Orvosi Hetilap, 1889. május (33. évfolyam, 18-21. szám)

1889-05-05 / 18. szám

242 ORVOSI HETILAP légutak im, de a­nélkül, hogy ott megtelepedhetnének, ismét kikü­szöböltetnek, részint a csillahám tevékenysége, részint az expectoratív működések folytán. Ezen kitérés után felfogva vázlatom fonalát, felemlítem, miszerint a Kelemen és Lőry tagtárs urakkal észlelt említett eset volt e járványban az egyetlen, melynél két typhusrecidivát láttam. A második typhus 23 napig tartott, utána a beteg 19 napig láztalan volt, mire egy harmadik 12 napig tartó typhusfolyamat állott elő, mely alatt paraplegia következett be iszonyú fájdalmakkal, melyek myelomeningitis fejlődésére mutattak, azután beállott 7—8 decubitus, melyek egyesei néhány óra alatt fejlődtek ki, de a beteg végre mégis felépült. .Most áttérek még néhány feltűnőbb idegtünet ismertetésére, melyeket typhusbetegeknél volt alkalmam észlelni. Egy eset­ben egy ideges nőnél már a typhus alatt kifejlődött melancholia üldözési eszmékkel. Öt esetben igen sajátságos módozatát észleltem a fejfájásoknak, melyek diagnostikai tekintetben is fontosak, mert nagy nehézséget okozhatnak a betegség fel­ismerésében. Egy esetben, melyet Irsai és egy másikban, melyet Ehrenhart kortárs úrral észleltem, csak gyötrő fejfájás volt jelen a lázon kívül. Míg a typhusnál rendesen található fej­fájás csak az általános megbetegedés jele és az eszmélet el­­homályosulásáig állandóan fennáll, vagy pedig néha lokális eredetű, a­mennyiben az orr és homloküreg hurutjával kapcso­latos , addig ezen öt esetben ily hurut kimutatható nem volt, négy-öt napig állott fenn, kimondhatlanul kínozta a betegeket, kik gyakran a hideg borogatásokat sem tűrték, nem engedett morphiumnak, alig antipyrinnek, de négy-öt nap múlva meg­szűnt, mire a typhus-megbetegedés rendes útját követte. Az urogenitalis rendszerben is észleltem több megemlí­tésre méltó eltérést és ezek talán a legérdekesebbek közé tar­toznak. Mindenekelőtt alkalmam volt két teljesen kifejezett esetet látni a nephrotyphusnak, mely ritka megbetegedés egy­szerre volt mindkét példányban klinikámon észlelhető. Az egyik beteg meghalt és ennél a bonczolás igazolta a typhus és nephritis fennállását; a másik beteg még most is a kórodán van, a typhus nála lefolyt, de a nephritis még fennáll. Hogy mily viszonyban van a nephritikus folyamat a typhus­­sal, arra néhány szóval reá fogok térni. Fehérnye-vizelés csaknem valamennyi hagymázesetben találtatott. Egy esetben észleltem herelobot. 1887. október 21-dikén egy betegnél, a typhus 11-dik napján orchitis és epididymitis fejlődött, Jakar ezen betegnél nem volt jelen; október 24-dikén mindkét oldalon hypostatikus tü­dőlob lépett fel; 28-dikán a herelob teljesen visszafejlődött, de a mellékhere még kissé duzzadt volt; 30-dikán a beteg deservescált, de november 5-dikén ismét fellépett a herelob és tíz napig tartott, azután megint csökkent és november 18-dikán harmadszor újult ki és ekkor a láb elterjedt a herezsinórra és a medencze kötőszöve­tére is, minek jele a herelob oldalán fellépő ischias volt; mindezen tünetek azonban visszafejlődtek és a beteg nem nagyon hosszú idő múlva még kissé dagadt herével, suspen­­soriumot viselve, elhagyhatta a kórodát. Egyenesen unicumot képeznek azon észleleteim, a­melye­ket két nőnél tettem; legalább sem magam nem láttam eddig, sem a nekem hozzáférhető irodalomban nem találtam nyomát annak, hogy a typhus befolyása alatt emlőlob lépne fel. Egyi­két ezen eseteknek Ehrenhart kortárs úrral észleltem ugyan­azon nőnél, kinél az említett sajátságos fejfájást láttam. A nő három hónappal a hagymáz előtt választotta el gyermekét, tej­­elválasztásnak már nyoma sem volt. A betegség 11-dik nap­ján a bal emlő érzékeny lett és a vizsgálat körülbelül egy lebenyre elterjedő daganatot mutatott ki; a bőrön nyomásnak semmi jele sem volt és minden traumatikus behatás ki volt zárható; az emlőláb nyolcz napon át terjedt, fejlődött és azután elenyészett, míg a hagymáz tovább folyt. Még érdekesebb a második eset, melyet azon orvostársam nejénél észleltem, ki­nek láztábláját voltam bátor bemutatni quartan typusú inter­mittens lázzal. Ezen betegnél a hagymáz szoptatás közben lépett fel, úgy