Orvosi Hetilap, 1887. június (31. évfolyam, 23-26. szám)

1887-06-05 / 23. szám

723 724 volt nagy gyengeség, emésztési zavarok, izgékonyság; és a betegek heteken át mozgásra, nagyobb sétákra unszoltatván, mindinkább elgyengültek s elnyomorodtak. A tüzetes vizsgálat alig hallható praesystolicus zörej mellett sternalis tompulatot és pangási máj­nagyobbodást, tehát stenosist derítvén ki, ágyba fektettem a bete­geket, kis adagban digitálist adtam, s a betegek, köztük orvosok nejei 3 — 4 hét alatt annyira felüdültek, mintha kicserélték volna. Voltak eseteim, a hol habozni kellett a kórismében, ha vagy semmi vagy halk systolicus zörej volt hallható, melyet a nagy vérszegény­ség mellett anaemicusnak, a szív csekély nagyobbodását atonicus tágulatnak lehetett tartani, s a többi számos tünetek közt mintegy elmerülő csekély légszomjat is az anaemianak lehetett tulajdonítani. Merem kimondani, hogy ily esetekben, még ha tiszta s jellemző zörej nincs is jelen, a gyakorlott fül a szívhangok sajátságos rhyt- musából gyanítja ki a stenosist. Az anaemicus zörejt említvén, koczkáztatok ennek tekinte­tében egy magyarázatot, melynek helyessége iránt kikérem a tag­társ urak véleményét. Ugyanis tudjuk, hogy az úgynevezett anaemi­cus vagy anorganicus zörej mindig systole alatt hallható, többnyire puha fúvó jellegű, s punctum maximuma az esetek túlnyomó számá­ban nem a szívcsúcson, hanem a szív alapján mutatható ki. A különféle magyarázatok közt legvalószínűbb az, hogy a zörej a kéthegyű billentyűn támad az által, hogy a szívizomzat atoniája folytán különösen a szemölcsizmok petyhüdnek el, s ezáltal a billentyűt, mely felé a véráram tódul, nem bírják elég erélyesen lehúzni, mely lehúzás rendes állapotban a billentyű-vitorlák helyes összeillesztését eszközli. Ez nem történvén, egy része a gyomrocs- beli vérnek átcsap a pitvarba, a mit legjobban functionalis elég­telenségnek lehet nevezni, megkülönböztetésül az organicus és a relativ insufficientiatól. Már most ezen felfogás helyességét azon fel­tűnő körülmény igazolja, miszerint az anaemicus zörej, nem mint a többi mitralis-regurgitatiónál a szívcsúcson, hanem a szív alapján hallható legjobban. S ezt így értelmezem magamnak. Akár a szerves, akár a relativ elégtelenségnél a szemölcsizmok működése bántatlan lévén, a billentyű-vitorlákat systole alatt a gyomrocs felé húzzák, és az insufficientiát képviselő rés, melyben a rendetlen örvényképzés által a zörej létesül, többé-kevésbé mélyen van a gyomrocsban, úgy hogy ezen zörej a szívcsúcson hallatszik legjobban. Ellenben a functionalis vagy vérszegénységi elégtelenségnél a szemölcsizmok hüdéses állapota folytán a billentyű-vitorlák az erős systolicus vér­nyomás által behajtatnak a pitvar felé, a képződő billentyűrés pedig egészen a pitvar magasságában van, ezen résen létesülvén a zörej, ennek punctum maximuma nem lehet a szívcsúcson hanem a pitvar táján, a szív alapján. Hogy nem kivétel nélkül van így; hanem hogy néha kétségtelen anaemicus zörej a szívcsúcson hall­ható legjobban, az abból magyarázható, hogy a szemölcsizmok atoniája különféle fokú lehet, s ha még elég működési erőt meg­tartottak, nem fogják engedni, hogy a billentyű-vitorlák szélei túl- magasra taszíttassanak a véráram által. Legyen szabad nehány megjegyzést tenni a vízkárról, mint a compensatio haladó csökkenésének végeredményéről. A vízkór rendes menete, mint tudjuk az, hogy a lábakon kezdődve felfelé halad a czombokon, azután jön a savós üregek vízkórja, először rendesen a hasban, később a mellkasban, legutoljára, ha általában fejlődik, a szivburokban. Ezen szabálytól nem igen ritkán láttam eltéréseket, különös mint első vízkóros tünetet ascitest, mely után fejlődött csak a bőrvizenyő. Mellvízkór is fordult elő eseteim közt mint legkorábbi átizzadás. Múlt évben észleltem először aggkori szív- tágulatnál hydropericardiumot mint egyetlen vízkóros