Orvosi Hetilap, 1895. október (39. évfolyam, 40-43. szám)
1895-10-06 / 40. szám
Harminczkilenczediki évfolyam. 40. szám. Budapest, 1895. október 6. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KORBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK Adatok a monytövi mirigy és az ondóhólyagok idült gyuladásának ismeretéhez és orvoslásához. Feleld Hugó dr.említőorvostól Budapesten. A férfi nemi szervek egyes bántalmainak therápiája a legutóbbi években értékes segédeszközzel gazdagodott, a massage-nak a végbélen át való alkalmazása által. Ez újabb gyógyeljárás szembeszökő eredményei oly esetekben, hol az eddigi beavatkozások czélra nem vezettek, elég gyorsan meghonosították azt, noha alkalmazásának javalatai szabatosan körülírva, alkalmazhatóságának terráriuma kiaknázva még nincsenek, sőt az eljárás végrehajtásának módjához is, czélszerűség tekintetében, még sok szó fér. . Ha eltekintünk a rég gyakorolt eljárástól, mely szerint heveny follicularis genyedő prostatitisnél a kóros váladékot a végbélen át gyakorolt nyomással a duct, prostat.-on át iparkodunk kisajtolni, amely mívelet némikép hasonló a prostatamassagehoz, úgy a szóban levő gyógyeljárás első ismertetőikép Ebermann és Z’hure-Brandt tekintendők, kik egymástól függetlenül tettek azzal kísérletezéseket és eredményeiket csaknem egyidejűleg (1892) tették közzé. Thure Bramst a nőgyógyászatban elért sikerei által buzdíttatván, alkalmazta azt — mint jelenti — prostatitis ellen, de közleménye oly általánosságok között mozog, a kezelt kóros folyamat jellegzése oly fogyatékos, hogy sem azt nem tudjuk, tényleg prostatissel volt-e ezen szerzőnek dolga, sem azt, miben nyilvánultak az elért eredmények. E mellett ajánlott eljárása fáradságos és komplicált testgyakorlatokat igényel, olyannyira, hogy sz. szerint leghelyesebb, ha az orvos mellett „svéd gymnastikus“ is van jelen, kivel a beteg a 10 pontban összefoglalt gyakorlatokat végezheti. Ebermann ugyan ajánlja a massage-t idült prostatitis ellen, de közleménye tulajdonkép a prostata-túltengésnek a szóban levő gyógymóddal való kezelését tárgyalja és a sikeres orvoslás illustrálására közzétett kórtörténetek is mindannyian az utóbbi bántalomra vonatkoznak. A gonorrhoeás prostatitisnél Schifka (1893) alkalmazta a szóban levő mechano-therapeutikus eljárást, főleg a „folytonos, kínzó vizelési inger csökkentésére“ és amint közölt kortörténetei bizonyítják, rövid idő alatt meglepő jó eredményt sikerült elérnie. Ez újabb therapeutikus iránynyal párhuzamosan, de különösen és annak alapján felmerült eszmék folyományakép oly vizsgálatok végeztettek, melyek míg egyrészt hivatvák ama lényeges nézeteltérések kiegyenlítésére, melyekkel a prostatitis pathologiáját illetőleg az egyes szerzőknél találkozunk, másrészt alkalmasak útmutatásul szolgálni a prostatamassage észszerű alkalmazásának módjait és javalatait illetőleg is. A prostatitis pathologiája terén fennálló nézeteltéréseket jellegzi azon felfogás, melylyel az egyes szerzőknél e bántalmal gyakorisága tekintetében találkozunk. Míg Brand (1885) a prostatitist a kankó eseteinek 700/6-ánál észlelte és Bonner (1889) vizsgálatai, de különösen Finger (1893) kórszövettani kutatásai is e bántalomnak kankó mellett való gyakori létrejötte mellett bizonyítanak, addig Fürbringer (1890) e téren való bő tapasztalatai alapján azon conclusióra jut, hogy a prostatitis „épenséggel ritkának mondható bántalmat képez“. Legújabban pedig Petersen (1894) és Neisser (1894) törnek ismét lándzsát a prostatitis létrejöttének gyakorisága mellett. Nem szenved kétséget, hogy e különböző nézetnyilvánulások okát abban kell keresnünk, hogy az egyes szakférfiak különbözőkép járnak el, midőn a szóban levő rejtett fekvésű szerv bántalmazottságának objectív jelenségeit kutatják, és hogy más-más jeleket tekintenek a imitálom kórjelzésénél pathognomonikusoknak. Ha eltekintünk a prostatitisnek a nem húgycsőlob és szűkület kapcsán kifejlődőhólyagláb, trauma vagy valamely az említetteken kívül más szomszédos szerv gyuladásának átterjedése, a szerv hypertrophiájánál helytelen katheterezés, gümőkór, metastasis stb. által létrejövő, aránylag sokkal ritkább alakjaitól, úgy a szóban levő bántalom subjectív jelenségeit, sokszor az objectív tüneteket is olyannyira identikusoknak fogjuk találni a hátulsó húgycsőkankó symptomáival, hogy a bántalom kórjelzése legtöbbször korántsem jár minden nehézség nélkül. Különösen áll ez a prostatitis chronicát illetőleg, melylyel e szempontból annyival is inkább kell foglalkoznunk, amennyiben a therapiára vonatkozó javaslataim épen a monytövi mirigy gyuladásának idült alakjára vonatkoznak. A tankönyvek ugyan nem szűkölködnek nagyszámú körtületek felsorolása nélkül, csakhogy minden szakférfi tudja, hogy azok nagy része hiányozhatik, noha a bántalom fennáll, és hogy viszont a jelenségek egy másik része jelen lehet anélkül, hogy tényleg prostatitissel van dolgunk. A húgycső hátulsó részében spontán vagy vizelés közben jelentkező égető érzés vagy a makkba kisugárzó viszketés és szúró fájdalmak, a gyakoribb vizelési inger és a vizeleti sugár szétágazódása vagy csavarodottsága mind megannyi tünet, melyek prostatitis nélkül is, urethritis posterior vagy szűkület jelenléténél fennállhatnak, prostatitis mellett pedig hiányozhatnak. A közösülés közben jelentkező szúró fájdalom és az azután visszamaradó teltségi érzés a gáztájon, valamint az ilyenkor gyakoribb vizelésre vagy székürülésre késztető inger, továbbá közösülésnél a kéjérzet csökkenése és ejaculatio praecox vagy nemi impotentia, a tractus urogenitalist és annak szomszédságát illető paraesthesiák, a neurasthenia sexualis különböző nyilvánulásai ugyan az észlelhető tünetcsoporthoz szoktak tartozni, de egymagukban véve szintén nem tekinthetők jellemzőknek a szóban levő bántalomra. A szervnek a végbélen át való vizsgálatnál megállapítható duzzadtsága, nyomásra jelentkező érzékenysége szintén nem oly állandó jelenségek, mint ahogy azt egyes szerzőknél olvassuk. A vizeletvizsgálat, a szokásos két pohár próba megejtésénél, a második vizeletrészletet egyes esetekben egyenletesen zavarosnak, máskor tisztának tünteti fel; a Elirbringer-féle vesszőalakú szálak sem állandók, a phosphaturia meg épenséggel nem tekinthető rendes kisérő jelenségnek. Csak prostatorrhoeának fennállása, vagy a prostatából nyert váladék kóros voltának megállapítása és megfelelő ondó