Orvosi Hetilap, 1883. június (27. évfolyam, 22-25. szám)

1883-06-03 / 22. szám

583 Mart. 23-án tehát 45 nap — az eddig tapasztalt legna­gyobb időköz — múltán rövid ideig tartó rohama volt. Ez idő óta a betegnél újabb rohamok nem jelent­keztek. Megjegyzendő, hogy a rohamok rendesen a seb kötözése után, mely kötés a drainek helyén, gengedéssel járó erős sarjadzás miatt volt szükséges, részint pedig gyomor-túlterhelés után léptek fel. Jelenleg a beteg fej­fájása megszűnt, értelmi és emlékező tehetsége emelkedik, a bal végtagok ereje és mozgási képessége semmi kívánni valót nem hagy hátra, a vizelési inger megszűnt, s vize­letét vissza tudja tartani. A trepanált helyen négy kraj­­czár nagyságban agyi lüktetés észlelhető. A beteg tehát, a­mint kivenni méltóztatott, négy év­vel ezelőtt fejen üttetett, s két év óta őskóros rohamok­ban szenved, melyek utóbbi időben mind gyakrabban lép­tek fel. Az őskóros rohamokat a szenvedett sértés után bekövetkezett horpadással okbeli összefüggésbe kellett hozni, a trepanatiót indicáltam, s végeztem azon remény­ben, hogy a depressio megszüntetése után az őskóros rohamok is lassan kint gyérülni fognak, s talán később meg is szűnnek. Hogy e felfogás nem volt minden alap nélkül, azt a következmény mutatja. A beteg állapota már a műtét után is tetemesen javult, s a seb behegedése után rohama 45 nap múlva, s csakis akkor volt, midőn nagyon túlterhelte gyomrát, a bal végtagok ereje telje­sen visszatért, s az önkénytelen vizelés megszűnt. Hogy a koponya sértése után ekkór lép fel, az már rég ismert tény. E szövődmény, illetőleg utóbántalom fellépésének gyakoriságára nézve igen eltérő adatokat találunk az irodalomban. Moreau 85, epilepsiában szen­vedő betegnél kórokul koponyasértést talált. Echevierra 783 eset közül 63-szor. Bluhm összeállításában, mely leg­inkább az angolok által 1872 — 1876-ig tett tapasztalatokra támaszkodik és 925 trepanált betegre vonatkozik, azt találjuk, hogy ezek közül 30 szenvedett ős kórban. Ezek­kel szemben Althaus a londoni orvosegyletben a trepa­­natio szükségességéről traumatikus okból eredő epilepsiá­­nál folyt vita alkalmával felemlíté, miszerint 14 év alatt észlelt 3000 eskóros betege közül egyiknél sem volt kül­­erőszaki behatás az eskór valódi okának vehető. Az észak-amerikai államok nyugdíj­listájában 98, koponya­­sértés miatt nyugdíjazott közül 9 szenvedett eskórban; 69 közül, kiknél nagyobb csontdarabok távolíttattak el, 14 volt eskóros. Már ezen néhány adatból is kitetszik, mennyire tér­nek szét a nézetek. Nem is lehet feladatom a talált ada­tokból az őskór gyakoriságára következtetést vonni, mert az adatok hiányosak, s számuk is kevés. Elég­ mint elvi­­tázhatlan tényt megjegyezni, hogy koponyasértés után eskór valóban kifejlődhetik. A koponyasértések, melyek eskórhoz vezetnek, igen különbözők lehetnek. Az eskór származhatik tisztán a sértés után támadt bőrhegből reflectorius úton és úgy, mint más helyen levő bőrhegek szintén epilepsiát idézhetnek elő. Bryant említi, miszerint erőszaki behatás után támadt ős kórban szenvedő beteg­nél a bőrhegbe bemetszést tett, s miután meggyőződött a felől, hogy a koponyacsontok épek, a további műtevés­­től elállott ; a beteg a heg kimetszése után