Orvosi Hetilap, 1884. augusztus (28. évfolyam, 31-35. szám)

1884-08-03 / 31. szám

855 amnion-nélküliekben ? Részemről gondolom, hogy nem, s pedig a következő okok alapján. Ama felvétel beigazolására szükségkép azt kellene találni, hogy a Müller-féle cső fejlődése közben elemeit mind vagy legalább jó részt a Wolff-féle vezetékből merítse, a­mint ez az amnion-nélküli gerinczesekben történik. De már ezen körül­mény, hogy amnion-nélküliekben a Müller-féle cső a­­Wolff-féle vezetékből befűződés által keletkezik, nem ismétlődik így az amnió­­tákban. Ez azonban kevésbé volna lényeges mintsem az, hogy amniótákban (itt madarakban, mert csak ezekben észleltetett eddig), amaz összefüggés csak igen rövid darabra, azaz néhány metszetre szorítkozik, mert tény az, hogy ama darabon túl, a Müller-féle cső ismét egészen függetlenül nő tova, onnan kezdve nem lévén kimu­tatható semmiféle összefüggés a kétféle cső között, sőt amaz össze­függés is csakhamar megszakad, még mielőtt a Müller-féle cső distalis vége a Wolff-féle testet előrenövése közben elhagyta volna. Kétségtelen tehát, hogy amnionos gerinczesekben az ivarcső elemeit nem merítheti a Wolff-féle vezetékből, hanem saját sejtjei­nek szaporodásából kell meghosszabbodnia. Ha tehát a Müller-féle cső elemeit a Wolff-féle vezetékből nem meríti, akkor fontosságot ama rövid ideig tartó és kis térre korlátolt összefüggésnek a két cső között nem tulajdoníthatunk, annál kevésbé, mert találni madár­­édrényeket, melyeken amaz összefüggés igen elmosódva mutatkozik, emlős­ ébrényeknél pedig nem is láttam. Azért azt hiszem, hogy itt a hámoknak csak olyan egymáshoz fekvése és keveredése forog fenn, mint a minő egyébbü­tt is, pl. házinyúl ébrényeknél az egye­sült Müller-féle csövek distalis végén előfordul, melyek itt a táguló és ú. n. hím méhhé (Weber-féle szervvé) átalakuló Wolff-féle veze­tékek közé beékelődnek és hámfalaik egymással annyira kevered­nek, hogy határt közöttük nem lehet felismerni. (1. alább). Nem példanélküli tehát az organismusban az egymással szoros szomszéd­ságban fekvő különféle hámoknak keveredése, a­nélkül, hogy e miatt az egymásból való fejlődés szükségkép következnék. Sőt mi több, házi nyúl-ébrényeken kellő keményítés igénybe­­vételével finom metszeteken az ivarkötegben az egyesült Müller-féle csövek henger­sejtjeinek külső végeit finom nyujtványok útján a környező mesoderma sejtek közé láttam folytatódni, körülbelül hasonló módon, mint a gerinc­velői csatorna hámsejtjeinek finom nyujtványai benyúlnak a központi kocsonyás állományba anélkül, hogy ebből egyiknek a másikba való direct átmenetele következ­nék. Reánk nézve fontossággal egyedül az ivarcsövek hámjának honnan származása bir, mely amnionos gerinczeseknek semmi esetre sem vezethető vissza a Wolff-féle vezetékre. Hogy ama rövid ideig tartó összefüggés nem durványos jelensége-e egy ősi viszony­nak (atavismus), mely az alsóbb rangú gerinczesekre emlékeztet, a mondottakkal nincs kizárva. A második pont, melyet vizsgálat tárgyává tettem, illeti az amnionos gerinczeseknél a Müller-féle cső első fellépési módját. Ha e cső nem keletkezik a Wolff-féle vezetékből, úgy más­honnan kell hámjának erednie. Mellőzésével a téveseknek bizonyult régebb nézeteknek, úgy szinte Waldeyerének, melynek értelmében a Wolff­­féle test oldalát borító ivari hámnak redő alakú felemelkedése és lefűződéséből keletkeznek, a Müller-féle csatorna (úgy, mint pl. a velőcső az ectodermából) legelső fellépését, az újabb szerzőkkel megegyezésben a Wolff-féle test proximal keskeny végén, de nem egészen a csúcsán, a testfallal való oldalsó határon, és nem a medialison, mint azt Kölliker tévesen mondja a házi nyúlról, — az ú. n. testfali zugban (Parietalbucht) láttam, a­hol a magasabb hengerhám átterjed a fejlődő rekesz alsó felszínére is. Feltűnő az ivarcsőnek késő fellépése a Wolff-féle vezetékével szemben, mert tyúk­ ébrényeknél a 4—5. nap között, házi nyúlnál