tünetet, melyet meggyógyítani sikerült; s ennek párja csak múlt hóban állott megfigyelésem alatt, egy insufficientia mitralis et aortae esete, a hol csekély bőrvizenyő mellett minden egyéb üregvízkór nélkül hydro- pericardium volt jelen. Az ily lehetőségeket ismerni kell kór- ismészeti tévedések kikerülése végett. Az ascites, mely mint korán fellépő vízkör aránylag leg­gyakoribb, kétségtelenül a májbeli változásoknak köszöni eredetét. Mert rendesen ott lép fel szabályon kívül a bőrvizenyő előtt, a hol a pangási májnagyobbodás már hosszabb idő óta fennállott. Tudjuk, hogy a hosszan tartó májpangás az interstitialis kötszövet túltengésére szokott vezetni, mi által a májnak úgy is pangó vér­keringése újabb akadályokra talál. Ilyenkor azt tapasztaljuk, hogy ha a korai ascites után bőrvizenyő s a többi üregek vízkórja kifej­lődött, s a gyógykezelés által sikerült, mindezen hydropicus gyüle- meket eltakarítani, rendesen az ascites kisebb-nagyobb mértékben fennmarad. Ez abból magyarázható, hogy a szívtherapia meg­tette kötelességét a szívből eredő pangások irányában, de nem képes azon portalis pangás megszüntetésére, mely a májbeli változásoktól függ. Sok esetben, melyet sikerül éveken át fenntar­tani, a nagyobbodott máj lassanként leapad még rendes teriméje alá a gyarapodott kötszövet zsugorodása folytán, s ez adja azon kóros állapotot, melyet sorvadó szerecsendió-májnak, helyesebben pangási máj sorvadásnak nevezünk. Ismertem eseteket, a hol a szív­tünetek évek hosszára egészen visszaléptek s csak ily májsorvadás maradt vissza hasvízkórral, mely azonban soha sem oly nagyfokú, mint a valódi cirrhosisnál. Hogy miért jön létre néha mint elsődleges hydropicus tünet mell- vagy szívburok-vízkór, azt ily átlátszó okokból, mint az ascitesnél, magyarázni nem vagyok képes. De valószínű, hogy ily esetekben a mellhártya vagy szívburok talán előrement lobos bán- talmak által úgy van elváltozva, hogy átizzadásra különösen hajlandó. A vízkár kórisméje, értvén alatta eredetének kórisméjét, a legtöbb esetben a lehető legkönnyebb, különösen ott, a hol a beteget ismerjük s a vízkór keletkezését szemmel kisértük. De vannak esetek, a hol egy kifejlett általános vízkórt, ha először kerül észlelésünk alá, nagy nehézséggel fogunk oktanilag kór- ismézni. Legnagyobb bajjal lehet néha egy vízkóros betegről meg­határozni, váljon cardiacus vagy renalis vízkárral van-e dolgunk. Azon kórelőzményi adat, hogy a daganat előbb a lábakon vagy az arczon kezdődött-e, csak ritkán kapható megbízható módon a betegtől vagy környezetétől; a vizelet fehérnyét tartalmazhat mindkét esetben ; csökkent mennyisége, magas fajsúlya és sötét-piros színe is egé­szen hasonló lehet. A vesebeteg viaszsápadt színe, s a bőrvizenyő - nek keményebb tapintata sincs mindig annyira kifejezve ; a feltest vizenyője, bár gyakoribb vesebajnál, szívvízkórnál is fordulhat elő. Ellenkezőleg megint a szív tájékozó lelete, kivéve ha billentyűbajt találunk, sem dönt mindig, miután az idült vesebajok túlnyomó számában, ép úgy a valódi Bright-kórnál, mint a szemcsés vese­sorvadásnál másodlagos szívnagyobbodások előfordulnak. Ily ese­tekben csak két leletet tartok döntőnek, ha ugyanis a többi említett mozzanat cserben hagy, s ez először a májdaganat, mely szívbaj mellett szól, s másrészről a szemcsés hengerek állandó lelete a vizeletben, mely elsődleges vesebajt árul el, s az egyszerű pangási vesénél számbavehető mennyiségben és állandóan bizo­nyára nem található. Azonkívül a vizelet fajsúlya általában cseké­lyebb idült veselobnál, mint szívpangásnál, amott ritkán megy túl 1020-on, emitt többnyire 1020—1030 közt ingadozik. A szem­csés vesesorvadásnál a vizelet igen alacsony fajsúlya, világos színe, bő mennyisége és a fehérnyecsapadéknak hófehér tiszta színe által igen jellemző; ezen kóralak azonban csak végleges stádiumában jöhetne

Next

/
Thumbnails
Contents