Orvosi Hetilap, 1887. augusztus (31. évfolyam, 32-35. szám)
1887-08-07 / 32. szám
1031 Minthogy azonban az új képlet a csarnok szegletét teljesen kitöltötte, a hely miatt még legjobb esetben sem tartottam lehetségesnek a tiszta és biztos kivágást, a szemteke működésének kímélése mellett. És így nem maradt egyéb mód, mint a bulbus enucleatiójával a beteg életét, amennyire az orvos tehetségében áll, biztosítani. Belátható, hogy — még teljesen látóképes szemtekéről lévén szó — nem volt kellemes feladat, a betegnek ezen műtétet ajánlani. Miután beteg 1886. április végén a vöröskereszt-kórházban felvétette magát osztályomra, kérésére és azon feltevésben, hogy talán mégis syphiliticus új képlet lehetne, elhatároztam magamat antisyphiliticus kezeléssel a gyógyítást megkísérleni. Azonban a bekenési curának semmi eredménye nem volt. Beteg elhagyta a kórházat, hogy júliusban, minden műtétre késznek nyilatkozva, ismét visszatérjen. Ekkor a daganat bár egy kissé, de nem lényegesen növekedett, még mindig oly kicsiny volt, hogy mérsékelt atropinmydriasis mellett a pupilla szélt nem érte el; a szemfenék ismét semmi rendellenességet nem mutatott; a közegek azonban már nem voltak oly tiszták, mint azelőtt. A látóképesség nem volt sokkal rosszabb, mint április hóban, azonban érdekes subjectív jelenség lépett fel; időnkint ugyanis monocularis diplopia vagy polyopia volt jelen, melyet úgy magyaráztam, hogy a daganatban időnkint fellépő nagyobb vértettség nyomást gyakorolt a lencsére és így fénytörési képességét zavarta. Az enucleatiót júliushó végén végeztem. A műtét, valamint a gyógyulás simán folyt le és a beteg — előrebocsátom — máig még semmi komolyabb bajról nem értesített. A szemtekén igen érdekes és tanulságos elváltozások láthatók. A górcsői vizsgálat kimutatta, hogy valóban sarcoma melanodes van jelen, csakhogy az elsődleges gócz nem a szivárványhártyán, hanem a corpus ciliare-n ült, azonban oly helyen, melyet szemtükörrel látni nem lehetett. Az irisben levő kis daganat csak egy, az uveal tractus legmellső részében székelő nagyobb daganatnak másodlagos csomója. A macroscopicus megtekintésből kitűnik, hogy a reczeg mindenütt jól odafekszik, hogy ellenben a corpus ciliare le- és befelé, jelentékeny csomóvá vastagodott, mely lassan kint laposabb lesz és a rendesnek látszó choroidea-ba megy át. Ezen hártyában csak egy helyen látható egy ellapult daganat-csomócska, mely az előreboltosult, de le nem vált reczegen barnásan áttűnik. A górcsői vizsgálat szerint, melyet különben Portik Jr. és én még annak idején bővebben ismertetni fogunk, ez’sarcoma fusocellulare váltakozó festénytartalommal. Az újképlet valószínűleg az edények adventitiojából indult ki és az érhártyába átmenve, főleg annak külsőbb rétegeit ellepi, míg a choriocapillaris legnagyobb részt szabadon marad. Elsődleges új képletek az uvealtractus mellső részében, iris és corpus ciliare-ben a ritkaságokhoz tartoznak. Fuchs szorgos összeállításából, ki 259 uvealtractus daganatot szedett össze és közel az irodalomból, iris és corpus ciliare-re 38 eset esik , körülbelül 15 ° C, ezek közül az iris-re esik 16, a corpus ciliare-re 22 eset. Ha eltekintünk azon esetektől, melyek akkor, midőn orvosi megfigyelés alá kerültek, már annyira előhaladtak, hogy a daganat az egész mellső csarnokot kitöltötte, vagy már a sclera-t is áttörte, úgy hogy egyes csomók már a szemteke felületén ültek, akkor az esetek összehasonlítása után constatálhatjuk, hogy a leggyakoribb és legkorábbi tünet egy kisebb-nagyobb daganatképződés az irisen, mely rendesen ezen hártya ciliaris szélén ül, a daganatnak mintegy leginkább mellfelé tolt előőrsét képezve. A betegek látóképessége már legtöbb esetben tönkre volt téve, egészben csak 4 eset van feljegyezve, melyeknél a látás műtét előtt még csekély fokban volt meg. Jelen eset tehát, a