körülbelül 16 mm., marha­ ébrényeknél 18 mm. hosszúságnál mutatkozik az említett helyen a magasabb henger­hámnak, egy tölcsér­ alakú be­­húzódása az ott levonuló Wolff-féle vezeték felé, tehát függélyesen a Wolff-féle test felszínére és körülbelül a test haránt tengelyének megfelelő irányban. Ez időben a Wolff-féle test már majd teljesen kifejlődött és az ivarmirigy első nyomai is kezdenek mutatkozni, ezáltal is bebizonyulván, hogy a Müller-féle cső a valódi ivarcső, míg a Wolff-féle vezeték, mely fejlődésével megelőzte az ébrényt kiválasztó készüléket, az ébrény tulajdonképeni húgyvezére. A be­­mélyedő hámtölcsér lesz később a női kürt tölcsérévé (infundibulum), tehát innen kiindulva tart distalis irány felé a női ivarcsatorna növése. A bemélyedés helyén tyúk­ ébrényeknél (a 4. és 5-ik nap között) a hám felszíne hullámzatos szegélyű, helyenkint mélyebb, néha 2—3, máskor több ily apró bemélyedés mutatkozik sorozatos metszeteken, a­miből Balfour és Sedgwick azt következtették, hogy e képződmény megfelel az amnióták fejvesésének. Előbbi értekezé­semben kimutattam már e nézet tarthatlanságát, s itt ehhez még azt csatolom, hogy reptiliáknál (lacerta agilis) ezen apró másod­rendű betüremlések elő nem fordulnak, itt egyszerű csészeszerű horpály van az említett helyen; ha pedig ama képződmény durvá­nyos fejvesecsöveknek felelne meg, akkor még­is csak várható volna, hogy az alsóbb fokon álló reptiliáknál jobban kellene mutat­koznia, mint a madaraknál. A hámtölcsér tehát egyenetlenül türem­­kedik be, ez az egésznek értelme. Ha a tölcsér-bemélyedés kifejlődött, ez mielőtt a Wolff-féle vezetéket elérné, distális irányban elhajlik és most (tyúknál 5 nap) kihegyesedő vak véggel a Wolff-féle vezeték hátulsó fala és a Wolff-féle test felszínét e helyen borító magasabb hengerhám között az ébrény farki vége felé nő, a közben a fennebb említett oldal­fekvési viszonyokat mutatva a Wolff-féle vezetékhez. A növés, viszonyítva a Wolff-féle vezetékhez feltűnőleg lassú, úgy hogy a cső tyúkoknál a Wolff-féle test alsó végét csak a 6-ik nap éri el, házi nyálaknál akkor, ha 20 mm. hosszúak lettek, a­mi megerősíti azon nézetet, hogy a cső egyedül a végén levő tömör hámcsúcs szaporo­dásából nő ki. E mellett szól az is, hogy ezen csúcsban a hám­sejtek gömbölydedek és szabálytalanok, nem úgy, mint a felette eső üreges darabban, a­hol csakhamar köbös, majd hengeres ala­kot öltenek. Tehát növésénél sem a Wolff-féle vezeték hámjából, sem a Wolff-féle test kötszövetéből nem merít elemeket, hanem egyszerűen distalis irányban önnön meghosszabbodása által nő tova, mint bármely mirigy vezeték. Csak az ősvese alsó végéig fekszik a Wolff-féle vezeték külső oldalán, ott azt megkerüli, eléje, majd a belső oldalára helyeződik, úgy hogy már ily helyzetben lép be a Wolff-féle léczbe. Külső oldalán az ősvese hasíb­i felszínét magasabb hengerhám borítja egy ideig, de ez csakhamar lelapul, s csak a kürt-lécznél tartja magát fenn később is. A hámnak lelapulásával a Müller-féle cső a Wolff-féle test külső oldalán jobban kiemelke­dik, s így keletkezik az ú. n. kürtlécz (Tubenleiste), mint a leendő kürtnek hashártyai és kötszöveti borítéka. Már szabad szemmel lát­ható a kürtlécz 2-5—3 cm-es házi nyúl-ébrényeknél és 4—5 cm. hosszú disznó-ébrényeknél, egy hosszirányú fehéres esik alakjában. Később a Wolff-féle test felszínét borí­tó hashártyat endelhel a köz­beeső kötszövettel együtt egy fodorrá, a denevérszárnynyá lesz, ez tehát a kürtnek fodra (ú. n. mesometrium felső darabja, helye­sebben mesosalpynx); szövete a Wolff-féle testéből keletkezett. Míg így a nőstényeknél a Müller-féle cső fenntartja magát és a női ivarváladékot kivezető és kifejlesztő ivarcsővé lesz, hímek­nél e szerep a Wolff-féle vezetéknek jutván, a Müller-féle cső feles­leges lesz és nagy részében elsorvad. Az elsorvadás kezdethelyét és lefolyását illetőleg a szerzők különfélekép nyilatkoztak. Némelyek 856

Next