Orvosi Hetilap, 1885. november (29. évfolyam, 44-48. szám)

1885-11-01 / 44. szám

1243 hallideg torpor-ja is mutatkozik, amidőn az még oly erős ára­mok által sem bírható specifikus reactióra. Az általam vizsgált egyének túlnyomólag a tébolyodottsági kórformába tartoznak, tehát ama nagy csoportba, melyben a hali­­érzéki hallucinatiók kórtünete oly gazdagon van képviselve. Rövid­ség okáért ezek kórrajzainak közlését mellőzöm, de ad rém tarto­zónak vélem a hallucinátiók természetére súlyt fektetni, s ezt az alább következőkben jelezni fogom. A hallideg végkészülékének villamos ingerlésére az ú. n. külső módszert használtam, azaz az egyik gömbölyű electrod a külhalljárat előtt (ezt el nem fedve) könyed odanyomással a tra­­gushoz lett alkalmazva, míg a másik, lapos electrod részint a kéz­ben, részint, s leggyakrabban a nyakszirten lett elhelyezve. Az áramerőt illetőleg 2 —3 mű-nél kezdettem, s fokozatosan szálltam felfelé, esetleg lefelé. Az ingerlékenység fokának megállapítása czéljából az áramerőnek bizonyos határát kellett megjelölnöm, s én ezen határt — ép hallszervvel bíró, elég értelmes, nem elme­beteg egyéneken tett vizsgálataim nyomán — 5 mg-nél (horgany­­szén-batteria, Wolff-féle galvanometer, Hackl-féle rheostat) talál­tam, mely áramerőnél, vagy alatta reactio egyetlen esetben sem jött létre, ellenben rendesen 5-5, 6 és 7 ma volt szükséges Ka­cK1 előidézésére. A vizsgálatokról vezetett jegyzőkönyv a következő­­­ legjobb, tudomásom szerint megbízható — reactiókat tünteti elő halluci­nansoknál. i. Gr.... k. a. Idült téboly üldöztetési téveszmékkel. Több­ször napjában fellépő genuin hallucinatiók, melyekre a beteg hirte­len felpattanva hevesen reagál. Nyugodtabb időben a tisztán, s közvetlen közelből hallott »rágalmak« miatt panaszkodik, melyek eredetét egyik-másik beteg társára, esetleg az orvosra is ráfogja. Hallásképessége jó, hallszerve ép. Bal fül. a) 5 má KaSKl búgás. KaO — AnSKl' érezhang AnO — Jobb fül. 6 má KaSKl' érezhang KaO — AnSKl moral AnO — b) 8 má KaSKl' érezhang Jegyzet. » KaO — Ellenkezés miatt nem folytatható. » AnSKl' » » AnDKIO csengés » AnO — 2. Kn....... Mérsékelt elmegyengeség ob origine, hallérzéki hallucinatiók lehangoló tartalommal; a beteg időnkint tisztán hallja a háta mögött, hogy ő »kicsapongó«, »bűnös«, s »ilyen - amolyan« ; azt hiszi, hogy ellenségei őt mindenhová elkísérik, hogy bosszanthassák. Nehéz hallás és dobhártya-perforatio mindkét fülön. Jobb fül. Bal fül. 4 maKaSKl' zúgás. 6 maKaSKl'­­ csengés.» KaOkl » » KaDKl­» » AnSkl » » KaO — » AnOkl » » AnSkl búgás » AnO — 4 maKaSKl' zúgás. 