Orvosi Hetilap, 1892. április (36. évfolyam, 14-17. szám)

1892-04-03 / 14. szám

Harminczhatodik évfolyam. 14. szám. Budapest, 1892. április 3. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KORBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény a szt. János-kórház elmebeteg­­megfigyelő osztályáról (Laufenauer Károly egyet. ny. r. tanár). A kali­auribromid hatásáról nehézkór ellen. Közli : Jankura Iván dr. kórházi segédorvos. A nehézkór egyike a legsúlyosabb és aránylag gyakran előforduló bántalma az idegkórtannak. Nem csoda tehát az orvosi tudomány azon törekvése, mely ezen bajnak gyógyí­tására, vagy legalább tüneteinek enyhítésére irányul. De ezen bántalom kórboncztani, valamint therapeutikai adatai is, még igen ingadozók és homályosak , a­mi különösen abból tűnik ki, hogy az epilepsia magyarázatára minduntalan újabb és újabb elváltozások vétetnek fel, és azok felől igen eltérők a nézetek. Az epilepsia therápiájánál ugyanezen ingadozás és kapkodás észlelhető. Az epilepsia gyökeres gyógyítására, ha ez egyáltalában lehetséges, véleményem szerint, csak azon esetben lehetne remény, ha annak mibenléte és kórboncztani elváltozása ismere­tes volna (eltekintve a reflex epilepsiától). A­mi az orvosi tudomány azon törekvését illeti, hogy a kórboncztani alap ismeretlen voltának daczára mégis oly szerek után kutat, melyek legalább némileg enyhítenék az epilepsiát, szerény véleményem szerint teljesen jogosult, mert hisz nem egy­szer van gyógyszerkincsünkben, melyeknek hatása csakis tapasz­talati úton lett minden kétségen kívü­l kitűnőnek elismerve, így az újabb időben az epilepsia ellen is több szer ajánltatott, melyek több s kevesebb szerencsével alkalmaztattak az epi­lepsia ellen. Goubert belga orvos 1889-ben egy újabb szert, az „aurum tribromatumot“ tette közzé „Nouveau traitement de l'Epilepsie“ czím alatt. Minthogy azonban e szer rendkívül bomlékony. Merk darmstadti vegyész egy állandóbb vegyü­letet, a kálium aurum bromatumot küldte Laufenauer Károly egyetemi tanár úrnak kipróbálás végett. Az ő vezetése alatt kísérletek létet­tek ezen szerrel a szt. János-kórház megfigyelő­ osztályán, eléggé kielégítő eredménynyel. Sajnos, hogy az anyag oly csekély mennyiségben állott rendelkezésünkre, hogy aránylag csekély számú betegnél lehetett kísérleteket végezni. A kálium aurum bromatum (AuBr3, KBr + 2 ILO) jól kifejlődött rhombikus és szabálytalan hatoldalú oszlopokban vagy lemezekben jegeczesedik, melyek reá eső fényben fém­­fényűek, áteső fényben szép bíborszínűek. A jegeczek, jegecz­­vizüket elvesztve, könnyen szétmállanak. Vízben és alkoholban szép vörös-barna színnel könnyen oldódnak. A kálium aurum bromatum kettős só, melyben az egyes alkatrészek következő százalékban találhatók : Bromkali 20­6%, arany 33T2°/0, brom 39'84°0 és víz 6'88°/o­ A szernek bő­vebb chemiai tulajdonságai, azt hiszem, a vegyészt érdeklik inkább, mint az orvost, miért is e helyen mellőzöm azokat. A vegyi összetételre vonatkozó bővebb adatokat 1. Graham­ Otto, Anorganische Chemie, II. rész. A szer először belsőleg adagoltatott, miután azonban ily eljárás mellett a hatás nem volt kielégítő, későbben subcutane alkalmaztatott következő arányban: 40 cgm. kali­auribromid 20 vízre, a­miből eleinte 1 cgm. később 2,3 és 4 cgm. lett bőr alá fecskendezve. A maximalis dosis 4 cgm. volt, melyet a bőr reactio nélkül eltűrt. Ezen kísérleteknek 7 beteg lett alá­vetve. Ezek mind igen súlyos betegek voltak, kiknél igen gyakori epileptikus rohamok észleltettek. Azt hiszem, ezen kísérletek eredménye, ezen betegeknek korrajzai közlésével lesz legszembeötlőbb. S a mennyire az esetek száma megengedi, a consequentiákat dolgozatom végén fogom levonni. 