Orvosi Hetilap, 1885. május (29. évfolyam, 18-22. szám)
1885-05-03 / 18. szám
479 480 Természetes, hogy e czélra közönségesen alkalmazott, megtört tengelyű spectroscopok nem alkalmazhatók, hanem olyanok, melyeknek tengelye egyenes, amint azt nevezni szoktuk, spectroscopok a vision directe. A színkép-elemző vizsgálat ráeső fénynél nemcsak végrehajtható, hanem érzékenyebb is, mint áteső fénynél, mivel míg ez utóbbi esetben a fény a vett vastagságú folyadékrétegen egyszerűen keresztül halad, addig a ráeső fény melletti vizsgálatnál a fénysugarak két ízben hatolnak át a folyadékon, először a folyadék felszínétől az edény fenekéig, másodszor a reflectálás után az edény fenekétől ismét a folyadék felszínéig, vagyis más szavakkal ugyanoly vastagságú folyadékréteg mellett a ráeső fénynél a fénysugarak hosszabb utat tesznek meg a folyadékban, s így az elnyelés erősebb, mint áteső fénynél. Sőt hogy elnyelés jöjjön létre, arra nem is szükséges, hogy a fénysugarak a folyadékba behatoljanak, ha a színes folyadékot fekete falú edénybe öntjük, melynek falai a fénysugarakat elnyelik, színelnyelés még akkor is jön létre, amit máskép nem magyarázhatunk, mint abból, hogy a fénysugarak reflectálása a folyadék felületéről történt. Ezen utóbbi eredmény önként felveti elénk azon kérdést hogy az állati test felületéről reflectált fénysugarak nem mutatják-e a vérnek ismert színképét olyan helyeken, ahol a bőr piros színű, vagy még inkább a csak hámmal borított nyakhártyákon, s csakugyan az említett helyeken a vér színképe bemutatható ilyen egyenes tengelyű spectroscop segélyével, igen jól látható a kellő világítás mellett pl. fiatal egyének piros arczára, njakára tekintve. Ha most a vérnek intra vitam vizsgált színképét olyan testrészen észleljük, mely könyen körülfogható, leszorítható, akkor a keringés locális beállítása miatt a vér azon a részen meg nem újulhat, a keringésből kikapcsolt vérnek előnye a szövetek által elnyomatik, szóval létre kell jönni a reducált haemoglobin ismert színképének. Ezekről könyen meggyőződhetünk, ha valamelyik ujjunk utolsó perczének tenyérnyi felületét vizsgáljuk, miközben ezen ujjperczet vékony kaucsuk-cső segélyével leszorítottuk. A leszorítás után rövid idő múlva a két csík homályosodni kezd, végre egygyé, a reducált haemoglobin csíkjává olvad. A reductio gyorsabban következik be, ha a test megelőzőleg mozgott, lassabban, ha nyugalomban volt, s talán olyan esetekben, ahol a clinicus az anyagforgalom tempójáról akarna magának felvilágosítást szerezni, nem volna megvetendő vizsgálati módszert). Ezzel meg van adva a lehetőség arra nézve, hogy a mérges gázok hatását a vérre intra vitum vizsgálhassuk, a vérnek azon legérzékenyebb reactióját véve alapul, mely a különböző behatásokra fellépő optikai változásokban áll. A vizsgálatok kivitelénél nagy fontossággal bírt a kísérleti állat minőségét oly módon választani meg, hogy elegendő nagy, szőrtelen, vékony felhámréteggel bíró testrész álljon rendelkezésre, melynek ezeken kívül leszoríthatónak is kellett lennie, hogy a vérnek reducálhatósága felül meggyőződést szerezhessünk. Legalkalmasabbnak látszott e czélra a házi nyúl füle, mely részint ráeső, részint pedig vékonyságánál és áttetszőségénél fogva áteső fényben is vizsgálható volt, s a leszorításra is alkalmasnak kínálkozott. A fül lapos alakja mellett a leszorítás legjobban sikerült egy csiptetővel, melynek szárai valamivel hosszabbak voltak, mint közönségesen, s amelyekre az egyenletes nyomás elérésére, s a zúzás kikerülése végett vékony kaucsuk-csövek lettek ráhúzva. Ezen csiptető a laposan kiterített fülre könyen alkalmazható volt, az állat annak nyomását közönyösen tűrte. A fülnek szőrtelenítését megpróbáltam szőrmaró folyadékkal, nátrium-kéneggel, mely azonban helyenkint a