Orvosi Hetilap, 1885. október (29. évfolyam, 40-43. szám)

1885-10-04 / 40. szám

113 i ügyben lefolyt. Az antimercurialismus utolsó bajnokaiként említésre­­méltók Hermann J.l) és Lorinser() Bécsben, kik azt állították, hogy minden másodlagos és harmadlagos syphilitikus tünet a higany hatása folytán jön létre, de természetesen nem állhattak soká helyt ezen téves és nem tudományos felfogásukkal. Jelenleg Angolország­ban is általános a higanykezelés, sőt maga Drysdale* 2­3), ki sok éven át a higany­kezelés ellen szólt és azt a több kiadást megért rövid tankönyvében is hangoztatta, utóbbi időben elhagyta oly erősen védelmezett álláspontját és végre beismerte, hogy a syphilis gyógy­kezelésében higany nélkül nem lehet mindenképen kielégítő ered­ményt elérni. A higany túlságos használatával majdnem mindenütt (mert ily módon károsnak bizonyult) felhagytak, s annak mértékletes adagolása mellett, mint ez általában el van ismerve, a legszebb eredményeket lehet elérni. Zeiss­-nak a­ nem rég újra javaslatba hozott tisztán exspectatív eljárását semmiképen sem vélem követ­­hetőnek, mivel ő maga is bevallja, hogy ezen gyógymód elvei­nek daczára »a betegség természetes lefolyását semmi szereléssel meg nem zavarni, mégis gyakran kényszerült iód- és higany­készítményekhez fordulni. Zeisslnak eljárása, melynek lényege az, hogy a gyógyszerelés helyett egyrészt a testnek gonddal fenntartott tisztasága és ápolása, másrészt a helyes táplálkozás és ilyetén a test ellenállási képességének fokozása a specifikus mérget megsemmi­sítse, megbízhatlannak mutatkozik, úgy hogy az antimercurialismus ezen a betegséget teljesen magára hagyással szemben, még hala­dásnak mondható. Könyebb eseteknek ily módon való gyógyulása nem jöhet számba azon súlyosabb esetekkel szemben melyek épen ezen expectativ eljárásnak, helyesebben elhanyagolásnak köszönik roszabbulásukat és épen ezért legelső felad­ata a lelkiismeretes orvosnak a betegség felismerése után azonnal a gyógyszereléshez fogni. Mielőtt azonban az egyes gyógyszerek és alkalmazási mód­juk felsorolását megkezdenék, tüzetesebben fogunk azon kérdéssel foglalkozni, hogy melyik időszak a legczélszerűbb az antisyphilitikus kezelés megkezdésére ? E kérdés már régóta szolgált a szaktudósoknak beható megfontolások tárgyául és be kell vallanunk, hogy a nézetek e tekintetben nem voltak annyira ellenkezők, mint az egyéb tudo­mányos vitatkozásoknál lenni szokott. Ennek okát bizonyára a bujakór természetes lefolyásának ismerete képezte, mely önként vezetett a helyes út és a megfelelő időpont megválasztására. Számos franczia orvos, élükön Ricord és Diday azt állították, hogy a korai higanykezelés által elérjük ugyan a fennálló bántalom eltüntetését, de szerintük épen ez nem volna előnyös, mert az észrevehető tünetek elmúlása által csak fokozhatjuk a belső szervek infectióját, minek folytán a syphilis lappangó időszaka meghosszabbodnék. Diday5­ nagyobb számú észleleteiből azt követ­kezteti továbbá, hogy a higanynak korai adagolása folytán, bár a későbbi időben jelentkező súlyosabb tünetek el nem maradnak, ezek mégis általánosan enyhébben szoktak fellépni. Hasonlóképen nyilat­koztak Bassereau, Leudet, Lee Henrik, Lancereaux stb. Ezek tehát nem tartják lehetségesnek, hogy a másodlagos tünetek fellépése előtt kezdett higanykezelés képes volna a bujakóros mérget a testből kiküszöbölni. Erre támaszkodva Sigmund, Zeissl, s még néhányan az általános gyógykezelést mellőzendőnek vélték mind­addig, míg csak a köztakarón, vagy a nyákhártyákon a másod­lagos tünetek ki nem fejlődtek, midőn azután minden rendelkezé­sünkre álló gyógyszer meghatározott szabályok és sorrend szerint alkalmazásba volna hozandó. Más orvosok ismét, tekintettel a baj hosszadalmas voltára, a rendesen fellépő recidivákra, a gyakran hosszú szünetek után jelentkező kórtünetekre és a fenntebbi moz­zanatokkal