Orvosi Hetilap, 1885. április (29. évfolyam, 14-17. szám)
1885-04-05 / 14. szám
363 tünetcsoportját és annak minden egyes fokozatát magába zárja, azóta majd minden szerző által mintául vétetik, s így elkerülhetlennek tartom, hogy azt rövid ismertetésem keretébe fel ne vegyem, s alább közlendő esetem kórrajzánál reá ne hivatkozzam. Eltekintve a veleszületett bujakór alakjaitól, Sd. a szerzett syphilis izületbántalmait következőleg osztja be: I. A heveny sávos mono- vagy polyarticularis alak, mint azt már Fournier ismerteté, mely másodlagos bujakórnál bőrkilleg, torok- és nyakhártya-bántalommal együttesen szokott fellépni, láztalanul folyik le, sokat hasonlít a csúzos sokizületi bántalomhoz, bujakóros jellegét azonban — mert irodalmi adatok bizonyítják — kétségbe vonni nem lehet. Boncztani jellege a synovitis serosa-é. Sdh. ennek analogonját találja más fertőző betegségek folyamában fellépő izületi bántalmakban, pl. scarlátnál, hol az izületi bántalom hasonlóképen nem más, mint a szervezet általános fertőzésének egyik nyilatkozványa. II. A félheveny, vagy idült ízleb a bujakór későbbi és harmadik (gummosus) időszakában. Itt eleinte az ízületben sávos ömleny támad, mely savós ömleny mellé később, ha a bántalom hosszabb tartamú, az íztok tisztán kimutatható megvastagodása és a synovialis hártya szemölcsös túltengése lép. Tehát a synovitis serosa synovitis pannosa, vagy s. papillaris alakba megy át. Ez utóbbit kórodailag mozgatáskor észlelhető, durva dörzs-zörej jellegzi. Ezen alak is specifikus kezelésre gyorsan gyógyul, de a restitutio ad integrum mindig teljesen nem sikerül, s a jellegző dörzs-zörej még sokáig fennmarad. Genyedés iránti hajlam soha nincs jelen. III. Az ízvégek gummosus dogjai által feltételezett ízlábok. A bujakóros mézgadag ily esetekben az Ízület közvetlen szomszédságában, az epiphysisekben, vagy magának az ízületnek egyes alkotó részeiben székel. Ezzel kapcsolatosan mintegy tovavezetés útján fejlődik az ízlob, mely eleinte rendesen savós, hosszas tartam után pedig papillaris synovitis-szé alakul. Ha azonban a gummaképződés az ízületig hatol, synovitis gummosa fejlődik, melynek kimenetele a specifikus dag később beálló szövet-elváltozásától függ. Midőn a gumma elsajtosodik, áttörhet az Ízületbe, hol ennek folytán izületi gengyülem támad, s ilyenkor találjuk boncztani készítményeken az ízvégek porczainak fekélyedését, vagy a levált porczrészeket újdonképlődött hegszövettel kibélelve. Hasonló izületi elváltozások jöhetnek létre, ha azok nem gumma, hanem a nagyobb csöves csontok bujakóros csont- vagy csontvelő lábja után következményileg fejlődnek. Utóbbiakat Sch. egy külön (a IV.) osztályba sorozza. Ezen rövid irodalmi ismertetés után szabadjon egy idevágó, s a sz. Rókus-közkórház X. orvosi osztályán általam megfigyelt eset korrajzát ide csatolnom. D. Károly, 39 éves, dunaföldvári születésű, nőtlen hajóslegény 1884. év october hó 14-én vétetett fel osztályomra izületi fájdalmakkal, s a másodlagos bujakor kifejezett tüneteivel. A kórelőzményt illetőleg beteg említi, miszerint 31 éves koráig teljesen egészséges volt. Ez időben hímvesszőjén fekély támadt, mi miatt a barakkórház egyik osztályára vétette fel magát. Itt, állítása szerint, fekélye tisztán helybeli kezelés mellett gyógyult, egyúttal pedig egyik lágyéktáján mirigytályog támadt, mely megnyitás után gyorsan behegedt. Határozottan állítja, hogy ez alkalommal bujakór-ellenes kezelésbe nem részesült. Ezután több éven át állítólag egészséges volt, legalább nem emlékszik, hogy torkában, a külbőrön, vagy a nyakhártyákon valami bujakóros tünet lépett volna fel, míglen 1881. év julius havában a jobb térd- és jobb lábteszületében lappangva fellépett fájdalmak és daganat miatt a Rókus-kórház egyik sebészi osztályára került. A bántalom itt eleinte csúfos jelleműnek tartatván, nagy adag salicylsavas natronnal kezeltetett, de javulás nem állott be, sőt szövődményképen egész testén, főleg végtagjain, kerekded alakú, pörkkel fedett küteg lépett fel, mely specifikusnak kórismertetvén, beteg egyik bujakóros osztályra