Orvosi Hetilap, 1891. március (35. évfolyam, 9-13. szám)

1891-03-01 / 9. szám

Harminczötödik évfolyam. 9. szám. Budapest, 1891. márczius 1. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÖRBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény a berlini Urban-kórh­ázból. Adalék a Koch-féle kezelés folyamán mutatkozó helybeli miliaris gümőkór ismeretéhez, Tangl Ferencz dr.-tól. A következő észleletek a nyelvtuberculosis egy esetét illetik, mely annyiban kelthet némi érdeket, a­mennyiben az egész kórfolyamat sajátszerű fellépése miatt, nevezetes s egész lefolyásában közvetlen pontos megfigyelés tárgya volt. Azon­kívül a szövettani vizsgálatok az élőből kimetszett szövetdara­bokon voltak végezhetők. Ugyanazon eset ez, melyet Fraenkel A. tanár néhány hét előtt a Berliner medic. Gesellschaftban mutatott be s melynek szövettani vizsgálatát reám bízta. A kórtörténeti adatokat is Fraenkel tanár szívességének köszön­hetem, melyeknek átengedésével igen lekötelezett. Az eset egy 25 éves férfi, a­ki 1890. október 13-dikán vétetett fel a kórházba tüdő- és gégetuberculosissal. A tüdők­ben klinikailag barlangok nem voltak kimutathatók s a gégé­ben is csak felületes nem kiterjedt fekélyesedések voltak észre­vehetők, úgy hogy az egész megbetegedés a könnyebbek közé tartozott. Felvétele után a beteg menthol-belégzésekkel gyógy­kezel­tetett s elég jó eredménynyel, a mennyiben a kóros folyama­tok nem terjedtek tovább s a testsúly gyarapodott. November 22-dikétől kezdve a menthol-belégzések meg­szüntetésével a Koch-féle gyógyítást kezdték meg ezen beteg­nél, 0 001 gm. befecskendésével. A befecskendés után az isme­retes általános s a tüdőben s végében a helybeli reactio mutat­kozott s a további 3 hónap alatt valamennyi befecskendésre kivétel nélkül mindig újra jelentkezett. Különösen ki akarom azon­ban emelni, hogy a Koch-féle gyógyítás megkezdése előtt vagyis október 13-dikától egész november 22-dikéig a nyelven semmi­féle kóros elváltozás nem volt észrevehető. Egyáltalában a tüdő­­s gégetuberkulosison kívül egyéb gümőkóros folyamatok a többi szervben nem voltak kimutathatók. A „tuberkulin“ (ez a Koch-féle szer hivatalos neve) befecskendésére is csak a tüdőben s gégében mutatkozott reactio. A nyelv sem mutatta a reactiónak még csak nyomát sem. A következő napokban a kezdeti adagot mindinkább növelték, úgy hogy november 28-dikán már O'Ol­­m. volt. Minthogy a beteg kellőleg reagált, ezen dosist hosszabb ideig megtartották. Deczember 9-ig a beteg 18 nap alatt 14 befecskkendést kapott, összesen 100 mgm. tuberkulint. Ezen időpontig a nyelven a legcsekélyebb reactio­­nak még csak nyoma sem mutatkozott. Deczember 10-dikén a nyelvnek kipirult jobb szélén elül kis fehér hólyagok jelent­keztek, melyek közül néhány megrepedt, úgy hogy felületes kis fekélyek keletkeztek, melyek az aphthosusokhoz igen hasonlítottak. E fekélyek igen fájdalmasak voltak. Kezdetben ezen fekélyeknek nem nagy jelentőséget tulajdonítottak, de csakhamar kitűnt, hogy egy igen kedvezőtlen lefolyású bán­­talomnak csak kezdetét képezték. Ezen bántalom kifejlődése oly pontosan van leírva a