Orvosi Hetilap, 1889. március (33. évfolyam, 9-13. szám)

1889-03-03 / 9. szám

114 ORVOSI HETILAP ápolói megnyugtatását, azonban siker nélkül. Ilyen izgatottsági rohamai egy időben naponta voltak rendesen esténként, midőn néhányszor bútorokat is tört össze, egy üvegszekrényt zúzott szét stb. 0,5 gm. acetanilid bevételére azonban a beteg néhány (10 -15 — 20) percz alatt teljesen meg­nyugodott, s ezen egyszeri adag minden esetben elegendő is volt. Jelenleg a rohamok ritkábban mutatkoznak. Téves volna azt hinni, hogy ezen eset­ben a beteg szemeinek gyengülése által lett felizgatva; mint említem, a tabesben megvakulók jövőjüket rózsás színben lát­ják ; ilyen eredetű izgatottságot, azt hiszem, senki sem kétli, acetanilid fél grammjával nem igen lehetne megszüntetni. Második esetem 36 éves férfira vonatkozik. Érdekes ezen esetben az aetiológia. A beteg nősülése előtt syphilitikus fertő­zésen ment át, s feleségét is inficiálta, ki egy ízben elvetélt; több gyermekük nem is volt. Ezelőtt 2 évvel jött először hozzám felesége, kinél az egyetemi szemészeti klinikán diagnosti­­sálták az atrophia n. opticit. E nő már akkor teljesen jellegze­tes tabesben szenvedett: l­obertson-tü­net (pupilla fényreflex­­hiánya megtartott alkalmazkodási reactio mellett), gyakori nyi­lak­ fájdalomrohamok az alsó végtagokon, az­­inreflexek teljes hiánya, s bizonyos alakú érzéstelenség az alsó végtagokon, melynek részletezése ezen czikk keretén kívül esik. A beteg­­rövid idő alatt teljesen megvakult. Fájdalomrohamai ellen — mit mellesleg jegyzek meg, — az acetanilid igen kitűnő hasznot hajtott; ebben az esetben megkisérlettem hosszú időn át rendszeresen adni naponta 10—15 gm. antifebrint 3—4-szeri adagban. A beteg több mint 6 hétig állott ezen kezelésben minden haszon nélkül, de egyszersmind kár nélkül is. Ezen idő alatt fájdalomrohamai is jelentkeztek, igaz, hogy nem törtek ki oly fokiján, mintha a szer hatása alatt nem állott volna. E beteg férje körülbelül fél év óta nagyobb mérvű, a dementia paraly­­ticára jellegző tüneteket mutat. A dementia oly nagyfokú, hogy daczára annak, miszerint ő már sok év óta a fővárosban alkal­mazott hivatalnok, s azelőtt az utczákon egészen jól kiismerte magát, mégis jelenleg megesik, midőn nejével sétálni megy, hogy a vaknak kell őt útba igazítani, különben nem találna haza. Közvetlen ebédje után eszébe jut, hogy ő még nem evett, máskor keresi mindenütt az épen megevett almát, stb. A beteg dementiás jellegű magatartással keresett fel; járása ügyetlen, tipegő, fejét kissé előrenyújtva mereven tartotta, kezei resz­kettek, jobb faciálisa kissé patetikus volt, inreflexjei hiányoz­tak, fájdalmakra azonban nem emlékezett, vizelési nehézségei is voltak. Többször volt rohama, midőn eszmélet elvesztése nélkül összeesett, s jobboldali végtagjai megbénultak, s beszélő képessége teljesen elveszett. E roham néhány óra után megszűnt, mozgásai, s beszélő képessége lassanként visszatértek, azután csak néhány napig tartó gyengeség maradt vissza. Ilyen roha­mok meglehetős gyakorisággal jelentkeztek alig 2—3 heti idő­közzel. Még gyakrabban történt azonban, hogy a beteg nagy­fokú izgatottságba esett, ilyenkor dühöngött, kiabált, maga körül ütött, a szobában fel-alá szaladgált, s mindent elpusztítás­sal fenyegetett. Ezen izgatottsági állapota órák hosszant el­tartott, s ezek alatt gyakran jobb karjában rángások mutat­koztak, többször azután a beteg egyszerre összerogyott, s az épen leírt apoplectiformis roham képét tüntette fel. Ezen beteg­nél is épen oly kitűnő, rövid idő alatt beálló hatást mutatott az acetanilid 0­ 5—0’75 gm.