tétetett át, hol egy hónapnál tovább iod káliumot szedett, mire baja állítólag teljesen gyógyult, úgy hogy 1884. ápril hóig rendesen foglalkozásában gátolva nem volt. Ez időtől kezdve bal bokája és jobb térdizülete újra dagadni és fájni kezdett oly annyira, hogy October havában már dolgozni nem volt képes, újra kórházba került, s ez alkommal osztályomra vétetett fel, hol nála következő jelen állapotot észleltünk. A középszerűen táplált, jól fejlett izomrendszerrel bíró egyénnek csak kültakaróján, látható nyakhártyáin, továbbá csontrendszerét és ízületeit illetőleg találunk kóros elváltozásokat. A homlok bőrén, a hajas rész határán félkörben elhelyezve, lencse-nagyságú, részint külön álló, részint összefolyó, határolt szélű, s a bőr felszíne felé emelkedő, piszkos-barna színű, részben fénylő fehér pikkelyecskékkel fedett göcsök (papulae) találhatók. A fej hajas részét kender- egész lencse nagyságú, könyen leváló piszkos-barna szinűi pörköcskék fedik. Ugyanily impetiginosus és populosus alapon fejlődött pörköcskék a szakál és bajusz szőrén, valamint sekély repedések találhatók az orrnyílások körül. A fityma belső lemezén és a makk mögötti árokban kerekalakú, a nyákhártya felszínén kissé túlemelkedő, kender- egész kis lencse-nagyságú, részint felhám-pikkelylyel fedett, részint hám-fosztott, hússzínű piros erosiókat mutató küteg látható. A végbél zárizmait kibélelő nyákhártya szélén hasonló kerekalakú, emelkedett szélű piros erosiók, itt-ott mélyebb repedésekké szétesve. A nyirkmirigyek közül különösen a kétoldali lágyéktájiak bab- egész mogyoró-nagyságnyira beszűrődvek. A mélyebb nyak- és tarkómirigyek kissé nagyobbak. Az ujjak körmei fénytelenek, foltosak és szálkás repedéseket mutatnak. Mindkét sípcsont mellfelületén, a közép harmad táján 2—3 cm. hosszú, tapintásra fájdalmas csontdudort találunk, mely felett a bőr rendes külemű. A jobb kéz II. metacarpusának kéztől vége duzzadt és fájdalmas. Mindkét oldali térdizület, mindkét boka, valamint a jobb könyök- és vállizület duzzadt, hullámzó, a synovitis serosa jellegét külöli. Hőmérsék reggel és este rendes. Fájdalmak, leginkább éjjel, a leírt csont- és izületi bántalmaknak megfelelőleg rendkívül hevesek, úgy hogy beteg csak kábítószerekre tud nyugodtan aludni. Ezen kórképpel szemben kórismént a bujakór recidiv alakját véve fel, hosszabb időn át iod-káliumot adagoltunk a betegnek, azonban a baj nem enyhült, sőt progressiv jellemet öltött, amennyiben fájdalmai most rendkívüli intensitással éjjel-nappal folyton tartottak, csont- és izületbántalmai pedig helyiség és belterjesség tekintetében szintén növekedtek. December elején már a jobb felkar külbütyke tetemesen megduzzadt, a jobb könyökizület nem mutat különös termenagyobbodást, úgy hogy az ízület contourjai keveset változtak, de az íztok megvastagodott, az alkar teljesen ki nem nyújtható, i20°-nyi szöglet alatt merev állást foglal el, passiv mozgatásra dörzs-zörej és a beteg részéről élénk fájdalom jelentkezik. A jobb radio-humeralis ízületben a mozgás szabadabb, mennyiben a hangintás és borintás active is sikerül, azonban az orsócsont fejecse és egész felső harmada terme-nagyobbodást mutat. A jobb vállizület valamivel tömöttebb, a felkar csont feje megvastagodott, passiv mozgáskor élénk crepitatio az ízületben, mely hasonlóképen merev, úgy hogy a felkarnak törzstől való távolítása alig 10—15 cm-nyi hosszú kitérésben lehetséges. A jobb oldali claviculo-acromialis és claviculo-sternalis ízület duzzadt, érintésre fájdalmas. Ekként erélyes bujakór-ellenes kezelés vált indokolttá. Áttértünk a sublimat bőr alá fecskendősekre, de utóbbiakat beteg nem tűrte, úgy hogy azokat csakhamar (14. befecskendés után) higanyos bedörzsölésekkel kellett felváltani (naponta 4 grammot). 19 bekenés után eltűntek a bőr és nyakhártyán mutatkozott elváltozások, eltűntek a nappali izületfájdalmak, míg éjjente még makacsul fennálltak. 30 bekenés után a fájdalmak már csak 3—4 naponkint jelentkeznek, s ekkor is csekély intensitással. 40 bekenés után a jelen állapot következő: a mindkét tibrán 364