látóképességet illetőleg, az általam ismert esetek közt valóságos unicum. Talán nem lesz érdektelen megjegyezni, hogy az iris és corpus ciliare sarcoma eseteinek kórelőzményében a trauma aránylag gyakran szerepel. Jó észlelők által idézett 22 esetben, 3 van feljegyezve, melyekben a daganatképződést trauma előzte meg, és ezeken kívül én is ismerek egy, Raab által leírt, a heidelbergi egyetemi szemkórodán előfordult esetet, melyben egy faszálka jutott az iris szövetébe és ezen idegen test körül valódi melanoticus sarcoma képződött. Még egy pár szót a prognosisról. Kórodailag megállapított tény, hogy az uveastractus melanosarcomás, az összes daganatok közt a legrosszabb indulatúak. Minden, nem operált esetben, tönkre mennek a betegek pár év alatt általános sarcomatosisban. Most csak az a kérdés, mennyire hárítható el a betegről az életveszély, ha a műtétet elvégezzük, amidőn persze más műtétről nem lehet szó, mint a szemteke enucleatiójáról ? Ami a műtét utáni esetleges kedvezőtlen lefolyást illeti, különbséget kell tennünk helybeli kiújulás és metastasis közt. Első esetben az orbitalis szövetben újképlet-csomó képződik, amelyből ismét kiindulhat az általános melanosis veszélye; második esetben helybeli kiújulással egyidejűleg, vagy a nélkül, melanoticus góczok képződnek belső szervekben, főleg a tüdőben és májban, melyek folytán az egyén tönkre megy. Ámde a localis recidivákról azt tanítja a tapasztalat, hogy az uvealsarcomák prognosisa annál jobb, minél korábbi stádiumban operáltatott a szem, legkedvezőbb akkor, ha másodlagos lobos folyamatok, úgy mint glaucoma még nem léptek fel a szemtekén. Leggyakrabban léptek fel helyi kiújulások akkor, ha az új képlet a sclerát már áttörte. Fuchs statistikájából kitűnik, hogy az általa műtött esetek i3°/0-ában lépett fel kiújulás. Nagyon rosszul áll a dolog a metastasisok tekintetében. A tapasztalat szerint a betegek nagy része anélkül, hogy valaha helybeli recidivát elszenvedtek volna, pár év lefolyása alatt belső metastasisokban megy tönkre. Ezen idő Fuchs szerint átlag két év. A prognosis tehát quoad vitam, általában véve elég kedvezőtlen, mi mellett még megjegyzendő, hogy az edénydús kis- és gömbölyű sejtű sarcomák jobb prognosist nyújtanak, mint az edényszegény orsósejtűek. Mindezek daczára kénytelenek vagyunk, oly korán mint csak lehet, a szemteke eltávolítását végezni. Mert ha sok esetben nem is vagyunk képesek a fellépő belső metastasisok következtében beálló halált elhárítani, úgy mégis megvédhetjük a beteget a borzasztó helyi recidiváktól, melyek az arcz elpusztításával szoktak járni, megmenthetjük ismételt műtétektől, s felszabadítjuk sok kínos fájdalomtól. II. A szemfenék Hutchinson-féle elváltozásáról. A belső szem egyik, jóllehet ritka, megbetegedéséről leszek bátor szólni, mely daczára annak, hogy már több mint egy évtized előtt behatólag és kórodai hűséggel lett egy tekintélyes angol folyóiratban Jonathan Hutchinson által leírva, máig egészen ismeretlen maradt, legalább annyira, hogy continentális kézikönyvek és szakfolyóiratokban nyoma sem található. Miután meggyőződésem szerint ez egy élesen határolt, kórodailag teljes határozottsággal fellépő megbetegedés, mely — úgy hiszem — egy igen fontos betegségi okkal, az atheromatosissal, áll összefüggésben, gondolom nem végzek felesleges munkát, ha a speciális szakkörök és belgyógyászok figyelmét ismét ezen tárgyra felhívni bátorkodom. Hogy a betegség leírásánál teljes közvetlenséggel járhassak el, kiindulási pontúl saját megfigyeléseimet veszem, mely 3 egyénen 4 szemre terjed ki. Hutchinsonnal, ki munkájában egészben *) 1887. márczius 24. x) Ophthalmic hospital reports, VIII. kötet, 231.1. Jonathan Hutchinson : Symmetrical central choroidoretinal disease occurring in senile persons. Az ophthalmoscopicus vizsgálatot H. eseteiben Warren Tay végzete. 1032