Orvosi Hetilap, 1888. február (32. évfolyam, 6-9. szám)

1888-02-05 / 6. szám

— 159 — után elasticus ligaturát kötve a belső méhszáj tájékán, illetve a daganaton alul a méh teste körül, néhány centiméterrel fölebb történik a csonkítás a méhüregnek megnyitásával vagy a nélkül. Már egyedül e beavatkozás, a szerv ily sértése, magában foglalja az itt felmerülő nagy veszélyességet, s ez még növekszik, a­mikor e sertéssel járó vérzés csillapításáról van szó és arról, hogy a fertőzést is elkerüljük, melynek zárt kaput nyitottunk a méhűr megnyitásával. Schrödernek*) 58 ilyen esete mellett 18 halálozása van, a­mi 31 °/c halálozást tesz. Érdekes, hogy az 58 eset között 22 olyan, mely az elasticus leszorítás ideje elé esik, s ezek közül 10-et, tehát 45,5%-t; míg a 36 utóbbi eset közül, a­mikor az ideiglenes elasticus ligaturát használta, csak 8-t, tehát 2­2 °/t veszített. E 18 haláleset közül Hofmeier közleményében csaknem a felét, mint a műtétes veszélyességének megítélésére nem tartozót, kiküszöbölve, elismeri, hogy eseteik után a halálozást 15 °/„ alá szorítani nem lehet. Martinnak* 2) 28 esete közül meghalt 9, a­mi 32'/s halálo­zással egyenlő. Tauffer tnr.-nak idevágó esete van 17. Ezekhez számítjuk azokat az eseteket is, a­mikor más műtétesek kapcso­latában a supravaginalis amputatio szüksége is felmerül, pl. ovariotomiánál, ha a daganat extraperitonealis kifejlődése mellett a lig. lat. lemezei közt úgy növekedett, hogy az uterus peritoneumát is lefejtette s így a daganat kifejtésénél az uterus lemeztelenítte­­tik; vagy ha az összenövések helye annyira vérzik, hogy e vérzés ellen körülöltésekkel nem tudjuk magunkat biztosítani. Ilyen ese­tünk van 4, közülök az utolsót Tauffer t­r. engedelméből én operáltam, meggyógyult mind a 4 ; ezekkel együtt supravaginalis amputatiónk van összesen 21 ; meghalt belőlük 6, úgy hogy a mi halálozásunk is 28’50­ 0-t tesz. Ha Hofmeier példája után 6 halálesetünk közül kiküszöböl­jük azokat, melyek méltán a műtétes veszélyességének megítélésére nem szolgálhatnak, összesen 3-t, akkor a mi eseteink után a halá­lozás i4°/3-ra szorítható, de akkor még nem tettünk különbséget a csonk ellátásának különböző módja mellett elért eredmény és a történt halálozás között. Az a 3 eset, melyet halálozási statistikánkból méltán mi is kiküszöbölhetünk, sorban a 7., 22. és 28. A halál oka ez esetek­ben, a­mint a kórtörténetekből olvasható, egyszer volvulusból eredt, másodszor elvérzésből, a kisujjnyi vastagságra tágult vena uterina mellékágainak egész érhálózatot képző convolutumának repedése vagy odanövések szétválasztásánál történt sértése következtében , harmadszor inanitio következtében csillapíthatlan hányás után, mely a cseplesz­­nek a hassebbe történt becsípése vagy talán oda öltéséből eredt. Mind e halálozások természetesen a műtétel rovására esnek, de a műtétel veszélyességének megítélésére csakugyan nem hasz­nálhatók fel, mert ezek bármelyik más hasűri műtétes kapcsolatá­ban is bekövetkezhettek volna s rontanák az illető műtétes gyó­gyulási százalékát, de nem bizonyítanák veszélyessége fokát. Legveszélyesebbek végül azok a műtételek, a­mikor a méh­­rostdaganatok a cervixből indulva ki a ligamentum latum lemezei közé, vagy a medenc­e fenekének peritoneuma alatt a laza sejt­szövetbe nőttek, tehát egészen vagy részben extraperitonealisak. Kiirtásuk csak a peritoneum felhasítása után és az őket még körülvevő méhszöveti tok vagy a medencze kötszövetéből való tompa kifejtés, enuclealio által lehetséges. Ilyenkor nyilván e nyirk­­edénydús területen igen nagy sebzést ejtünk. E nagy sértést Tauffer m­r. két esetben­) úgy kerülte el igen szerencsésen, hogy a műtéteinél