Orvosi Hetilap, 1888. március (32. évfolyam, 10-13. szám)

1888-03-04 / 10. szám

287 a peripheriás idegdegeneratio alig kifejezett, s így a kezdeti szak tüne­teiben alig lehet részes, másrészről pedig azért, mivel olyan tünetek, melyek ilyen idegek bántalmára utalnának (teljes anaesthesiák a megfelelő idegterületeken) a tabes lefolyása alatt aránylag nem gyakoriak. A gerinczagyban az elváltozás nem foglalja el a hátulsó kötegek egész területét, azonban valami törvényszerű localisatiót (mint azt Strümpell, Oppenheim és Siemerling nagyszámú és pontos vizsgálatai mutatják) bizonyos meghatározott részeknek minden s egyes esetben állandóan nagyobb fokú megtámadtatását nem lehet kimutatni, csak a hátulsó kötegeknek legbelsőbb részei szoktak épen maradni. Ezen vizsgálatok kiderítették, hogy a kórodai tüne­tek sem fokban, sem kiterjedésben nem voltak összhangba hoz­hatók a kóros folyamattal, sőt Déjerine számos észlelete szerint még az anaesthesia foka sincsen arányban a gerinczagyi elválto­zások nagyságával. Valóban ezen kóros változások oly kevéssé magyarázzák meg a tüneteket, hogy Erb'­ is további vizsgálatokat kíván, mert úgy tetszik neki, mintha a tabes kórbonczolási meg­ismerésében még néhány meglepetés várna reánk. Erb mindenek­előtt a gerinczagyi szürke állománynak átvizsgálását tartja szük­ségesnek. Ezen kívánatnak már megfelelt Lissauer,2) a­ki átvizs­gálva a Weigert-féle eljárás segítségével a szürke állományt azon állandó és elég nagyfokú elváltozást talált a Clarke-oszlopok sejtjei körül levő finom rosthálózatban, míg a sejteket ezen oszlopban ő is, Strumpell is épeknek találta. De ezen elváltozásnak felismerése nem vitt közelebb bennünket a tünetek értelmezéséhez; érdekes volna azonban vizsgálni alkalmas esetekben, váljon van-e ezen degeneratio és a Westphal-fész tünet közt valami összefüggés. Talán könnyebb volna ezen elváltozásból megmagyarázni az inreflex hiá­nyát, mint a Westphal3­ által eddig több esetben kimutatott hátulsó kötegelváltozásból a gyökzónában, mert a Clarke-oszlop rostjai között számos a mellső szarv felé látszik irányozva lenni. Westphal eddigelé, úgy látszik nem volt tekintettel a Clarke­­oszlopokra; Minor( 5­) esetében azonban a hátulsó köteg elfajulása mellett a Clarke-oszlopok is degenerálva voltak. De lássuk tovább, váljon sikerülhet-e a gerinczagyi elváltozás tanulmányozása által a keresett összefüggésre világot vetni. Nézetem szerint a felhozandók alapján még a leggyakoribb tünetekkel szem­ben sem lehet kielégítő választ adni. Az érzési functiók meg­ítéléséhez nincsenek elég ismereteink az érzést vezető pályák útjáról. Nem akarom e kérdést e helyen részletezni, de a­ki meg akarja ismerni e tárgy jelenlegi állását, az a legkülönfélébb és legellenmondóbb adatokra fog találni. Igaz, hogy a hátulsó gyökök folytatását a gerinczagyon belül a hátulsó kötegekben mutatja meg a másodlagos elfajulási kísérlet —­ az állatoknál is — de az állatkísér­letekben az érző pályák az oldalkötegben látszanak haladni [ Woroschiloff'­) Borgherini( 7)]. Lehet, hogy a hátulsó gyök csak részben megy át a hátulsó kötegbe, más része az oldalkötegbe folytatódik és ezen rész bizonyos okok folytán nem degenerál a hátulsó gyök megsér­tése után, s akkor ezen rész volna a főérzési pálya. Embernél legújabban Bechterew’) ismertetett egy elég jól körülirt kötegnyalábot, ezen köte­­get az általa végzett állatkísérleteknél csakugyan érzésvezetőnek találta. Bechlerew-nek­­ezen kötege fejlődésileg is különválik s az oldal­­köteg peripheriás részén az agyacs-oldalköteg előtt, s részben tőle kissé befelé fekszik. Adatait Gowers1) és Sherrington2) megerősítik. Hogy a hátulsó köteg nem kizárólagos vezetője az érzési ingerületek­nek, azt a tabeses kórfolyamat a legjobban bizonyítja. Miután az el­fajulás csaknem egészen elfoglalja számos esetben a hátulsó köte­­geket, az egész