-nyi mennyiségben, sőt úgy tűnt fel, mintha azon bénulási rohamnál, melyről fentebb szóltam, s mely a betegnél nem szokott épen pillanatszerűleg beállani, hanem kissé lassabban, az acetanilid szintén képes lenne a roham kifejlődését megakadályozni, s így a bénulási tünetek visszafejlődését gyorsítani. Miután azonban ilyen apoplectiformis rohamoknál csak két ízben alkalmazhattam, s végre nem lehet tudni, várjon a rohamok a szer nélkül sem jutottak volna nagyobb kifejlődésre, ez utóbbi hatását teljes biztossággal nem állíthatom; nagyon valószínűvé teszik azonban jótékony befolyását a következő körülmények: 1. ezen rohamok ezelőtt mindig nagyfokúak, csaknem teljes motorius ter­iplegiával, s teljes met­­aphasiá­­val jártak; 2. ezelőtt mindig 5—6 órán át tartottak, míg a javulás kezdete mutatkozott; 3. a szer bevétele után néhány perc­re már a könnyebbülés kifejlődött, s a bénulás és aphasia régebbi fokát nem érte el. Az izgatottság ellen azonban már hónapok óta kivétel nélkül sikerrel alkalmazzák rendeletem folytán e szert a beteg hozzátartozói. Végre egy kezelésem alatt álló tabeses beteg, kinek szokatlanul hosszú időre elnyúló laryngealis krisis-rohamai vannak, használja az acetanilidet szintén teljesen biztos siker­rel. E rohamok rendesen esténként állottak be, midőn a beteg­­képtelen volt ágyában maradni, s a folyton megújuló fuldok­­lási rohamok a fél éjjelen át gyötörték. Ezen tünetet, mint a gastrikus krisist is, 0,5 gm. acetanilid csaknem rögtön meg­szüntette. Azt hiszem, hogy ezek alapján a jelzett tünetcsoportok ellen az acetanilid — főleg, ha ezen irányú üdvös hatása azok kezében is be fog válni, kiknek nagyobb alkalma van ezen téren tapasztalatokat gyűjteni, — az orvoslásnak nagy előnyére fog válni, annyival is inkább, mert épen a szóban forgó álla­potoknál az eddigi szerek (chloralhydrat, opium) alkalmazása sok nehézséggel járt, s hatásuk is nagyon kevéssé volt meg­bízható. Semmi sem esik távolabb tőlem, minthogy jelenleg a hatás módjának megfejtését kísértsem meg, azt sem gondolom, hogy a módszerek, melyeket ez idő szerint a ph­armacológusok használnak, czélra vezethetne e kérdésben; a jelzett hatás csupán annyit bizonyíthat, hogy az acetanilid az agyra nagy befolyással van. Ez a tétel pedig ellenkezni látszik Bókas Árpád állításával,a­­ki kísérleti eredményeinek felsorolásában a 9. pont­nál így nyilatkozik: „az acetanilid az agyra befolyást kimutat­­hatólag nem gyakorol, úgy látszik azonban, hogy bénítóan hat a gerinc­velő érző elemeire; ezt mint valószínűséget abból következtetem, hogy mérgezett nyálaknál akkor, midőn még akaratlagosan tudják mozgatni végtagjaikat, reflex-mozgásokat kiváltani már nem sikerül, az állat nem menekül, ha annyira érzékeny farkát körmeinkkel megcsípjük, nem visít, ha fél­­ideget átmetszük“. Ez a kísérlet valóban azt látszik bizonyí­tani, hogy az állat érzése eltompul, de hogy miért történnék ez a gerinc­velő érző elemeire való hatás által, az épen nem látható be. Azok a reflex-mozgások, melyeket példaként felhoz, tisztán a behatás fájdalmas érzéki észrevevésének következései, melyek kimaradnak, ha az állat agya a különben fájdalmas ingerületet keltő ingert nem percipiálja, legyen ennek oka akár a peripheriás, akár a gerinczagyi, akár az agyi idegrend­szer anaesthesiája. Eseteim gyér számát, azt hiszem, eléggé pótolja az egyes kísérletek nagy szám­a, s azon körülmény, hogy azok kivétel nélkül beváltak. Kellemetlen mellékhatásként csupán a cyano- 1 Adatok az acetanilid pharmacodynamicájához. Orvos-természet­tudományi Értesítő, 1887. ✓ 1889. 9. sz.

Next