Orvosi Hetilap, 1883. december (27. évfolyam, 48-52. szám)

1883-12-02 / 48. szám

1265­­­266 A kis- és nagyedények hangjai, kivéve a szívcsúcson az elsőt, mely kissé tompa, általában tiszták. A pulmonalis 2. hangja kissé ékeltebb az aortáénál. A szívműködés rendetlen; a pulsus kicsiny, de elég erős, perc­enkint 70—80. A has erősen kitágult, falai feszültek, ellentálló tapinta­­túak, a kopogtatási viszonyok hanyattfekvő helyzetben az epi­gastrium és a köldöktáj felett dobos kopogtatási hangot adnak, mely lefelé tompa üres hangba megyen át. A kettő között a határ egy homorulatával felfelé néző, s mindkét oldalt a borda­ív alá húzódó görbét képez. Helyzetváltoztatásnál annyiban vál­toznak e tünetek, hogy az éles dobos kopogtatási hang mindig a legmagasabban eső részeket foglalja el, míg az alább esők tompa üres hangot adnak. Tapintó lökésnél a tompulatnak meg­­felelőleg hullámzás érezhető. Szék gyakori híg ürülékből áll, így álltak a viszonyok az első nap délutánján. Ez volt a tünetcsoport, mely után kérdem, nem joggal esett-e gyanúnk arra, hogy itt a hydrops okául a vesék megbetegedését tekint­sük? Nem ezt gyaníttatá-e az oedema a szemhéjakon, s a bőrszín ? Nemkülönben szemben a circulatio szerveinek negatív vizsgálati eredményével nem joggal támadt-e bennünk azon gyanú, hogy az anamnestikus adatok megbízhatóságát itt is — mint az oly sok esetben történik — a maga értékére leszállítva, legalább is kétségbe vonjuk az oedemának a lábakon történt kezdetét. Ezen rövid pro és contra érvelés tehát, mint említem jog­gal azon meggyőződéssel engedett a beteg ágyától távoznunk, hogy itt a vizeletnek másnapra várt vizsgálati eredménye ki fogja egészíteni a még hiányzó tünetcsoportot arra nézve, hogy hatá­rozott feltevésünk az idült parenchimatosus Bright-kórt illetőleg megerősíttessék. A 29-ikén általam elemzett vizelet vizsgálati eredménye a következő volt : A vizelet napi mennyisége 400 kcm., színe halavány bar­násvörös, fajsúlya 1021, vegyhatása erősen savi, húgysavas sói megszaporodtak. Idegen alkatrészül sok fehérnyét tartalmaz. Górcső alatt egyes hólyag-hámsejtek, egy-két fehér vérsejt és hyalin cylinder látható. Hogy ily­ adatok folytán, mily határtalan volt meglepeté­sünk, s hogy mily érdekkel néztünk az újjonan megindítandó vizsgálat eredményének kimenetelére, azt nem akarom leírni. De, hogy nem sok tünet volt, melyet új gondolat­menetünkben fel­használhattunk volna akkor, midőn a látott okozatoknak láthatlan okát, vagy okait újból keresni indultunk, az egyszer bizonyos. A kis circulatiót, a tüdőket nem illethette gyanúnk, nem pedig azért, mert ezek bántalma egyrészt nem szokott ily fokú vizenyőket okozni, másrészt, ha még­is itt lenne az ok, úgy lehetetlen, hogy ez physicális tünet által ne jelezné magát. S így­ nem maradt más hátra, minthogy gy­anúnk egész súlya a szívre, illetőleg annak szájadékai és billentyűire essék. Ezek után tehát elértem fejtegetésünk azon részéhez, hol egyrészt kizárás, másrészt tapasztalat folytán kórisme mondassék ki akkor, mikor az előre bocsátott jelen állapot szerint, nincs is tünet tulajdonképen magáról a szív részéről, mely azt erősíteni hivatva lenne. De vizenyő, tüdőhurut, s a mi fő pangási vizelet van jelen, s ennek oka az elősoroltak alapján másutt, mint a szívben nem lehet. S ha ez így van, úgy hol kell hát annak szé­kelnie? lássuk! Midőn a belgyógyász figyelme bizonyos concret esetben szív­bajra hivatik fel, s feladatát teljesítendő annak székhelyét biz­tossággal igyekszik kitudni, úgy kérdem, nem-e a szívcsúcslökés hely­zete, a szívtompulat nagyobbodásának iránya, a szívtájon a hangokat helyettesítő zörejek, s a szív kóros változásai folytán a vérelosztódásban szükségkép beálló kereskedést, illetőleg több­letet jelző tünetek, s az ebből