Orvosi Hetilap, 1889. augusztus (33. évfolyam, 31-34. szám)
1889-08-04 / 31. szám
1889. 31. sz. ORVOSI HETILAP légzési typus mutatkozik s ezen tünetek között, valamint a convulsiv jelenségeknek fokozódása, olykor általános tetanus mellett bekövetkezik a halál. Magától értetik, hogy a görcsös tünetek corticalis jelenségeket képviselnek, miután eronikus és kiterjedt rángások alakjában mutatkoznak. Csupán a vázlatos kórkép kiegészítése czéljából kiemelem még a veszett egyének hőbeli viszonyait. Régibb és újabb szerzők után tudjuk, hogy a lyssa lázas betegség; a hőmenetben különös típus nem ismerhető fel, csupán annyi tény, hogy az esti hőemelkedésekre reggeli csökkenések következnek s ily ingadozások kíséretében a hő folytonosan emelkedik, míg végül a halál előtt egy jelentékeny szökés a küszöbön álló lethalis véget elárulja. Ezen praemortalis exacerbatióra Moravcsik különös súlyt fektet s joggal; az általam észlelt esetekben erről mindig meggyőződhettem s ez igen szépen van az alább közlendő kóreset láztábláján kifejezve. Ily módon tehát a hőmenetnek ezen viselkedése prognostikus értékű, hasonlókép mint az izmok mechanikai ingerlékenységének magatartása, az idiomuscularis izomdombok a halál közeledtével mind élénkebben válthatók ki, sőt még a halál után is közvetlenül. A tüneteken végig tekintve, azonnal felötlik, hogy azok részben a gerinczagy, részben az agykéreg részéről származnak. Kétségtelen ugyanis, hogy az 1. alatti tünetek a gerinczilletőleg nyultvelő lobos izgalmából erednek, s ilykép tehát gerincz-nyultvelői tünetek. Hasonlókép gerinczvelői származásúak a paraplegiák (3). A deliriumok (2) és convulsiók (4) pedig minden esetre agykérgi jelenségek. A tünetek sorrendjéből pedig egyrészt könnyen kiviláglik, hogy a mindig elsődleges gerinczvelői tünetekre corticalis jelenségek következnek: a gerincz-nyúltagyi tünetekre a deliriumok, a paraplegiákra a convulsiók. Másrészt a tünetek milyenségét tekintve, könnyen feltűnik azon körülmény, hogy a kitört veszettség egész lefolyásában az általános reflexingerlékenység magatartása szerint két szakaszt különböztethetünk meg. Az elsőben a reflexingerlékenység szerfelett fokozott, a másikban jelentékenyen csökkent, illetve teljesen megszűnt. A négy főtünet közül kettő-kettő a most említett két szakasz egyikére esik; név szerint a fokozott reflexingerlékenység szakára a gerincz-nyúltagyi tünetek és a deliriumok esnek, míg a paraplegiák és convulsiók idejében a reflexingerlékenység tetemesen csökkent, illetve teljesen megszűnt. A paraplegiák kétségkívül a gerinczagynak elhalási jelenségei, a convulsiók pedig mindenesetre corticalis izgalmi tünetek, de ezen időben már az agykéreg is tetemesen csökkent ingerlékenységű, hiszen erre utal a görcsök daczára fennálló eszméletlenség és collapsus; ezek szerint a convulsiók hasonlókép terminális jelenségek. Mindezek után a tünetek csoportosítását a következőkép eszközlöm : I. Incubatio szakasza. II. Prodroméik szakasza. III. Idegizgalmi jelenségek (fokozott reflexingerlékenység) szakasza: a) Gerincz-nyúltagyi tünetek. b) Deliriumok............... (Kéreg). IV. Idegelhalási vagy terminális jelenségek (csökkent refl. ing.) szakasza : a) Paraplegiák...........(Gerinczagy) b) Convulsiók.............(Kéreg). A tüneteknek ilyetén felosztása nem mesterkélt, hanem a veszettség vírusának tovaterjedési módján alapul. Bardach, Cantani, Di Vestea és Zagori kísérleteiből tudjuk, hogy a vírus idegek mentén halad; legczélszerűbbnek tartom e viszonyokat egy példával megmagyarázni. Teszem azon esetet, hogy a lábikrában történt a marás, mi által az ischiadikus valamely ága lett megsértve; a virus az ischiadikus hosszában tovakúszva, centripetalis irányban, eléri a gerinczagynak lumbo-sacralis részét. ■ Ez a virus elsődleges lerakódási helye a központi idegrendszerben, s ily módon e pont lobos izgalomba jut, mit a myelitis lumbalis (székelési és vizelési nehézségek) elárul. Később a virus, minekutána az átellenes ischiadikust még előbb inficiálta, felfelé halad a gerinczvelő hosszában, eléri a nyaki szelvényt és az