meggyógyult. Ez eljárást más két betegnél szintén kedvező sikerrel alkalmazta. Neftil esetében a beteg hat év előtt homlokán ütést szenvedett, s a seb begyógyulása után visszamaradt hegtől epileptikus rohamot lehetett kiváltani. Ez esetek nem állanak egyedül az irodalomban, számuk aránylag elég sok. A koponyacsontok sértései között már régibb idő óta ismeretes, s Broca által lett először hangsúlyozva, később Busch, s mások által megerősítve, hogy különö­sen a koponyahorpadások azok, melyek későbbi őskórt előidéző okul szolgálnak. Bergman is említ beteget, kinél 8 éves korában epileptikus rohamok léptek fel, kiindulva ama koponyahorpadástól, mely a fejnek szálfogó által történt extractiója alkalmával támadt. De nemcsak de­­pressiók, hanem a külerőszaki sértés után támadt lábos folyamat folytán következményképen fellépett csontkinö­vések, a kemény agyhártyának összenövése a koponyával is idéznek elő eskórt. Továbbá a szövődményes csonttö­rések is eskórt vonhatnak maguk után. Ilyen esetet ír le Balassa egy dsidásnál. Warren öt complicált koponya­csonttörésben szenvedő beteget kezelt, kiknél eskór is volt jelen. Továbbá a külső lágy részeknek külerőszaki beha­tása után, a koponyacsontoknak sértése nélkül is fellép­het az eskór. Az ily esetekben fellépő eskóros rohamok magyarázatául a Westphal-féle kísérletek vétetnek segít­ségül. Ha tengeri nyulak koponyájára pl. kalapácscsal erős ütéseket teszünk, a fejbőrön epileptogén öv marad vissza; ha a bőrt ez öv területén belül megcsípjük, az állatoknál őskor lép fel. Westphal a bonczolt állatok nyúlt agyában vérömlenyeket talált, s így legközelebb esett eme ütések folytán a görcs­központ bántalmazott­­ságának felléptét felvenni. Igaz, hogy oly egyének, kik­nél ily, a koponya megütése után támadt eskót észlelte­­tett, epileptogén övvel nem bírtak; így Steuer esete, a­hol eskór a koponyára gyakorolt erős ökölcsapás után jött létre. Ha azonban tekintetbe veszszük, hogy a lágy részek, s a koponya csontok sértése nélkül is külerőszaki behatás után az agy maga sértve lehet, kérdés tárgyát képezheti, mint Bergmann is említi, hogy az ilynemű ese­tekben az agykéreg, vagy a görcs­ központ van-e bán­talmazva ? Végül az agyállomány sértései után is észleltetett eskór. Hitzig és később Pitner és Frank azt találták, hogy ha kutyákon valamely, az agykéregben fekvő moz­gató­központot exstirpálnak, bizonyos idő múlva eskóros­­ rohamok lépnek fel, mert a szomszédos kéregállomány ingerlékenysége jelentékenyen fokozódott. Ezen, a kéregállomány sértése után támadt őskóros rohamok bizonyos közös jeleggel bírnak. A görcsök min­dig bizonyos izmokban kezdődnek, s ezeken van a gör­csös állapot legjobban kifejezve; ezek után a szomszédos izmokra a megfelelő, majd az ellenkező testfél izmaira tér át a görcs. Elég gyakran azon izmokban, melyekben a görcs kezdődik, múló félhüdéses állapot, vagy teljes hüdés lép fel. Ez a Jackson-féle eskör, melynek néhány példája az irodalomban is le van téve. Bechteren és Berger közöl­nek ilynemű eseteket. Láttuk tehát, hogy az őskür felléphet ép úgy a koponya lágy részeinek, mint a csontoknak, s magának az agyállománynak sértése után is. Hogy a koponyasér­tések után az agy működéseinek másnemű megzavarásai 5§4

Next