származó viszeres pangások, melyek végül az incompensatio szakában átszivárgásokra — vizenyők — vezetnek azon tünetek, melyek, mint értékesíthetők, rendelke­zésére állanak. S ha ezen előre bocsátott követelményekkel szemben, ese­tünknek a szívtájra vonatkozó jelen állapotát tekintjük, úgy ennél útbaigazítást ígérő tüneteket alig, vagy jobban mondva nem is találunk , mert, a szívcsúcslökés inkább csak gyanított, mint való, a hangok tiszták. A­mi a tompulatnak 2 cm-rel némileg kifelé való terjedését illeti, azt inkább lehetne az ascites által — melyre nézve az elég nagy — magasabbra helyezett rekesz állása által kihelyezettnek, mint a jobb szív nagyobbodását jelző tünetnek tekinteni, mert erre nézve az, ily viszonyok között, leg­alább is kicsiny. Ha pedig az elősorolt hiányok mellett mégis, a kis és nagy kör hajszál-edényeiben következményileg kimutat­ható torlódásra gondolunk, úgy azt, a pulmonális magatartásá­ból nem bizonyíthatjuk, hiányozván abban az oly fokú éleltség, mely többre, mint szintén csak a rekesz magas állásából eredő circulationális rendellenességre engedne következtetni. Megtéve tehát így az összehasonlítást egyrészt a szívbeteg­ségi kórisme követelményei, s másrészt esetünknek a szívtájra vonatkozó adatai között, úgy azt hiszem, hogy az elősoroltak alapján mintegy önkényt elődomborodik már a nehézség, mely­­lyel meg fog kelleni küzdeni akkor, midőn a cardinális tünetek hiányában a tény felderítéséhez csak is oly tünettöredékkel ren­delkezünk, melyeket rendes körülmények között csupán másod­lagosan, mint a már bebizonyított zavart mechanikus változások elmaradhatlan következményeit, vesszük tekintetbe. Ezek után tehát csak­is a kis és nagy kör hajszáledény­­hálózatának viszeres vértöbbletére utaló tünetekben leírhatjuk azon gyenge fonalszálakat, melyek, ha azokat egymással egybe­fonni sikerül, elvezethetnek bennünket esetleg azon helyig, mely­nek jelen esetben el kell változva lennie, hogy ezen hajszál­­edényi torlódások értelmezhetők legyenek. Hogy pedig a két hajszáledény-hálózat pangását egymás­sal összhangba hozhassuk, úgy a priort is el kell ejtenünk azon gondolatot, mintha itt a jobb szívet illethetné gyanúnk; még­pedig él azért, mert ha annak akár üteres, akár viszeres szája­­déka vagy ezek billentyűi volnának kórosak, úgy annak folytán a jobb szív az előtte fekvő kis kör edényeit a rendesnél csakis kevesebb mennyiségű vérrel láthatná el, már­pedig a tüdők hurutos állapota ezzel ellenkezőleg torlódás felvételét követeli, ez pedig csak úgy lehetne értelmezhető, ha az áramlás akadályát a kis kör előtti szívrészletben, tehát a bal szívben keressük. S ha ez így van, lehetséges-e hát, hogy az az üteres szájadékon székel­jen ? Míg ezen feltevésnek nem látszanak ellentmondani egyrészt a tüdők és vesék állapota, mivel pangást okoz az a mögötte fekvő kis, s ennek folytán a nagy kör viszeres edényrendszeré­­ben is, addig másrészt nem volna ebből értelmezhető a hydrops­­nak universális jellege, nem pedig azért, mert habár jó lehet a bal szív compensáló képességének megszűnésénél lép is fel pedema, az rendszerint csak kisebb dimensióval szokott bírni, a scitesre csak ritkán, anasarcára pedig alig vezet, még­pedig egyszerűen azért, mert az időben a túltengett balszív izomzatúba oly súlyo­sak már az elfajulási változások, hogy az űrcompensatiót jelző hydropikus tüneteket csakhamar az élet megszűnése követi, így tehát nincs idő a hydrops universalis fejlődésére. Ezek után tehát, szem előtt tartva egyrészt az egyes szó­­bajöhető szívrészletekhez szükségkép csatlakozó hajszál-edény­­hálózati torlódásokat, s szem előtt tartva másrészt a vizenyő nagyságára vonatkozó, s számtalan észleletből kifolyó tapasztala­tainkat , úgy elértünk oda, hogy kizárás útján a veséknek az

Next