6 máKaSKl' zúgás» KaOKl » KaDKl`» •» AnSkl » KaO — » AnOKl' » AnSkl búgás AnO — 8 máKaSKl' »— » KaDKl)· » Jegyzet. Fájdalmasság miatt nem» KaOKl' érezhang folytatható.» AnSKl' » » AnOKl'· » » AnOKl' » Sp..... . technikus. Idült téboly neurasthenikus alapon. Fejfájás, abnormis sensatiók az izmokban; fájdalmas nyompontok a gerinczen és a bordaközökben, ugyancsak a nyakon megfelelőleg a felső együ­ttérző­ idegdúcznak; a bőrreflexek tetemes fokozottsága. Hangokat hall, de kételkedik, váljon valóban hangok-e azok Ugyanis neki úgy rémlik, mintha valaki hangosan­­­­ondaná ugyan­azt, amit 0 gondol. Ő csak azt hallja, amire gondol. Néha akkor hallja gondo­latait, amikor akarja, máskor akkor is hallja, amikor nem akarja. A hallucinatiók néha egészen tiszták, néha elmosódtak; az előbbiek realitásában hisz, az utóbbiakat betegségnek, az elmekór jelenségének tartja. (Tisztán, főleg a jobb fülön hallja az abnor­mis hangokat). Érzi, hogy öntudata zavart, figyelme tétova; ha társaságban van, nagyon oda kell figyelnie, különben nem hallja, mit beszélnek. Kényszergondolatok gyakoriak. A hallucinatiók tar­talma ellenséges: »buta«, »ostoba fráter«, »tettető« ; ha olvas, feléje kiáltják: »most olvas«. Hallszerű ép, hallás jó. Babrálás­a jobb külhalljáratban kiváltja a hallucinatiót: »te szamár«, a bal fülnél ugyanazon mani­­pulatiót (kaparás t­ónhegygyel) nagyon »hangosan« hallja. A (pseudo-) hallucinatio a betegnél induk­álható. Felkérve, hogy gondoljon valamit intens módon, e gondolatot egyszersmind hallja is és pedig mindig »jobboldalt felülről». Villamos reactio: Bal fül. Jobb fül. 4 má KaSkl tompa moraj. 4 má KaSkl moraj » KaO — KaO -­» AnSkl » » AnSkl » » AnOkl » » AnO — » Áramfordítás An—Ka 2 má­r zúgás. 4. Mat....... Heveny hallucinatórius téboly után fellépett másodlagos gyengeségi állapot, továbbtartó hallucinatiók részint nagy­sági, részint üldöztetési tartalommal. A hangokat „fülébe kiabálják. Hallásképessége jó, hallszerve ép. 5 má KaSKl zúgás. Jegyzet. KaDKlJl » Ellenkezés miatt nem folytatható. KaO — AnSkl » AnOkl » 5. Sm . .. . Idült tébolyodottság. Tarka pseudo-hallucinatiók, a »tévhangok« a beteg saját gondolatait kisérik, a gondolatok „hangzanak“. Különböző, ezen hangzó gondolatokkal összefüggő téveszmék. Bal fül. Jobb fül. 10 má o 10 má­j. 6. Wind....... Idült téboly, hallucinatiók lehangoló tartalom­mal ; a tisztán hallott szavak becsmérlők, lealacsonyítók, a férj által felbérelt környezetnek imputáltatnak. Hallásképesség mindkét fülön jó; a bal fül időnkint zúg. Bal fül. (Vizsgálat előtt nem zúg.) KaSKl' zúgás KaDkl»» Jegyzet. KaO — Vizsgálat ellenkezés miatt nem AnSkl» tatható. AnOkl» 7- Manh....... Lezajlott zavartság és izgultság után a meno­maniakus hangulat, hallérzéki hallucinatiók nagysági tartalommal. A hangokat leginkább a bal fülével hallja. Hallásképesség mindkét oldalt jó. Bal fül. Jegyzet. 2 ma KaSKl' zúgás. Vizsgálat szédülés miatt nem foly- KaOkl » tatható. AnSkl » AnOkl » 8. Wi....... Idült téboly elmegyengeségi alapon. Hallucina­tiók üldöztetési tartalommal, az ellenséges környezet csúf szavak­kal illeti, a becsületsértő szavakat „saját fülével“ tisztán véli hal­lani. Mindkét oldalt nehéz hallás, a bal oldalon nagyobb fokú. 1244

Next