felhámréteget is felmarta, emiatt kiszáradt pergamentszerű, egyenetlen felületű, vastagodott foltok jöttek a fülön létre, melyek a vizsgálat kivitelénél nagy hátrányt okoztak, miért is attól elállván, a szőrtelenítés óvatos leborotválás által éretett el. Az egyes mérges gázok belélegeztése gazométerből történt az állat fejére húzott üveg tölcsér segélyével. Áttérhetek most a vizsgálatok eredményére, egyenként véve a mérgező hatású légnemeket, s ezek között elsősorban a szénéleget. Erre nézve kevés említeni valóm van. Mondanom sem kell, hogy az eredmény ugyanaz, ami eddig vizsgálatok által már ki van derítve. A szénéleg-haemoglobin két csíkja nem redukálható, a fül szorítása után a két csík megmarad. Ami a részleteket illeti, alkalmaztam olyan elegyet a légzéshez, mely 100 rész levegőben 5 °/u világítógázt tartalmazott és olyat, melyben a világítógáz 50 °/0 volt). Kísérlet előtt a padra kifeszített nyúl nyugodtan légzik, a fülnek leszorítása után 25 mp. múlva a két esik halaványodik, és a0 perez múlva a reductio tökéletes. Az 5°/0-ás gázelegy belégzése után */* óra múlva a leszorított fülön még négy perez múltán is kivehető a két esik, a közti tér kissé homályos. Az állat ezen idő alatt elhasznált 425 kcm. világítógázt, azaz 216 kcm. szénéleget. Az állat életben maradt. Az 50'/C-os elegyből egy másik nyúl 25 perczig lélegzett; a fül leszorítása után 15 percz múlva csak igen csekély a reductio, amennyiben a két esik mint ilyen kivehető, de a két esik köze kissé homályos. Eddig az állat belégzett 1966 kcm. gázelegyet, azaz 983 kcm. világitógázt (103’8 kcm. szénéleget). Néhány pereznyi szünetelés után egy perez lefolyásáig kapja az elegyet, melyből elhasznált 785 kcm-t, azaz 392 kcm. világitógázt (124^4 szénéleget). A fal leszorítása után a két csík némi reductio mellett megmarad. Most az állat öt perczig szabadon légzett, a légzés erősödött, időnkint cronikus görcsök. Öt percz múlva már a reductio kifejezettebb, a két csík contourjai elmosódtak. Egy negyed óra múlva, a leszorítás után 3/4 percz elteltével bekövetkezik a reductio. Egy másik nyúl halálosan mérgeztetett, elhasznált 2750 kcm. gáz-elegyet, tehát 1375 kcm. világító gázt (1893 kcm. széneleget). Igen természetes, hogy a halál után a két csík még mindig megvolt, megmaradt addig, amíg bekövetkező bomlás miatt a fül vizsgálata egyáltalán lehetséges volt és ezen körülmény nem egészen közönyös emberi hullák vizsgálatára nézve. A hulla-vér, amint azt utóbb látni fogjuk, az egy szénéreg-mérgezést kivéve reducált haemoglobint tartalmaz, s az annak megfelelő egy diffus elnyelési csíkot mutatja, miről meggyőződhetünk, ha a vért olyan cautelák mellett vesszük ki a hullából, hogy levegő ne férkőzhessék hozzá, mert különben azonnal oxyhaemoglobinná élenyül. Az említett eljárás mellett ezen cautelák nem szükségesek, mivel a vért a sértetlen edényben vizsgálhatjuk, pl. valamely hullafoltnak megfelelőleg ráeső fénynél, s ha két csikót kapunk, akkor szénéleghaemoglobinra gondolhatunk, csakhogy egy igen jelentékeny megszorítás mellett. Ugyanis nedves helyen fekvő, vagy nagy hidegnek kitett hullákon a hullafoltok — amint az ismeretes — élénk vörös színűek, az azokat képező vér nem reducált haemoglobint, hanem oxyhaemoglobint tartalmaz, azért, mert nedves helyen a víz beivódik a bőr szövetébe, magával viszi az elnyelve tartott levegőt, melynek elenye a reducált haemoglobint oxyhaemoglobinná élenyíti, s így az ilyen hullafolt szintén két elnyelési csikót adna, csakhogy *) L. Yierordt. Physiologische Spectralanalysen. Zeitschrift für Biologie. 1878. 14 kt. 422 j. *) A kolozsvári világitógáz a helybeli egyetemi vegytani intézetben az 1879/30. év telén elemeztetett (ekkor CO-tartalma 6*46% volt. Ezen eredményt használtam a szénéleg mennyiségének számításánál.