oblongatát s ezen helyeknek lobos izgalmát (a szorosan vett gerincznyúltagyi tüneteket) okozza. Legvégül eléri a vírus az agykérget, azt izgatja, s ily módon a deliriumokat váltja ki. Bizonyos idő elteltével az idegállomány elhal, tehát a lobos izgalom (ső. a reflexingerlékenység fokozódása) megszűnt; nagyon természetes, hogy mindenekelőtt a gerincvelő alsó része, az időbelileg is legelőször fertőzött helye a központi idegrendszernek, a lumbalis szelvény elhal, létrejö a paraplegia lumbalis. Ezután könnyen belátható, hogy az agykéreg részéről származó terminális jelenségek csak legutoljára, a paraplegiák után mutatkoznak. Az eddigi felosztásoktól az általam eszközölt tünetcsoportosítás abban különbözik, hogy utóbbiban a tünetek localisationális értékével s a folyamat egyik lényeges tényezőjével, a vírus terjedési irányával számot vet. Niemeyer megkülönböztet incubatiót, prodromákat (s. stad. melancholicum) és hydrophobiás stádiumot. Ez utóbbi helyes gyűjtőnév, mert az ez alatt jelentkező (felosztásom III. és IV. stádiumának megfelelő) tünetek összegükben véve csakis a lyssanál jelentkeznek ; fejtegetéseimmel azonban kimutattam, hogy a stad. hydrophobicum tünetcsoportja önként tagolódik és bontható szét az általam megjelölt csoportokra a praegnausan megjelölt localisationalis értékkel. Brouardel három szakot különböztet meg: a) melancholiát vagy prodromákat; b) excitatiót vagy hydrophobiát és c) paralysist. Az excitatióhoz sorolja az összes idegizgalmi jelenségeket és a deliriumokat; a paralysis szakához a tökéletlen végső convulsiókat és ama általános collapsust, melyben a betegszorosan a halálos kimenetel előtt van. A paraplegiákat nem említi. Ezek a veszettség kórodai képére vonatkozó megjegyzéseim.Most pedig áttérek a veszettség kórszövettanára, melyet saját vizsgálati eredményeim szerint akarok tárgyalni. Megelőzőleg azonban legyen szabad egy általam észlelt esetnek kortörténetét közölni, mely több tekintetben tanulságos. Kovács Kálmán, 9 éves, r. k. tanuló, zánkai születésű, felvétetett 1888. július 13-dikán a szt. Rókus-közkórház II. sebészeti osztályára, honnan 1888. augusztus 19-dikén a megfigyelő osztályra tétetett át. Előzmény. Hat hét előtt egy nagy bozontos kutya gatyán keresztül megharapta jobb lábikráját, a seb állítólag ujjnyi hosszú és 1 cm. mélységű volt s még ugyanazon órában orvos által kiégettetett. Ugyanazon kutya disznókat is megharapott s azoknak részben fülét, részben orrukat csonkította meg. Beteg állítása szerint a kutya, mely különben azonnal agyonüttetett, a baromorvos által felbontatott és azon a veszettség constatáltatott. Három napi otthonlét után a seb üszkösödni kezdvén, a Rókus-kórházba hozatott, hol 5 héten át a II. sebészeti osztályon feküdt. E helyen jól érezte magát, étvágya, rendes volt. Tegnapelőtt azonban rázóhideg lepte meg, éjjel nyugtalanul aludt. Áttétetett hozzánk augusztus 19-dikén reggel 9 óra után. Jelen állapot. A korához képest jól fejlett és eléggé táplált fiúbeteg hajzata barna. Homloka kissé alacsony, koponyája a biparietal átmérőben szélesebb. Koponyaméretek : hosszátmérő 160 mm., haránt 146, magassági 140, koponyakörzet 470 mm., testmagasság 127 cm. Irise barna, látai tágabbak, bal valamivel tágabb, fényre és alkalmazkodáskor jól reagálnak. Nyelve tiszta, nem reszket, fogazata ép. Szívműködése élénkebb, pulsus szapora, könnyen elnyomható, száma perczenként 112. Légzésszám 18, hasi jellegű. Daczára a jelentékeny vizelési ingernek, tegnap éjjel vizeletét csak cseppenként (2—3 csepp) volt képes kibocsátani, gyakran, de mindig csak két cseppet vizelt, míg ma reggel, bár erőltetéssel, kivizelte magát. Székelési ingere hasonlókép volt. Tegnap gyomortáji égése volt és a sebből kiindulólag jobb lába és alszára fájdalmas volt, ma délelőtt csupán czombja fáj. Csont- és izomrendszer ép. Beteg nehezebben leir állani és ekkor támaszra szorul. Mindkétoldali térdtünet könnyen váltható ki, kifejezetten élénk a hasi és a cremasterreflex szintén, míg a scapularreflex alig látható. Hasának érintésekor a reflex kiváltása czéljából dyspnoe 401