Orvosi Hetilap, 1888. november (32. évfolyam, 45-48. szám)
1888-11-04 / 45. szám
1427 1428 hat hetes csecsemő gyermekét azon panaszszal, hogy az néhány nap óta karját nem emeli, s sírásba tör ki, ha hozzája nyúl. A gyermeket megvizsgáljuk, s szorgos kutatás után úgy találjuk, hogy könyök-izületei kissé duzzadtak; az anamnesis luésre vall, s diagnosisunk következő lesz: pseudoparalysis extremitatum superiorum seu osteochondritis syphilitica (Parrot) articulationis cubiti lat. utr. Antilueticus kezelésünk daczára nem sokára megjelennek a bőrön s nyákhártyákon az úgynevezett secundaer tünetek, maculák, papulák stb. változatos alakjukban, mint azokat épen a veleszületett bujakór mutatni szokta. A csontok syphilisével, különösen az alszárak gummás periostitisével, találkozunk nem ritkán a későbbi életévekben fellépő recidiváknál is, mert recidivák ezek, s nem, mint azt némelyek felveszik, lués hereditaria tarda tünetei. Felléphetnek syphiliticus elváltozások a koponya csontjain, mint amilyen esetre emlékszünk, és így fennáll annak a lehetősége, hogy a koponyacsont syphiliticus megbetegedése átterjedhet az agy burkaira s az agy állományára magára. De ez nem elsődleges agysyphilis, hanem másodlagos folyamat. Daczára tehát, hogy a veleszületett bujakór megjelenéses rendkívül változatos lefolyásában igen különböző, a tünetek fellépési sorrendje gyakran egészen caleidoscopszerű, mégis általában azt mondhatni róla, hogy az élve maradtaknál, a felnőttek szerzett bujakórjához képest enyhébben folyik le, s ebben vélem feltalálni okát annak, hogy az agy syphilisével, mely felnőtteknél is az úgynevezett »késői« symptomákhoz tartozik, gyermekeknél oly ritkán találkozunk. Különös ellentételben áll ezzel a gyermekkor egy másik dyscrasiája: a tuberculosis. Mily gyakori itt az agy s burkainak megbetegedése, még akkor is, ha máshol a szervezetben gümőkóros elváltozásokra nem is akadunk. A gyermekgyógyászati tankönyvek az agysyphilisével röviden végeznek. Henoch pl. csak röviden emlékszik meg róla; a Vogel- Biedert-rész tankönyvben is csak néhány sort találunk feljegyezve. De ez utóbbi két szerző a cerebralis luesről úgy nyilatkozik, hogy ez a veleszületett bujakórnál nem épen ritka jelenség. Szól ez pedig úgy az agy véredényeinek lueticus elváltozására — endosperiarteriitis syphilitica, — mint magának az agyállományának megtámadtatására solitor avagy aggregált gummák által. Nem így Baginsky, ki azt állítja, hogy valóságos gummák előjövetele az agyban positivitással aligha van eddig megállapítva. Steffen a Gerhardt-féle nagy munkában az agy syphilisének szintén nem szentel külön fejezetet; az apoplexia aetiologiájában csak röviden említi az edények lueticus megbetegedését, mint amely vérzéshez, thrombosishoz stb. vezethet. S a kérdés eldöntése valóban nem könnyű, mégpedig azért, mert a diagnosis a legtöbb esetben a valószínűség értékén túl nem emelkedhetik; azon ritka esetekben, melyek esetleg sectio alá kerülnek, finom górcsői vizsgálatokra van szükség, hogy a megbetegedés specificus jellege kétségen felül helyeztessék. Ily vizsgálatok pedig a legtöbb esetben hiányzanak. A diagnosisnál az élen pedig nagy óvatosságra van szükség különösen a gyermekkorban, ahol az agyi megbetegedések kórboncz- és tünettana még sok megvilágításra szorul. A kórisme felállításánál három tényező jön tekintetbe. 