kórtörténetben, hogy ezt szó szerint idézem majd. Dec­ember 14-dikén. A nyelven az aphthosus fekélyek még jelen vannak. A nyelv csúcsa élénkpiros. A jobb oldalon a felületes fekélyek mellett néhány egész lencsenagyságú duzzanat. Deczember 18-dikán. A nyelv csúcsán kis mogyoró nagyságú megkeményedés. Deczember 25-dikén. A nyelv jobb szélén több, meg­lehetősen mélyre terjedő, genynyel borított, egész lencsényi fekély. Deczember 26-dikán. A nyelv jobb széle sű­rűn be van hintve apró fehéres kölesnyi pontokkal, melyek felülete kissé besüppedt. A jobb szélen levő fekély alapja genynyel fedett. Az alapról vett genyben 1 gümőbacillus találtatott. Deczember 29-dikén. A nyelv fekélyei tisztábbaknak tűnnek fel, tölcsérszerű bemélyedést képeznek, melynek fenekét granulatiók képezik. 1891. január 8-dikán. A nyelv duzzadt, igen fájdalmas. Január 14-dikén. A nyelv jobb felének mellső részében diónyi duzzanat van, mely a középvonalon túl 1/2 cm.-nyire a nyelv másik felébe is átterjed. E duzzanat alsó felületének legnagyobb részét egy nagyobb, szabálytalan, fogazott duzzadt szélű fekély foglalja el, mely szürkés fehér lepedőkkel van borítva. E fekély legnagyobb hosszátmérője 2­5 cm., legnagyobb harántátmérője 1 cm. E nagy fekélytől balra néhány kisebb lencsényi fekély. Hasonlóképen jobbra is néhány zabszemnyi s még nagyobb szürkés fehér alapú fekély. A nyelv alsó felületén körülbelül 1 cm.-nyire a fekély szélétől nagyobb számban miliaris és submiliaris szürke csomócskák vannak. In minimo 1/2 tuc­at ilyen csomócskát lehet számlálni. Maga a duzzanat porczkeménységű. A nagy fekély alapjáról vett váladékban rendkívül sok (Gaffky Nr. 10) gümőbacillus. Január 15-dikén. A fekély kallosus széléből egy darabka kimetszetik szövettani vizsgálat czéljából. Hasonlókép­p szürke miliaris göböcske is kimetszetik, melyek a fekély széléből körülbelül 1 cm.-nyíre voltak. Január 17-dikén. A fekély kevésbé fájdalmas , kissé tisztult. Nehány a tegnap még szürkés-fehér göbcsék közül megsárgult s egymással összefolyt. Nehány új áttetsző göbcse mutatkozott. Január 18-dikán Az újonnan mutatkozó göbcsék száma mindegyre gyarapodik. Tegnap óta meglehetős távolságban a bántalom góczától a nyelv jobb oldalán új göbcsék jelent­keztek. Bal felé is megnagyobbodott a fekély s itt is távolabb ettől szintén új göbcsék mutatkoztak, úgy hogy az egész gócz a nyelv középvonalát 1 cm.-re­ túlhaladta. Január 19-dikén. A nagyobb fekélyek ma kevésbé tiszták mint az elmúlt napokban. A friss gümők mindkét oldalon megszaporodtak A nyelv jobb fele még mindig duzzadt. Január 20-dikán. A fekély alapja tisztultnak látszik, azonban felső széle még sárgás-fehér lepedőkkel van borítva. A nyelv jobb szélén 1 cm.-nyire a fekély szélétől a friss gümők kis csoportot képeznek. Ezen csoport ollóval kimetszetik szövet­tani vizsgálat czéljából. A friss gümők száma gyarapodott. Június 20-dikán volt az utolsó kimetszés. Az idézett kór­történeti adatok kiegészítéseképen fel kell említenem, hogy ezen egész megfigyelési idő alatt a tuberkulin-befecskendések szakadat­lanul folytak, úgy hogy a beteg január 15 ig — az első ki-

Next