szorosan összefüggő sociális kérdésekre (házasság, családi érintkezés stb), nem várták be a másodlagos tünetek kitörését, hanem minél hamarabb fogtak hozzá az általános kezeléshez. A syphilis, tudjuk, nem támadja meg egyenlő mértékben a különböző egyéneket, azaz, némely betegen enyhébb, máson súlyosabb alakot ölt. Ezen tapasztalati tény feljogosít azon követ­keztetésre, hogy vagy létezik különböző erősségű »virus syphili­ticum«, vagy pedig nem bírnak a különböző szervezetek egyenlő fogékonysággal ugyanazon virus­szal szemben, más szóval a vírus­nak a szervezetre való hatását egyéni viszonyok befolyásolják. Minthogy azonban eddigelé nem ismerjük közelebbről a bujakóros méreg természetét és nem is vagyunk képesek azt a szervezet útjain követni, csakis az utóbbi felfogásra lehetünk tekintettel, mely szerint az egyéni alkat, mint a betegség székhelye, befolyásolja a kóralak fokát, súlyosságát. Gyakran látjuk, hogy bizonyos szerve­zet, mely már születése óta nem látszik egészségesnek, ezen szer­zett betegség hatása folytán egészségi szempontból még rohamosabb hanyatlást mutat. Más orvosok, valamint magam is, azt tapasztal­ták, hogy senyves, vérszegény, görvélyes, angolkóros és gümőkóros egyéneknél bujakóros fertőzés esetén e betegség lefolyása renyhe, kedvezőtlen, míg fiatal erőteljes, különben egészséges egyének a syphilitikus tüneteknek aránylag enyhébb lefolyásáról tanúskodnak, így tehát bizonyos specifikus bacillusokat, melyek kétségkívül a bujakóros ragály vivői, könyebben tűri el különben egészséges, mint az előbb felsorolt bajok által megtámadott szervezet. Azon kérdés eldöntése tehát, váljon a korai gyógykezelés jobb eredményeket mutathat-e fel, mint a későbbi időszakok egyikében meg­kezdett, nemcsak a megbetegedett egyének alkatától függ, hanem egyéb tényezőktől is, melyeket csak hosszadalmas észlelés után vagyunk képesek megítélni, vagy megérteni. A családi életből vett esetek legjobb útmutatásul szolgálnak e tekintetben , azokból tanul­hatjuk, váljon az idejekorán és elég hosszasan véghezvitt kezelés tartós eredményeket szült-e úgy a szülők, valamint ezen házasság­ból származott gyermekekre nézve, vagy sem. Még egyéb ténye­zőket is fel lehetne hozni a szóban forgó kérdés megoldásánál, melyeket azonban itt fel nem sorolok; csak azon következtetéseket említem, melyek nekem jelenleg minden esetben irányadóul szol­gálnak az általános kezelés megkezdésének idejére nézve. Minthogy a bujakóros bántalom kifejlődésekor sok esetben nem tudjuk, váljon egyszerű lágy fekélylyel van-e dolgunk, vagy váljon abból indulattá fog-e fejlődni, azért a bántalom azon időszaká­ban, midőn még nem állíthatunk fel biztos kórismét, nem czélszerű az általános kezelést megkezdeni, más szóval az első 2—4 hét alatt tisztán csak helybeli kezelés ajánlható. Ha azonban minden jel arra mutat, hogy keményedéssel van dolgunk, azaz, hogy általános bujakór felléptére lehetünk elkészülve, akkor a helybeli kezelést foly­tatva, az infectiótól számított 2. hét elején, vagy 3. hét vége felé megkezdhetjük már az általános gyógyeljárást. A helybeli kezelésre nézve nem tartom fölöslegesnek megjegyezni, hogy úgy a még teljesen ki nem fejlődött, s ép azért bizonytalan sankernél, vala­mint még inkább az induratiónál kerülnünk kell az etető, vagy erősen izgató szerek alkalmazását, mert elég gyakran fordúltak hozzám betegek, kiknél ilyféle eljárások foganatosíttatván, az elsőd­leges bántalom roszabbulása következett be, sőt olyanok is, kiknél ugyanazon okból a lágy­ékmirigyek is megdagadtak. Attól ugyan *) Medicinische Studien. Wien. 1855. 2) Die Behandlung d. Syph. ohne Mercur. Wien. 1856- 59. 3) The nature and treatment of Syph. London. 1880. 4) Aerztl. Bericht d. alig. Krankenhauses. Wien. 1879. — Lehrbuch d. ven. Krankheiten. Stuttgart. 1882. 5) Histoire naturelle de la Syphilis. 1863. J89. 1. i 132

Next