Orvosi Hetilap, 1885. június (29. évfolyam, 23-26. szám)

1885-06-07 / 23. szám

639 640 egyenletesen válik le az állkapocsról, másszor nem. Itt még össze­köttetésben maradt, ott levált, amott szétesett. A régi csontot magát többé-kevésbbé a láb előrehaladott szakában találjuk, kívül már elhalva, belül még félig-meddig élve, mennyiben a collateralis circulatio itt-ott még tengeti életét. Azután jönnek a tályog-képző­dések, fekélyesedési folyamatok az állkapocs körül a lágyrészekben stb., szóval egy folytonosan váltakozó képet látunk, melyet nem lehet jobban jellemezni, mint Billroth pár szóval teszi: »félig ostitis osteoplastica, félig ulcerosa, félig necrosis.« Végre a körfolyamat már megállapodottnak látszik, míg egyszerre ismét tovább terjed; vagy pedig előbb fellép a jobb oldalon, azután a bal oldalon, vagy fordítva, lett legyen a beteg műtéve, vagy nem. S ezen tova­terjedés történhetik gyorsan, lassan, vagy megszakítással, de akár­hogy történjék, az bizonyos, hogy eközben a beteg folyton satnyál. Most már t. tagtársak, méltóztassanak megnézni ezen készítményt, melyen igen szépen lehet látni, mint indult ki a folyamat a böl­­cseségjog alveolusából, mint terjedt tovább főleg a belső oldalon, mint emésztette fel a csont­állományt, mintha csak szú rágta volna, s mennyire nincs az élő a holt résztől elhatárolva. Ha felemlítem, hogy évek kellettek, míg a dolog ide fejlődött, kérdem, még meddig kellett volna várnom, míg ezen állkapocs, mint sequester szabaddá lesz. Azután ha visszaemlékeznek, mily állapotban érke­zett hozzám a beteg, ha tudják, mily befolyással van ezen bűzös, genyes-éves folyamat a beteg általános egészségi állapotára, kérdem, lehetett-e, szabad volt-e még tovább várnom ? Lehetnek, kik azt hiszik, hogy talán nem a legkedvezőbb időt választottam a műtét végrehajtására. Mi ez utóbbi pontot illeti, megjegyeztem, hogy csontrekesz bár nem ideális módon, de mégis képződött, sőt mellül s hátul a csonttól már el is vált. Tény, hogy a korai (nem a túl korai) műtét nem gátolja a csont-újképző­­dést és nem mozdítja elő a már képzett osteophytok szétesését. De másrészt tény az is, hogy hosszú várakozás mellett a már képződött csontrekesz legnagyobb részben ismét elgenged. A csont­ládára való tekintettel tehát szintén nem lehet eljárásomat meg­támadni. De igaz, hogy az újonképzett csontlemezek elpusztultak, s hogy a beteg 43 nap múlva elhalt. A halál azonban nem a mű­tét, hanem a tovaterjedő gümőkór következtében állt be; míg az osteophytok elpusztulására vonatkozólag már megjegyeztem, hogy az bekövetkezhetik, akár lesz műtéve a beteg, akár nem, még pedig annál könyebben, minél vérszegényebb, minél senyvesebb a beteg. Hisz Billroth, Langenbeck, Schuh, Ried, Rydggier s mások ép azért végzik a műtétet ideje korán, nehogy a baj a beteg álta­lános egészségi állapotát teljesen aláássa; ép azért, amint a beteg állapotában hanyatlás mutatkozik, nem várják be az elhalt csont­rész demarcatióját, mert mielőtt még a baj átterjedne a túlsó oldalra, addig a beteg már ismét magához térhetett, jobban táp­lálkozhatott, fájdalmait elveszítvén, éji nyugalmát visszanyerhette stb. és most, ha újabb műtétre kerülne a sor, addig a már azalatt képzett, s eléggé consolidált csontrekesz némi támpontot képezhet, mi a későbbi állkapocs alakja szempontjából nem megvetendő előny. A tüdőgümőkór kitörését nem gátolhattam meg, hisz a beteg azt már magával hozta a kórházba. Ezek után, ha én tekintettel a bántalom csaknem feltétlen halálos voltára, amint a beteg erő­beli állapotát annyira hoztam, hogy a műtéti beavatkozás elviselé­sére képesnek hihettem, azon czélból, hogy a septikus góczok el­távolítása által a gümőkóros folyamatot rohamos haladásában fel­tartóztassam, a­ műtétet tényleg végre is hajtottam, nem tettem egyebet, mint amit a sebészek nagy többsége helyzetemben szintén megkísérlett volna. Több tekintetben érdekes a következő eset. Lázár Antal, 26 éves faragó azelőtt megszakítással 9 évig dolgozott gyufagyár­ban. 71/2 évvel gyárba lépte után — daczára annak, hogy szuvas foga sohasem volt — phosphoros csonthártyalob által lepetett meg, mely idővel az állkapocs bal felének elhalásához vezetett. 1880. január 8-án, midőn a II. sebészi osztályra felvétetett, csont­rekesz képződés igen, de szabaddá vált sequester nem volt észlel­hető. Február hóban genyes átfúródás után az esti hőemelkedések ugyan megszűntek, de azért a folyamat szemlátomást terjedt a középvonal felé. A kissé megfogyott beteg időközben zsongító táp­lálék által annyira megerősödött, hogy a műtéti beavatkozás ideje mártius 24-én elérkezettnek látszik. Petz Jr. csonkolással eltávo­lította az állcsontnak több, mint felét (a jobb oldali mellső őrlőfog helyéig) a csontrekesz lehető kímélésével. A csont­lerakódásokat főleg az állkapocs testének középrészén sikerült teljes épségükben leválasztania. Május hó elején a gyógyfolyamat a bal oldalon tel­jesen be volt fejezve, de azért az eredeti bántalom időközben át­terjedt a jobb oldalon visszahagyott csonkra, mely körül mind­inkább több és több csont-lerakodás jött létre, úgy hogy Petz Jr. kénytelen volt ezen visszamaradt s elhalt csonkot aug. 14-én eltávolítani. (1. és 2. ábra.) A beteg gyógyultan, mérsékelten hátrább álló állal, s műfogsorral távozott az osztályról. (A beteg, valamint a három részben eltávolított állkapocs a budapesti kir. orvosegylet 1881. mártius 19-diki ülésében be lett mutatva, úgy hogy a készít­ményen a fogsor teljes épségéről mindenki meggyőződhetett.) Körülbelül két évig a beteg teljesen jól érezte magát, azonban daczára annak, hogy gyufagyárban állítólag többé már nem dolgo­zott, 1882. septemberben szaggató fájdalmak léptek fel előbb a bal, majd a jobb arczfélen; ehhez köhögés, nehézlégzés és lázas mozgalmak csatlakoztak, mely állapot a betegre mindinkább el­­viselhetlenné válván, 1882. dec. 20-án a III. sebészi osztályra i. ábra. A három részben eltávolított állkapocs jobbról nézve. 2. ábra. A három részben eltávolított állkapocs balról nézve.

Next