Orvosi Hetilap, 1884. március (28. évfolyam, 9-13. szám)
1884-03-02 / 9. szám
j BuDAPEST, 1884. 9. sz. /V ARTIUS 2. ORVOSI HETILAP. ITONIS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. HUSZONNYOLCZADIK ÉVFOLYAM. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. ELŐFIZETÉSI ÁR : helyben és vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmentesítendők. HIRDETÉSEKÉRT soronkint 15 o. é. kr. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Megrendelhető minden kir. potsahivatalnál, a szerkesztőségnél nádor-utcza 13. szám és Kilián György könyvkereskedésében váczi-utcza Drasche-tele házban. Tartalom : Purjesz Zs. tnr. A tüdőlok kóroktana. (Folyt.) — Diel IC. tr. Évi jelentés Navratil I. tnr. sz. Rókus-közkórházi II. sebészeti és gégészeti osztályokról. — Portik O. tr. Recklinghausen tnr. kórtani intézetéből Strassburgban. A zsíremboliáról 30 eset alapján. (Folyt.) — A budapesti kir. orvosegylet rendes ülése 1884. február 23-dikán. Ludvik E. tr. a colon ascendens külsérülésének egy esete. Havas Ad. tr. verruca anatomica egy esete. Csapodi I. tr. a hyperbolás szemüvegekről és a sequirity hatása módjáról. — Könyvismertetés. Handbuch der historisch-georgraphischen Pathologie von Dr. August Hirsch. (Vége.) — Lapszemle. A hólyagkő-bántalmak tettetése. — A gyermekek genymelléről. — A vese-kiirtásról. — A húgyhólyag nyákhártyájának lobja. — Aether sulfuricus befecskendése ischias és lumbago ellen. Tárcza : Heti Szemle. A főváros közegészségügyi építkezései. A gyöngykór és a gümőkór. A gyermekgyógyászat a kopenhágai nemzetközi orvosi congressuson. — Balaton-Füredről. (Vége.) — Vegyesek. — Pályázatok. A tüdőlob kóroktana. A budapesti kir. orvosegylet és a kolozsvári orvos-természettudományi társulatban tartott előadások után Purjesz Zsigmond tr. egyetemi ny. r. tanártól. (Folytatás.) Nem kevésbé tetszetősek azon indokok, melyek a kórodai tünetek csoportjából lettek a mellett felhozva, hogy a tüdőgyuladás nem helybeli, hanem általános megbetegedés. Nem terjeszkedhetem itt ki mindannyiunk felsorolására. Legfontosabb ezek között mindenesetre az, hogy a bántalom egész tartama alatt az általános és helybeli tünetek egymással arányban nincsenek, a kettő között tehát okozatos összefüggés nem is lehet, hogy az általános tünetek hirtelen megszűnnek anélkül, hogy a lobos tüdőben oly gyorsan valamely megfelelő változás jött volna létre; hogy a tüdőlob oly typikus lefolyással bír, mint pl. a heveny köteges bántalmak. Ezen érvelések oly tetszésben részesültek, hogy Jürgensen munkájának megjelenése óta, — ha itt-ott találkoztak is, kik egyes pontjait megtámadták (Lepine), — mondhatni általában el lettek fogadva és minden, e tárgygyal foglalkozó, azóta megjelent munka mintegy devise-ül homlokán hordta. S mindezen érvelések, melyekkel oly biztosan véltük a meghalési elmélet védőinek támadásait ellensúlyozhatni ma Litten-nek.) a múlt évben megjelent figyelemreméltó közleménye által, melyben a mellkast érő heves rázkódtatás által okozott tüdőlábokat ír le, s melyeket ő kizárólag a rázkódtatással járó physikai folyamatra vezet vissza. A tárgy új voltánál és fontosságánál fogva legyen szabad Litten közleményeinek ide vonatkozó részét szószerint idézni: »ezen bántalom a tüdőszövet lokosodásának egy nemét illeti, melyet én ,,rázkódtatási tudósoknak“ nevezek és kóroktani szempontból megkülönböztetnek azon tüdőloboktól, melyek direct sértés, szúrás, vagy lövés által keletkeznek, és joggal neveztetnek „ traumatikus tüdőloboknak”. Míg tehát utóbbi oly lobosodásnak tekintendő, mely közvetlen valamely tüdősértéshez (akár szúró, akár metsző eszközök, akár lövet behatolása által van az feltételezve) társul; a rázkódtatási tüdőlob, a tüdőt érő heves rázkódtatás által van feltételezve és valószínűleg ezen szerv rázkódtatásával járó physicalis folyamatokban találja alapját. A legfeltűnőbb ezen bántalomnál ama tény, hogy karélyos, croupos (vagy rostonyás) tüdőlobok, mint a mellkast érő behatások következményei léphetnek fel anélkül, hogy a mellkas fal a sértésnek csak legcsekélyebb nyomát is mutatná. A rázkódtatási tüdőlobot — annak daczára, hogy irodalmilag jóformán mit sem tudunk róla — nem szabad valami nagyon ritka jelenségnek tartani. Ellenkezőleg gyakrabban fordul az elő, mint hinnők, de felismerése, különösen kórházakban, a dolog természetében rejlő akadályokkal jár.« »Ha t. i. a tüdőbántalom mellett külső sértések (mint bordatörés stb.) vannak jelen, a sértett a sebészi osztályra kerül, hol a belső bántalom a külső miatt természetesen háttérbe szorul, vagy a külsértések oly természetűek, hogy a pontos vizsgálatról a beteg érdekében le kell mondani. Ha ellenben külsértés hiányzik, úgy a beteg a belgyógyászati osztályra kerül ugyan; tüdőlobját azonban a legtöbb esetben nem tartják rázkódtatási, hanem genuin (meghalési) tüdőlobnak, miután a beteg a szenvedett traumát nem tartva — a még hozzá néhány nap múlva fellépő — tüdőlobja okának, azt az orvos előtt el is hallgatja. Minden esetre szokatlan lesz hallani, hogy nekem az itteni (Berlin) egyetemi kórodán töltött 6 évi működésem alatt 320, észlelés alá került tüdőlobos eset közül nem kevesebb, mint 14-szer (azaz 44°/0-ban) volt alkalmam azt contusio által feltételezettnek megállapítani. Ezen bántalom lefolyása és kimenetele különbözik a genuin tüdőlobétól, de csak kevés alárendelt pontban, melyek legjelentékenyebbje — az oktani viszonyoknak megfelelőleg — a haemorrhagikus jellegben áll. A betegség 2—3 nappal a baleset után erős rázó hideggel szokott kezdődni, mely hosszan tart, de nem ismétlődik. Egyidejűleg felemelkedik a hőmérsék néhány óra alatt 390 C felé és egyideig még emelkedik, míg legnagyobb magaslatát elérte; más esetekben ezt csak 2-ik, 3-ik nap értek Ösmeretes, hogy a láz már jelentékeny magaslatú lehet és huzamosabb ideig állhat fenn, anélkül, hogy physicalis eszközökkel a tüdőlábos beszűrődés ki volna mutatható. Leggyakrabban az 5—7-ik napon, olykor már 3—4-ik napon kezd a beteg láztalan lenni, mi mellett a lehevülés rohamosan történik. *) Über die durch Contusion erzeugten Erkrankungen der Brustorgane mit besonderen Berücksichtigung d. Contusionspneumonie. Zeitschr. f. klin. Medicin. 1882. Bd. V. I. Heft. 9