után távozott. Bécs­ben léte alatt állásáról lemondott, s Galíciába utazott, hol egy pénzintézetnél nyert alkalmazást, de a mennyiben az ott divó nyelvet négy éven át nem birta elsajátítani, 1880. év junius havában onnan is távozott és Budapestre jött alkalmazást keresni. 1876-tól, midőn öngyilkossági szándékból karját elmetszette, egész 1880. év julius haváig szédülési és görcsös rohamai nem jelent­keztek, csakhogy magába zárkozottan élt, folyton félénk volt, s csak szükségből beszélt. Mint fenntebb említém, Budapestre jött, hogy állást keressen, de miután a magyar nyelvet tökéletesen nem birja, itt sem juthatott álláshoz. Szorongatott helyzetében szédülése és görcsös rohamai újból jelentkeztek, melyhez némi izgatottság is járúlt; nem volt nyugta, s különösen éjjel, ágyából kikelt és czél nélkül barangolt a városban. Mindennek követ­keztében elhatározta, hogy magát meglövi, vett is fegyvert, s tettét véghez akarta vinni, de a tett elkövetése előtt a rendőr­ség által elfogatott, s a fegyvert tőle elvették, de pár nap

Next

/
Thumbnails
Contents