hogy a szoptatást épen megbetegedése miatt hagyta abba. A hagymáz 5-dik hetében láttam a beteget, a hatodik héten megdagadt a bal emlő, erőművi befolyás itt is ki volt zárható, tejelválasztás nem volt jelen, ez még a typhus első hetében megszűnt. A bal emlő lábja nyolc­ napig tartott, azután herpes facialis lépett fel, mely tudvalevőleg szintén ritka hagymáznál és a bal emlőlob jelentkezése után kilencz nappal a jobboldali emlő is megsobosodott; az emlőlob azután elmúlt, genyedés nem jött létre és a beteg tizenkét héten át több recrudescentiával járt hagymázfolyamat után végre is felépült. Parotitis e járványban nem nagyon gyakran fordult elő. Egy betegemet kétoldali parotitissel és metastatikus tüdőlábbal vesztettem el. Egy könnyű hagymás megbetegedésnél egy 19—20 éves magánbetegemnél egy nappal a deservescentia után thrombosis venae saphenae és minden jele a phlebitisnek lépett fel, de ezen eset is jól végződött. Igen érdekes esetet észleltem Lumniczer tanár úrral; itt igen nehéz hagymáz közben, mely három hónapnál tovább húzó­dott, a 10-dik hét folyamán a mellkason igen nagy fájdalom támadt légzési nekélyekkel. A beteg hozzátartozói valami komoly mellkasi bántalom kifejlődésére gondoltak, de a vizsgálat ki­mutatta, hogy a fájdalmat izomszakadás okozta a bal mellkason, a­mely valamely erősebb lélegző mozgás alatt jöhetett létre. A szakadás helyén később még más jellegzetes tünemények igazol­ták felvételünket; pár nap múlva a bántalomnak minden jele elenyészett. Látható tehát, hogy ezen általában véve enyhe járvány­nál szokatlanul nagy számát lehetett észlelni a rendellenes lokalisatiónak és természetesen felmerül a kérdés, hogy minő viszonyban állanak ezek a typhusfolyamattal ? A here és emlő­­soknál még az a gyanú sem merülhet fel, hogy a bántalom per continuitatem terjedne valamely szervről oda, mint a­hogy például a parotitisre felvétetik, hogy néha a szájnyakhártya hurutjából származik. Nem lehet kétségbe vonni, hogy ezen esetekben a herelob és emlőlob a typhus-bacillus közvetlen vagy közvetett befolyása alatt jött létre, hiszen a legújabb vizsgálatok kimutatták, hogy a typhus-bacillusok néha a vér­ben, sőt mint Klebs találta, a pia materben is előfordulnak. A tüdőlábra nézve csak ismételnem kellene azt, a­mit egyszer a t. orvosegyesület előtt már volt szerencsém hosszasabban fej­tegetni, hogy t. i. vitás kérdés, vájjon egységes betegség-e a fibrinosus pneumonia? Erre vonatkozólag újabban jelentékeny fordulat állott be az én nézetem támogatásának értelmében. Ziegler, Ziemssen, legújabban Mosler és maga Weichselbaum is mint bakteriolog, mind azon véleményt fejezik ki, hogy a pneumonia fibrinosa kórboncttanilag lehet egységes betegség, de kórtanilag nem egységes. Azok, kik ezt a bántalmat egységes­nek veszik, nem fejtették és nem fejtik ki, hogy miként értik ezt, mert valamely betegségi csoportot egységesnek lehet tekinteni pl. klinikai megjelenése szerint, kórboncttani szem­pontból mint szöveti állapotot, sőt mint Bademacher tette, még a gyógyszerelés szerint is lehet egységesnek venni. Mindazok után, a­miket a pneumonia fibrinosáról tudunk, ez a bántalom netiológiai tekintetben nem képez egységes betegséget, így azokat a pneumoniákat is, a­melyek a hagymáz folyamata alatt jönnek létre, különböző természetűeknek kell tekintenünk és némely rostonyás tüdőlábot jogosan tekinthetünk a hagymáz­­fertőzmény következményének, annyival is inkább, mivel ezeknél sok esetben nem közönséges pneumonia-baktériumokat találtak, hanem különböző coccusokat és néhányszor typhus-bacillusokat is. Az sem lehetetlen, hogy azok az említett, a közönséges hagymáz-fejfájástól eltérő fájdalmak specifikus befolyás alatt jöttek létre. Ha már most ezen analytikus áttekintésből egy össze­foglaló nézetet alkotni megkísértem, akkor úgy látszik, hogy a lefolyt járvány a hasi hagymáz-járványoknak megszokott képétől eltér abban, hogy 1-szer gyakoriak a lázfolyamati anomáliák, 2-szor aránylag nagy hajlam mutatkozik, hogy a kórboncttani elváltozások szokatlan téren érjenek el magas kifejlődést, tehát a­mint mondani szoktuk atypikus lokalisatióra, 3-szor abban, hogy a halálozási arányt tekintve, tehát végered­ 1889. 18. sz.

Next