csak partiálisan irtotta ki a daganatot, a visszahagyott részek nagyobb tömege pedig extra­peritoneális csonkkezelés mellett az utókezelés alatt volt eltávolít­ható. E két esettel majd a csonk ellátásánál még találkozunk. A legveszélyesebb esetek e 3-dik csoportjába tartoznak azok is, a­hol a méhfalnak, sőt a méh üregének felhasításával kell enucleálnunk a méh falában ülő fibromát, vagy ha az egész méhet irtjuk ki előleges terv szerint vagy a felmerülő viszonyok kény­szerítő hatalma alatt. így tettek Martin,1) Bardenheuer,2) Maudach,3) Kottmann4­­s ilyen esetünk nekünk is van egy. A hysterotomia veszélyessége azonban nem csupán a daga­natok anatomicus viszonyától függ. Merem állítani, hogy az egyes műtevők gyakorlottságán kívül is még különös szerepe jut a csonk ellátása módjának, magától érthetőleg feltéve, hogy e műtéteseknél a legszigorúbb antisepsis minden elővigyázati rendszabályát követ­jük, a­mit ma hasmetszéseknél általánosan kötelezőnek fogadtunk el. Hogy a csonk ellátásának módja a méhrostdaganatok műté­teleinél igen fontos tényező, s hogy a műtétel veszélyessége tekin­tetében különösen kihívja a bírálatot, ez nemcsak az alább be­mutatandó statistikából fog kitűnni, de nyilvánvaló onnan is, hogy most is igen tekintélyes nevű szakférfiak csak az egyik, vagy csakis a másik eljáráshoz ragaszkodnak. Hogy a műtéti eljárás e detail kérdése, a csonk extra- vagy intraperitoneális ellátása pedig még nincs tisztázva, legjobban bizo­nyítják azok a közlemények is, melyek e két ellentétes eljárást egymáshoz közelíteni, mintegy egymásba olvasztani szeretnék. E részletes kérdés tisztázása azonban nem is lehetséges máskép, csak ha minden műtevő ide vonatkozó eseteit s azokból szerzett tanúságait a saját és mások okulására közzé teszi; és nagyon kár, hogy egyeseket talán eredményeiknek kedvezőtlen volta tartja ettől vissza; az meg épen tévedés volna, ha azért nem teszi, mert a hasdaganatok műtéti technikáját egészen bevégzettnek tartja. A méhrostdaganatok kiirtásánál a csonk ellátásában szemben áll egymással , mondhatnám még nagyon mereven szemben áll az extraperitonealis eljárás, vagyis a csonk rögzítése a hasseb alsó zugában, az intraperitonealis eljárással, vagyis a csonk elsülyesz­­tésével. Az extraperitonealis eljárás, melyet kegyelettel Plant­ el­járásának kellene nevezni, Plan ismertetése szerint abban áll, hogy a daganat kiemelése után, annak tövében egy kettős sodronynyal ellátott tűt döf át s azután két felől a sodronyokat a Cintrat-ré­z szorítókkal annyira rácsavarja a daganatra, hogy e leszorítási hely felett minden vérzés nélkül lemetszhető a­dag. Az így nyert csonkot 2 lándzsatűvel átszúrva a hassebbe emeli s rögzíti. Ezek alatt vagy újabb sodronynyal köti körül a csonkot, ha az kocsány volt, vagy a Cintrat-féle szorítókat is ott hagyja, ha a méhet csonkítani kellett. Az extraperitonealis csonkkezelésnek módszere azonban azóta nagy változásokon ment keresztül. Az első javítás a csonknak elasticus ligaturával való leszorítása volt. Az éles és a csonk peritoneumát esetleg átmetsző, egyenetlenül, sőt elégtelenül szorító sodrony a vérzés ellen nem biztosított teljesen. Az elasticus liga­turát először Kleeberg( *) alkalmazta, de Martin 1­) egy előadásában *) Hofmeier i. h. 2) Martin i. h. 3) Tauffer 106 hasmetszési műtétel. Orvosi Hetilap 1884. *) Deutsche med. Wochenschrift. 1880. Nr. 27. 2) Drainirung d. Peritonealhöhle. Stuttgart. 1881. Enke. s) Correspondenzblatt f. Schweizer Aerzte. 1882. Nr. 10. 4) Ibid. 1882. Nr. I., 2. B) Péan et Udry: Hysterotomie. Paris 1873. °) Petersburger med. Wochenschrift. 1879. Nr. I. ’) Béri. kiin. Wochenschrift. 1885. Nr. 3. — 160 —

Next