1. Sz. Zs., 25 éves, órás-segéd 1889. február 20-dikán vétetett fel a szt. János-kórház elmebeteg-megfigyelő osztályára. Családi terheltség annyiban forog fenn, hogy egyik nagybátyja nehézkórban szenvedett. Első ízben 8 év előtt, állítólag ijedség folytán léptek fel nála nehézkóros görcsök, s azóta naponta 2—8 roham jelentkezett. Utóbbi időben igen sűrűn jelentkez­tek a rohamok, körülbelül 10 percznyi tartammal. Egy hét előtt zavart lett és ennek következtében hozatott a megfigyelő­osztályra, a következő jelen állapottal: A középtermetű, elég jól kifejlett férfibeteg homloka alacsony lejtős, az occipitalis táj erősen kidudorodott. Irise barna, látai tágak, fényre és alkalmazkodásra renyhén reagáltak. Bal facialis paretikus. Nyelvében fibrillaris rángás, kezeiben csekély tremor. A térd­reflexek fokozódottak. Tendéleti szerveiben elváltozás nincs. Saját előadása szerint, az utóbbi napokban különös erős roha­mai voltak, s e­miatt rosszul érezte magát. Igen bőbeszédű, beszéde azonban akadozó, a kérdésekre m­adaequat feleleteket ad. Bajába belátással bir. Február 22-dikétől márczius 3-dikáig 5 gm. brombaliumot szedett, de a rohamok sem intensitásuk­­ban, sem gyakoriságukban nem engedtek. Márczius 16-dikától május 1-ig a bromkali elhagyásával 6 gm. (reggel este 3—3 gra.) rubidum amm. brom. rendeltetett, mire a rohamok intensitása és tartama csökkent. Május 1—8-dikáig újra bromkalium rendeltetett, de nagyobb adagokban, t. i. 6 gm., mely adag 8-dikán 8 grammra emeltetett, mire a tulajdonképeni görcsös rohamok ritkábban jelentkeztek, de naponta — több ízben — szédülések gyötrék a beteget. Május 14-dikén kihagyatott a bromkalium s helyette a bromkalium, bromnatrium és brom­­ammonium keveréke rendeltetett 3 + 3 gm.-nyi adagokban. E szerek alkalmazása után a görcsös rohamok ritkábban és csekélyebb intensitással léptek fel. Az említett szerek válta­kozó adagolására a rohamok végre annyira gyérültek, hogy a beteg anyjának kivonatára 1889. augusztus 4-dikén kibocsát­tatott. Azonban 1890. deczember 10 dik­én, nagy zavartsággal a görcsös rohamok igen nagy halmozódása miatt újólag be­hozatott. Eleintén ugyancsak bromkaliummal kezeltetett min­den, nagyobb említésre méltó siker nélkül. Január 25-dikén 2 mgm. kálium aurum bromatum rendeltetett, 26-dikán 3 mgm.-ra emeltetett az adag, roham nem jelentkezett, 27-dikén 4 mgm.-ra (k. au. br.) per os, roham, valamint szédülés nem jelentkezett. 28-dikán az adag 2 mgm.-mal emeltetett, este rövid ideig tartó szédülése volt. 29-dikén az adag ugyanaz, roham nem jelent­kezett. Január 31-dikén 2 mgm.-mal, tehát 8 mgm.-ra emeltetett az adag, s három ízben volt rövid ideig tartó szédülése. Ezen­túl e szemnek per os adagolása elhagyatott és subcutan injec­­tióra lett változtatva. Február 3—17-dikéig az adagok fokoza­tosan emeltettek, s ezen időközben négy ízben volt görcsös

Next