törzsön s a négy végtagon vagy legalább a két alsón teljes anaesthesiát kellene találni, e helyett pedig a beteg gyak­ran a legfinomabb érintést is megérzi s az érzési elváltozás inkább az érzés minőségének megváltozásában, mint megszűntében áll. Az a hypothesis, hogy ha a jelzett köteg elfajul, a szürke állományon haladna az érzés útja felfelé — még eltekintve attól is, hogy az újabb vizsgálók (Woroschiloff, Borgherini) a szürke állománynak az érzés vezetésében való részvételét, vagy helyettesítő szerepét épen nem mutathatták ki, — sem látszik valószínűnek. A vezetési késés sem bizonyítja ezen felvételt, mivel a késés — legalább az esetek többségében — csak a fájdalomérzést illeti, s ilyenkor gyakran a gyenge tapintási behatás minden késés nélkül jut öntudatra. Az utóbbi körülményből következik, hogy a tapintásérzés pályája ép és így helyettesítő szerepre szükség nincs. A Schiff-ist hypothesis alaposságához pedig hiányzik a szürke állománynak olyan fokú megbetegedése, mely mellett az egyes esetekben 10—30, sőt 50 mp.-nyi késés értelmezhető volna; más oldalról pedig a leg­súlyosabb, helyenként teljes elpusztulása a szürke állománynak mint az a syringomyelia-nál észlelhető (l. Anna Bäumler Arch. f. kim­. Med. XL.) minden kóros tünet s érzési zavar nélkül lett észlelve. Azt hiszem, fel kellene tenni a kérdést, váljon az érzés zavarai a vezetés hiányosságán vagy a percipiálás megváltozásán múlnak-e ? Ha a gerinczagyi hátulsó kötegek az érzés szolgálatában állanak, nem lehet más functiojuk, mint az egyszerű vezetés, és hogy ha egy, talán nem is egészen alapos hypothesis szerint fel is vesszük, hogy a gerinczagyban a tapintási érzés és fájdalomérzés vezetése külön van választva, alig hiszem, hogy valaki gondolná, hogy testünk minden része el van látva a tapintási és fájdalomérzési vezetőkön kívül még külön hő- és izomérzési, helyzeti, nyomási, az érzés localizálására való és stereognosticus érző rostokkal akár a körzeti, akár csak a gerinczagyi idegrendszerben. Már­pedig ezen qualita­tive különböző érzési fajoknak csaknem mindegyike külön is el­veszhet a tabesnél, mint azt a nagyszámú vizsgálatok, újabban Boiko Sterna­ által végezve eléggé bizonyítják. Ezen qualitativ érzékenységi változások sokkal gyakoriabbak a tabesnél, mint a quantitativ módosulásai az érzés valamennyi fajának együttesen. Ilyen elváltozások oka a gerinczagyban nem lehet, ezeknek ere­detét az agykéregben kellene keresnünk, mert az agykéreg azon szerv, melyben a bejutott ingerület szétoszlik elementáris részeire s a megfelelő helyeken öntudatra jut analóg módon, mint azt az aphasia különböző alakjairól tudjuk, vagy még hasonlóbban a látás agykéregbeli localisatiójáról (a bejutott optikai kép ugyanis fény-, tér- és színérzési elemeire oszlik fel, a­mely elemek — legalább bizonyos combinatiókban — külön-külön is kieshetnek). A­ki be­hatóbban foglalkozik tabeses betegek érzésének vizsgálásával, észre­veheti, hogy még olyan esetben is, midőn a beteg a legenyhébb érintést is pontosan képes megérezni, midőn tehát érzésvezetése jó, mert a leggyengébb ingert is czéljához juttatja gyakran már csekélyebb zaj, vagy több egyénnek jelenléte a physiologiás hatá­ron messze alul csökkenti érzési észrevevését. Boiko Stern a Westphal klinikáján készült dolgozatában igen érdekes követ­ *) Handbuch d. Rückenmarkskrankheiten p. 610. 3) Fortschritte d. Medicin 1884., 4. 3) Archiv f. Psychiatrie XVIII. 4) Neurolog Centralblatt 1887. 10. 5) Der Verlauf d. mot. u. sensibl. Bahnen......... Berichte d. math. phys. Classe d. Gesell, d. Wissenscb. zu Leipzig 1874. 6) Beiträge zur Kenntnis d. Leitungsbahnen im Rückenmarke. Mitth. a. d. Instit. f. alig. u. exper Path. i. Wien I. 1886. 7) Neurolog. Centralblatt 1885., p. 155. *) Neurolog. Centralblatt 1886, p, 97. a) Brain, 1886., oct. 3) Archiv f. Psychiatrie. XVII. 288

Next