1. Luéticus megbetegedések, vagy azoknak recidivai máshol a szervezetben ; 2. az anamnesis; 4. a sikeres therapia. Ami az első pontot illeti, úgy azt kell mondanunk, miszerint luéticus elváltozások máshol a szervezetben, hogy ha jelen vannak, az agyi megbetegedés természetét illetőleg döntő jellegűek lesznek, de fájdalom az esetek nem csekély számában hiányoznak. A diagnosis ekkor már bizonytalanabbá válik, s támaszkodik tisztán az anamnesisre s a megindított kezelés esetleges sikerére. Ami az anamnesist illeti, úgy meg kell jegyeznünk, miszerint az esetek nem csekély számában a diagnosis felállításánál hasznát nem veendjük, mégpedig azért nem, mert még intelligens szülők is ritkán bírhatók »vallomásra«. A kikérdezésnél azonban óvatosnak kell lennünk. Ha syphilisre van gyanúnk, ne ott kezdjük, hogy a gyermeknek volt-e ilyen vagy amolyan kiütése stb., hanem kutassunk az előrement terhességek száma — abortus — esetleg halva született magzatok után. Ha itt lésre gyanús adatokra akadunk, a további kikérdezés már sokkal pozitívabb irányban indulhat, s az apa — mert többnyire ő a »bűnös«, látva, hogy helyes nyomon járunk — nem fog vonakodni, mindent bevallani. Lehetséges azonban, hogy az anamnesisben egyáltalában nem akadunk lesre gyanús adatra, s ekkor az agyi megbetegedés tulajdonképeni jellege felismeretlen marad. Ez különösen akkor lehetséges, hogyha nem találva abortusok- és holt magzatokra irányított kérdezésnél syphilisre gyanús momentumot, a további kutatást ez irányban elejtjük. Pedig lehetséges az is, hogy az első gyermekek csakugyan egyáltalában nem örökölték szüleiktől a bujakórt, s csak a 4-iken vagy 5-iken mutatkoznak syphilis congenita-nak tünetei. Ehhez pedig nem szükséges azon felvétel, hogy a szülők valamelyike csak később, a házas életen belül aquirált luést, hanem lehetséges, hogy a lués latens maradt, s ezen latentia alatt nemzett gyermekek a luéstől mentve maradtak. E tekintetben magunk is rendelkezünk pozitív tapasztalattal és rendelkeznek bizonyára többen, különös a gyakorló orvosok közül azok, kiknek mint háziorvosoknak alkalmuk nyílt családoknál éveken át megfigyeléseket tehetni. A diagnosis felállításánál még egy segédeszköz felett rendelkezünk s ez az antisyphiliticus gyógymód sikerdús alkalmazása. Ez a kétséges eseteknél sokszor dönthet, feltéve, hogy az eredmény nem múló, hanem tartós. E közleményünk megírására az alábbiakban röviden közlendő igen érdekes két eset indított bennünket. T. K. Imre, 2"/5 éves, felvétetett a gyermekkórházba 1887. évi October hó 14-én. A szülők bevallása szerint már csecsemő kora óta az alkati bántalom ellen kezeltetik ; 1 év óta kiütés a tenyereken és talpakon. A gyermek gyengén fejlett, rosszul táplált, halvány. A kemény s lágy szájpadon, nemkülönben mindkét tonsillán nagyobb kiterjedésű plaque-ok; tenyereken s talpakon psoriasis syphilitica, melylyel máskülönben ilyen korban ritkán találkozunk. 0,5 gramm Ungu. Hydrargyr.-val bedörzsölések alkalmaztattak ; a száj condylomáia calomelpor hintetett. 4 cyclus bevégezte után a syphiliticus tünetek elmúltak ; a bedörzsölési kúra alatt a gyermeknél a már kezdetben jelenlevő vérszegénység még fokozódván, ezentúl Calomel ferrum laeticum porok rendeltettek. 35 napi kórházi kezelés után november hó 17-én a gyermek iléséből látszólag gyógyultan bocsáttatott el. Két hó múlva, vagyis 1888. évi január hó 17-én a gyermek ismét behozatott, még pedig következő ok miatt. A szülők elbeszélése szerint a gyermeknél különben teljes jóllét közben január hó 16-án este nagy nyugtalanság lépett fel, mely éjjel még fokozódott. Másnap reggel észreveszik, hogy gyermekük nem beszél, sírásnál arcza eltorzul, s hogy jobb felső végtagját mozgatni nem képes. Bemutatásnál csakugyan következők találtattak. A jobb nervus facialis labialis ágaiban kifejezett büdös, a nasolabialis redő ugyanis elsimult, a bal szájzug sírásnál bal felé vonatik. Gyermek azonkívül jobb felső végtagját emelni, ujjaival tárgyat megfogni nem képes ; jó értelmi fejlettsége daczára beszédre nem késztethető. Szülei határozott állítása szerint a hüdési roham alkalmával beszélő képességét is elvesztette.